Korai csomagolni?

Lesz erdélyi kirándulás, de…

2015.08.28 11:21    |    -s-n  

Szerkesztőségünkhöz is visszajutott az utcai szóbeszéd, miszerint a kalocsai önkormányzat és a KLIK Kalocsai Tankerülete által évről évre megszervezett erdélyi tanulmányút a helyi általános iskolások számára az idén elmarad. Felkerestük a városvezetést, hogy ennek valóságtartalmáról kérdezzük őket. Mint kiderült, szó sincs arról, hogy szakítanának a sokéves hagyománnyal, az utazás időpontja azonban még valóban kérdéses.

Míg anno a kalocsai általános iskolások tradicionális erdélyi tanulmányútjának költségeit teljes egészében az önkormányzat vállalta fel, az elmúlt években pályázati forrással egészítették ki azt, ezzel is mérsékelve azon összeget, amelyet a városvezetésnek kell ráfordítania az utaztatásra. A rendszer idén is hasonlóképpen működik. A KLIK Kalocsai Tankerülete be is adta kérelmét az utazás támogatására az illetékes minisztériumhoz, azonban döntés még nem született. Ez nem is meglepő, mondta lapunknak dr. Angeli Gabriella kommunikációért felelős képviselő, hiszen az elbírálás és eredményhirdetés határideje még le sem járt. Korai lenne tehát már most
„temetni” a gyerekek utaztatását – fogalmazott.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) írja ki a „Határtalanul!” című pályázatot, amelyre tankerületünk benyújtotta a támogatási kérelmét. Az igaz, hogy az eredeti tervek szerint szeptember 3-i indulással tervezett turnus csúszhat, de az út biztosan nem marad el – jelentette ki. – Az utazás költségvetéséről tudni kell, hogy az több részből tevődik össze. A kiadások vázát biztosító pályázati támogatás összegéről az EMMI Támogatáskezelője fog határozni augusztus 31-ig. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vállalja az úti- és a szállásköltségeket. Ezen felül minden mást a kalocsai önkormányzat finanszíroz – folytatta. – A szóbeszédnek az adhatott alapot, hogy egyelőre még nem kaptunk határozatot arról, hogy sikerült-e támogatást nyernünk az EMMI-től, de hozzá kell tennem, hogy a kiírásban megjelölt határidő nem is járt le.

Egy szó, mint száz: korai „felülni a szóbeszédnek” a kalocsai általános iskolások erdélyi tanulmányútját illetően. Annál is inkább, hiszen a pályázati kiírásban az szerepel, hogy a kirándulást szeptember 1-jétől 2016 májusának végéig bármikor megszervezhetik – tette hozzá a képviselőnő. Ennek tudatában tehát, ha esetleg késne a támogatásról szóló nyilatkozat, annyi fog történni, hogy nem szeptember 3-án, hanem a tanév során egy másik időpontban fogják megszervezni az utazást.

– Egyeztetünk az intézményvezetőkkel, tanárokkal, az erdélyi szállásadókkal, úgyhogy a gyerekek biztosan mehetnek majd Erdélybe, mindössze egy másik időpontban – zárta gondolatait dr. Angeli Gabriella.


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás