Az országgyűlés alelnöke a szalagátvágók között

Átadták az agrárirodát

2018.02.28 13:08    |    Jni  

Hétfőn délelőtt átalakítás és belső átépítés után hivatalosan is megnyílt a kalocsai NAK Szolgáltató Központ, amelyet Font Sándor honatya; Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) társelnöke; valamint Győrffy Balázs NAK-elnök adott át. A Városház utca és a Tomori Pál utca sarkán kialakított modern iroda és ügyfélfogadó tér tárgyalóval, az ’56-os Emlékparkból nyíló bejárattal várja a gazdákat, megyei központként.

– Nekünk, Bács-Kiskun megyeieknek azért izgalmas itt lenni, mert ez az első vidéki szolgáltató-központ és Kalocsán került megnyitásra, amire azt gondolom, a térségünk büszke is lehet – méltatta a modern külsőségeket a konferenciateremben tartott beszédében Font Sándor országgyűlési képviselő. – Nagyon érdekes agrárgazdasági környezetben vagyunk itt, ahol a települések nagyon erős és régóta jellemző szántóföldi növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Ha jók az információim, akkor Bács-Kiskun megyében van a legtöbb fajta mezőgazdasági tevékenységi kör az országban: sehol máshol ennyi fajta mezőgazdasági tevékenységet nem folytatnak – emelte ki a régió különlegességét a honatya.

nak1_450

Amikor azt a szót halljuk, hogy Kalocsa, akkor az a minőséget jelenti, a magyar mezőgazdaság szempontjából és a hungarikumok szempontjából is. Ezért külön öröm az, hogy ide, ebbe a városba került az első ilyen, a megyében alapított központ – mondta a megnyitón Jakab István, az országgyűlés alelnöke, MAGOSZ-társelnök. – Azért is kiemelten fontos ez a mai nap, mert most zajlik az Európai Unió közös agrárpolitikával kapcsolatos pénzügyi tervezése – fűzte össze az eseményeket, megjegyezve, hogy a megnyitót követő napokban is fontos nemzetközi tárgyalásokat bonyolít le a hazai mezőgazdaság uniós támogatásának érdekében. Ezt követően leszögezte: az új ügyfélszolgálatokon dolgozó falugazdászok a legfontosabb összekötő szerepet töltik be a gazdák és az unióból elérhető mezőgazdasági források között.

nak2_450
 

– Abban vagyunk érdekeltek és ezt tartjuk feladatunknak, hogy a tagjainkat próbáljuk meg minél inkább gyakorlatorientált szolgáltatásokkal segíteni, azért, hogy a versenyképességük folyamatosan emelkedni tudjon, mert ez jelenti a hosszú távú garanciát, a hosszú távú működés lehetőségét – hangsúlyozta a szót átvevő Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. – A magyar agrárgazdaság számára 2016 decemberében nyitottuk az első szolgáltató-központot, nem sokkal később pedig a másodikat. Egyfajta próbaprojektként indultak: azóta összegyűjtöttünk a legfontosabb adatokat és mentünk tovább ezen az úton. Az ott begyűjtött tapasztalatok egyértelműen pozitívak voltak. Ez a lehetőség mostantól Kalocsán is kiaknázható – vázolta. A kamaravezető kiemelte: a gazdálkodóké „presztízs-szakma”, és ezt kell tükröznie azoknak a modern irodáknak is, ahová az ügyintézés miatt befáradnak.

nak3_450
 

Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárkamara Bács-Kiskun megyei elnöke, mint házigazda volt jelen a szalagátvágáson és a megnyitón. Elmondta: az országban ez az ötödik olyan központ, ami megnyílt és szerinte ez jól jelzi a régió és a teljes megye mezőgazdasági jelentőségét, amelyen belül kiemelten fontosnak nevezte a kalocsai térséget. Bejelentette: a korábban kalocsai falugazdászként dolgozó Nagy Attila december óta megyei főfalugazdászi posztot tölt be, az ő székhelye is a belvárosi szolgáltatóközpont lesz mostantól.



Kalocsai hírek

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás