A kalocsaiak negyedik gyertyája

2017.01.14 13:38    |    G.E.  

Advent utolsó vasárnapján is sokan állták körül a kalocsai sétálóutcában a város adventi koszorúját, hogy együtt ünnepeljék a negyedik gyertya meggyújtását. Ezen a délutánon az Eperföldi Általános Iskola járult hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. Vagyis: ők is.

Az ünnephez fűződő egyik legenda szerint a karácsony előtti utolsó vasárnapon egy lila lepelbe burkolózott angyal járja be a Földet, kezében lanttal, és a béke dalát énekli, amely a karácsonyi gyermekről és Isten országáról szól. A tiszta szívűek hallják a dalát, melytől a földbe szunnyadó magok is életre kelnek. Ezen a napon már együtt ég az adventi koszorúk mind a négy gyertyája.

 

advent1_450
 

 

András Marianna, a Kalocsai Eperföldi Általános Iskola igazgatója mondott először köszöntő beszédet az ünnepségen.

– Az ünnep meghittségét, harmóniáját elsősorban önmagunkban kell kialakítani, békességet, nyugalmat teremteni a családban és a nagyobb közösségekben egyaránt – mondta a pedagógus. – Jobban vágyunk a csendre, a nyugalomra, visszatérünk azokhoz az értékekhez, amelyek a hétköznapok rohanásában időnként háttérbe szorulnak. Az igazi ünnephez és az egész életünkhöz nem kell más, csak az, hogy szeretni tudjunk, és tisztelni tudjuk egymást.

 

advent2_450
 

 

Az utolsó gyertya meggyújtása után Medvegy Petra a Ghymes együttes „Szép jel” című dalát adta elő, majd az eperföldi 4.a osztály karácsonyi műsorát láthattuk (felkészítőik Fekete Rózsa, Sikariné Müller Mária és Papp Róbert tanárok voltak).

 

advent3_450
 

 

Dr. Bálint József polgármester is köszöntőt mondott ezen a délutánon.

– Az ünnep és az év vége mindenkit egyfajta elcsöndesedésre, összegzésre késztet, és megpróbálunk jobbak lenni. A kalocsaiak lokálpatrióták – mondta a városvezető –, büszkék vagyunk ezeréves városunkra, történelmére, egyházunkra, népi hagyományainkra, hungarikumunkra. Fogjunk össze ezért a városért, vigyázzunk értékeinkre, hogy unokáink is büszkék lehessenek ránk. Mi együtt vagyunk kalocsaiak, mindenféle ideológia, vallás, szokás, korosztály adja össze városunk lakosságát, és csak együtt lehetünk sikeresek. Kívánok minden kalocsai honfitársamnak áldott, békés ünnepet, családjuk körében eltöltött nyugodt napokat, és békés, boldog újévet.

Az ünnepség végén a Kalocsa Kamarakórus lepte meg az ünneplőket, akik egy úgynevezett flashmob (villámcsődület) formájában, a közönségből kilépve karácsonyi éneket adtak elő.

Advent utolsó vasárnapján is forralt borral, forró teával várták a szervezők a hidegben toporgó nézőket. A gyerekek megcsodálták a betlehemet, lelkesen simogatták a sátorban álldogáló csacsit és bárányt, és még lelkesebben biztatták szüleiket a kürtőskalácsos előtti sorban állásra. Kézműves sátorok is várták már vásárlóikat, hiszen egy hétig ők is az adventi forgatag megszokott és kedvelt résztvevői.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás