350-en voltak kíváncsiak a kalocsai szakközépiskolákra

Újraélesztés és ördöglakat-készítés a nyílt napon

2016.12.11 12:13    |    jni  

Múlt pénteken tartotta nyílt napját két, a Bajai Szakképzési Centrumhoz tartozó kalocsai szakközépiskola. A Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma még azt is felvázolta a nyolcadikosoknak, hogy a középszintű tanulmányaik után hogyan érdemes folytatniuk. Ebben régióbeli cégek, állami szervek segítettek és bemutatkozott a kalocsai főiskola is.




A programot reggel fél nyolctól kezdő Kossuth interaktív szakmai börzével indította a nyílt napot. Egészségügyi képzését a lehető leglátványosabb eszközökkel mutatta be: az elsősegélynyújtást kötözéssel, sebellátással, újraélesztéssel, valamint vércukor- és vérnyomásméréssel népszerűsítette. A középiskola ebben a témakörben háromdimenziós kisfilmet is vetített, „Ismerd meg a tested!” címmel, valamint bemutatta a csecsemőgondozás alapjait, mi több, mikroszkópos vizsgálatokat és kémiai kísérleteket is végzett a leendő tanulóik előtt. A vendéglátós tanulmányokat demonstráló programban alkoholmentes koktélokat készíthettek a nyolcadikosok, akiket amúgy teakóstolóval és hot-doggal vártak a suli konyháján. Ezen a területen és „kossuthos” végzettséggel egyébként üzlet- és étteremvezető, vagy épp’ rendezvényszervező is lehet a gyerekekből, az olyan klasszikus, ide tartozó szakmákon túl, mint a pincér és a szakács.

 

nyiltnap1_493
 

 

Ami azt illeti, évről évre egyre kreatívabb ötletekkel állnak elő a kalocsai középiskolák, hogy elnyerjék a továbbtanulásra készülő nyolcadikosok tetszését. Ehhez a nyílt nap programját délelőtt tíztől folytató Dózsa szakközép szervezői friss „hírességüket”, az X-Faktor tévéműsorban nemrég szerepelt Benedek Viktoriát is bevetették: a diáklány a megnyitón énekelt leendő iskolatársainak.

 

nyiltnap2_450
 

 

Szülőkkel és kísérőkkel együtt mintegy 350-en mentek el a két kalocsai középiskola múlt pénteki nyílt napjára, összegezte kérésünkre Fekete Antal dózsás igazgató, aki hozzátette: ők is minden előre eltervezett programjukat (pl. ördöglakat gyártása kézi szerszámokkal, sütemény- és dobókocka-készítés, vagy éppen textilmegmunkálás, fodrászat, ívhegesztés) be tudták mutatni a nyolcadikosoknak. Az intézményvezető örömmel vette tudomásul, hogy olyan Kalocsán és a városhoz közel működő cégek voltak nyitottak az együttműködésre (ez volt az első ilyen alkalom), mint a Glencore növényi olajgyár, az Emika, vagy a Best-Tool Kft.

 

nyiltnap4_450
 

 

Az ismert cégek az iskolákban tanulható szakmákkal kapcsolatos pályaképet vázoltak fel: megmutatták, hogy a szakképzésekkel hol, hogyan és mennyiért tudnak munkát vállalni, illetve milyen karrierlehetőségeik lesznek dolgozó évtizedeikben.

 

nyiltnap5_450
 

 

A vállalatok mellett a kalocsai Tomori Pál Főiskola is felállított egy standot, hogy rávilágítson: a továbbtanulni szándékozók megtalálják náluk a számításukat, akár a Dózsából, akár a Kossuthból érkezzenek hozzájuk. A középiskolákat segítették egy-egy bemutatkozó helyszínnel a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem egyenruhásai, a Kalocsai Rendőrkapitányság, valamint toborzott a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága. Utóbbiak népszerű helyszínnek bizonyultak a felsorakoztatott (persze nem élesített és töltött tár nélküli) fegyverekkel.

 

nyiltnap3_450
 

 



Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás