Egy év után újra porondon a megyematrica

Mégis útdíjasak lesznek a hidak?

2015.10.22 11:33    |    géjé  

Ön is hallotta, hogy egy év leteltével mégis fizetőssé válik a Szent László és a Pentele híd? Nem igaz. Ez év elejétől kellett volna megyematricát vásárolnunk az M9-es autóút és az M8-as autópálya részét képező hidak használatáért, de ez a közvélemény ellenállásába ütközött, és az érintett országgyűlési képviselők ki is járták a kormánynál, hogy ingyenesek maradjanak. Egyes hangok szerint csak egy évre. Itt a cáfolat.

A legtöbb újévi hisztériakeltés decemberben szokott napvilágot látni, de úgy látszik, az idei év e szempontból is különleges. Minden alapot nélkülöző pletyka kapott szárnyra: állítólag január 1-jétől csak megyematricák vásárlásával lehet majd használni a Szent László („szekszárdi”) és a Pentele („dunaújvárosi”) hidakat. Lévén a kalocsai régióban élők a szekszárdi, vagy pécsi útjaik során előszeretettel használják az M9-est és Dunaújváros, vagy Budapest irányában az M8-ast, okkal éltek izgalomban, amikor egy évvel ezelőtt az állam belengette az útdíj-rendszert. A nem uniós forrásokból finanszírozott autópályák és sztrádák fizetőssé tétele a törvény eredeti verziójában érintette volna a régió hídjait, de Galambos Dénes és Font Sándor országgyűlési képviselők minden követ megmozgattak azért, hogy ez ne következzen be.

Kalocsai Néplap

Azóta eltelt egy év, és most újra előkerült a téma, egyébként nem csak kósza szóbeszéd szintjén, ezért is kért Font Sándor hivatalos állásfoglalást is a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. A tárca által kiadott cáfolatban igyekeznek csitítani azokat, akik kételkednek az útdíj-mentesség tartósságában. Aggodalmukat ők egyébként arra alapozhatták, hogy kiderült: módosítanak a vonatkozó törvényen, és a változások január 1-jével lépnek életbe. Igen ám, csak nem nyúlnak hozzá a Szent László és a Pentele hidakhoz. Íme, a lényeg, ezt írta az országgyűlési képviselőnek és mindenki másnak az NFM:

„A díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendeletének 2016. január 1-jétől hatályos szövegváltozata alapján – a 2. § g) és h) pontjai szerint – az M8 autópályán és az M9 autóútnak a 6. számú főút és az 51. számú főút közötti szakaszán, az időtartamhoz kötött használati díjas (HD, e-matricás) rendszerben (a személygépkocsikkal, mikrobuszokkal, autóbuszokkal, stb.) továbbra is díjmentesen lehet közlekedni, tehát a dunaújvárosi és a szekszárdi Duna-hidak előreláthatólag továbbra is díjmentesek lesznek.”

Lefordítva: nem, továbbra sem kell majd fizetni a hidakért, bármilyen motorikus eszközzel hajtson is fel rá! Fontos azonban leszögezni, hogy mettől meddig járhat-kelhet ingyen, megyematricával nem rendelkező járművével. Az M9-es autóút két vége hiába érint két megyét is, ingyenesen használhatja, de csak addig, amíg Szekszárdnál fel nem hajt az M6-os autópályára. A Pentele híd esetében pedig csak arra kell ügyelnie, hogy ne szaladjon fel az M8-asra – a 6-os főúti kijáratig ugyanis szintén díjmentesen autózhat, és ez jövőre is így marad.


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás