Szélesedtek a bérbeadó jogai
Nincs önkormányzati bérlakás
2010.01.22 22:45 | Zs.F.
A városi önkormányzat pár éve alkotott új lakásrendeletet, mert helyben is a megváltozott lakástörvényhez, társadalmi viszonyokhoz kellett igazítani az önkormányzati lakások bérbeadását és eladását. A változással jelentősen bővültek a bérbeadó, azaz az önkormányzat jogai, és immár kizárólag a szociális alapon bérbe adott lakásoknál mondja ki a törvény, hogy a házastárs is kötelezően bérlőtárssá válik. A városban gyakorlatilag nincs önkormányzati bérlakás, tehát ilyen jogalapon szinte lehetetlen ilyen lakáshoz jutni.
A hatályos lakástörvény bérletre vonatkozó része külön tartalmazza a magán-, valamint az önkormányzati tulajdonú lakások bérbeadásának feltételeit, de az eltérések jelentősen csökkentek a két tulajdoni forma között. Abban azonban megegyeznek, hogy a bérbeadó jogai mindkét esetben jelentősen szélesedtek. Egyebek mellett megszűnt a rendkívüli felmondásra előírt határidő, és az is fontos változás, hogy kizárólag a szociális alapon bérbe adott lakás esetében kötelezően bérlő a házastárs. Tehát a piaci alapon bérbe adott lakás esetében már nem, és a szolgálati érdekből bérbe adott lakásnál is kizárólag csak a szerződő, illetve a lakásra jogosult, azaz az önkormányzattal, más munkáltatóval munkaviszonyban álló természetes személy lesz a bérlő. Az önkormányzati bérlakásokban élők esetében továbbra sem változott a bérlő elővásárlási joga, ám ezzel csak akkor élhet a lakó, ha az ingatlant az önkormányzat erre hatáskörrel rendelkező bizottsága felvette az elidegeníthető lakások sorába.
Kalocsán jelenleg ilyen feltételek mellett értékesíthető lakás nincs, azonban a vonzáskörzet nagyközségeiben még találhatók ilyen lakóingatlanok. A törvény csak annyit ír elő, hogy a lakást lakott vételáron, azaz a piaci ár feléért kell eladni. A konkrét vételár és a fizetési feltételek – helyi rendeletben történő – meghatározása kizárólag az önkormányzatra tartozik. A hatályos lakástörvény a részletfizetés módját is előírja, arról meglehetősen bérlőbarát módon rendelkezik.
A társasházak esetében, az egyesületekhez, társadalmi szervezetekhez hasonlóan, az ügyészség látja el a törvényességi felügyeletet. Ez elsősorban abból áll, hogy az ügyészség vizsgálja a társasház működésének, a közgyűlés határozatainak jogszerűségét. A lakásszövetkezetek felett a cégbíróság gyakorolja a törvényességi felügyeletet, de a szövetkezeti lakások száma jóval kevesebb, mint a társasházaké.
Városunk lakosságának közel egyharmada, azaz hatezer ember él társasházban. Ők saját bőrükön tapasztalhatják, ha a közgyűlés felmenti a közös képviselőt, nehéz helyette újat választani. Addig pedig senki nem intézi az ügyeket, nem szedi a közös költséget, nem fizeti a közüzemi számlákat, nem javíttatja meg a zárat, stb. Ezeket elkerülendő, a törvény ügyvivőként mindaddig meghagyja a leváltott közös képviselőt, amíg nem választanak újat, azonban az ügyvivő mandátuma legfeljebb két hónapig tarthat. Lényeges szabály az is, ha valaki nem fizeti a közös költséget, nem fizeti a közműszámlákat, mielőtt jelzálogjogot jegyeznének be az ingatlanára, eljárási sorrendet kell követni. A nem fizetőt először írásban kell felszólítani, majd részére bírósági fizetési meghagyást kell kibocsáttatni. Ezt végrehajtó útján kell érvényesíttetni, és csak ezt követően lehet a jelzálogjogot bejegyeztetni. Nyugdíjasházakra és üdülőszövetkezetekre vonatkozóan az a szabály él, hogy a lakás minden esetben a szövetkezet tulajdonában marad, arra a tag csak használati jogot szerezhet.
Kalocsai hírek
Kevesebb bűncselekmény – nagyobb közbiztonság
Jórészt a mögöttünk lévő fél évtized beleértve az elmúlt évet is, rendőrségi eredményeiről adott...
Huszonöt bárányt és anyajuhot loptak el egy Kalocsa-homokgyőri birkahodályból szerdán reggel. A...
Tragikus végű tűzeset történt Kalocsán március 2-án a reggeli órákban. A kalocsai tűzoltóság...
Kalocsai kozmetikusként, Bagó Ágnes néven, éveken keresztül szépítettem a város lakóit....
Fergeteges gála az Ifjúsági Házban
Fergeteges gála az Ifjúsági Házban Színházjegyet kaptunk ajándékba a lányunktól! Nagyon...
A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében lévő polgári védelmi célú riasztó eszközök ismételtTELJES...
Műsortervek a Kék Madár Fesztiválra
– Tizennyolc évesek lettünk – köszöntötte a Kék Madár Fesztivál rendezői stábját Lakatos...
Az európai népesség, így a magyar lakosságnak is legalább tizede érintett a vesebetegség valamelyik...
4. Csónakházbuli hajnaligA hazautazás előtti nap még mindig esett, akkor már több mint 35 órája, de...
A nőket köszönti ma az ébredő határ,A lombtalan erdő, a mező, a berek,A megáradt folyó, a barkás...
A Dumaszínház első idei műsoraA Kalocsai Dumaszínház jubilált: már a tizedik előadást tartották a...
Felhívás! – Élesszük fel 1848-as hagyományainkat
1861. március 15-én Kalocsa város közönsége kivilágította ablakait, tiltakozásul az osztrák...
Elfogadták a nevelési programot
Kalocsa – Dunaszentbenedek – Homokmégy – Öregcsertő – Szakmár –...
A tavaszi országgyűlési választásokra való felkészülés jegyében a megyei közgyűlés a február 12-i...
Négyezer literes tűzoltó gépjárműfecskendőre pályázik a város, amelynek pályázati úton történő...
Személyes adatok a díjhátralékhoz
A városi képviselő-testület felhatalmazást adott arra, hogy a hulladékgazdálkodással összefüggő...
A városi képviselő-testület február 25-i határozata értelmében március 1-jétől néhány százalékkal...
Benkő „bohóckodott” és filozofált a Hotel Kalocsában
Szombaton visszaköltözött hagyományos helyszínére a tavaly május óta nagy sikerrel futó Smink nélkül...
A Szülőföld Akadémia 5. állomásához érkezett A Városi Színházban újra telt ház előtt lépett színre...
Nyolcadik alkalommal rendezte meg Baján február 25-én, a Türr István Gazdasági Szakközépiskola...
Ha valamilyen szörnyűséges okból kivesznének belőlem a pozitív emberi érzések, utoljára biztosan...
Maratoni úszóverseny Kecskeméten
Az elmúlt hétvégén Kecskeméten rendezték meg a hagyományos Hírös Kupa nevet viselő meghívásos...
Idén február 18-ra esett a hamvazószerdát követő nap, azaz a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett...
Romsics Imre hivatalosan is képviselőjelölt
Február 23-án az újjáalakult kalocsai Választási Bizottság elsőként a városban hivatalosan is...
Rendőrségi jegyzőkönyvekből idézünk
Közfelfogásunk általában humortalan, rosszkedvű, néhol buta embereknek tartja a rendőröket, pedig...
Szigorúan ellenőrzik a táppénzt
Az influenzajárvány ugyan nem okozott tömeges megbetegedéseket, mégis, az országos...
Uniós pályázatokból fejlesztik a Tomori Pál Könyvtárat
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár vezetése a Kossuth utcai felújított épületbe való...
Kórházi rangsor segíti a betegeket
A kórházakat, rendelőintézeteket ellenőrző Egészségügyi Felügyelet olyan adatbázist hozott létre,...
Magas inflációval kezdtük az évet
A januári infláció 6,4 százalékos lett, ez jócskán felül múlta az 5,8 százalékos elemzői...
Megszűnhet a napszámosok foglalkoztatása
Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása, több ezer napszámosnak munkát adó mezőgazdasági üzem,...
A város a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványhoz pályázatot nyújtott be a Kalocsa Illyés Gyula...
A Kalocsai Rendőrkapitányság és a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár rajzpályázatot hirdet:
Az elmúlt szombat délután karaoke versenyt rendeztek az elítéltek számára a kalocsai börtön falain...
A Kalocsai Fegyház és Börtönben elmúlt hét szerdán délután 15 órakor került megrendezésre Viczay...
Csoportépítő tréning a Zsiráf Közösségi Térben
Újabb színes program keretében szórakoztak és tanultak a középiskolások a Közösségi Térben, a...
Február 17-én került sor a Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális...
A Városi Közművelődési Intézmények ismeretterjesztő sorozata, a Szülőföld Akadémia tovább...
„Kalocsán időnként célzatos hírek röppennek fel az önkormányzat tulajdonában lévő Városi...
Harmadával csökkent a magyar kertészetek termelése
Tizennyolc évvel ezelőtti szintre, 2,1-2,2 millió tonnára csökkent a magyar zöldség- és...
Tudatos környezeti magatartásra nevelés
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv égisze alatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezeti és...
Újabb fejlemények Szakálék körül?
Úgy tűnik, a kalocsai ellenzék egy része fortyog dühében, a Szakál Tibor és Borbély Gábor elleni...
Kipostázták a kopogtatócédulákat
Múlt héten közel tizennégyezer-ötszáz választási értesítőt és ajánlószelvényt postáztak ki Kalocsán....
Másfélmilliós alapítványi támogatás a kórháznak
A magyar egészségügy jelenlegi katasztrofális állapotában minden támogatásra égető szükség van, s a...
Életműdíjat kapott Viczay Lajos
A Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségétől életműdíjat kapott a város ismert...
Választási zászlót bontott a FIDESZ-KDNP
A választások előtti utolsó parlamenti üléssel egy időben, február 22-én este a Hotel Kalocsa...
Kalocsaiak bemutatkozása Kúlán
A Szerb Köztársaság területén, a magyar határtól kb. 70 km-re van Kúla, ez a soknemzetiségű...
Tudás és jókedv a RangAdó régió döntőjén
2010. február 19-én, Kecskeméten került megrendezésre az állami adóhatóság által, középiskolás...
Lányos anyák életében mindig sokat jelent a szalag. Hiszen, a születés csodás pillanata után, amikor...
Természetfotók kiállítása Pörbölyön
Az erdei állatok csodás világa és a méltóságteljes gemenci természet. Ez jellemzi azokat az...
Aki nem adja le időben, vagy nem teljes körűen a gazdálkodásával kapcsolatos adatokat, azok a...
Február 17-én 9 óra 47 perckor az Eperföldi iskolából kaptak riasztást a tűzoltók. A tetőkről lelógó...
Május elsejével lép hatályba a kormány által elfogadott új Polgári Törvénykönyv. Dr. Schön Ferenc, a...
Megbénulhat az újautó-kereskedelem
Márciustól változnak az autóhitelek feltételei. A futamidőt tovább zsugorítják: kilencvenhatról...
A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete és a Bajai Területi Vérellátó Szolgálat 2010. február...
nevezés felnőtt kategóriában a március 15-i városi szavalóversenyreKötelező vers: Petőfi Sándor...
Kalocsán időnként célzatos hírek röppennek fel az önkormányzat tulajdonában lévő Városi...
Hosszú zord tél van mögöttünk, hogy mikor tavaszodik ki, mikor zöldülnek a fák és bontanak virágot,...
A visszaeső fogyasztás és a kedvezőtlen kormányzati válságkezelő döntések miatt a vendéglátó...
Végre! Süt a nap! Több hetes nyomott hangulat röppent el, amikor vasárnap délelőtt ragyogó napsütés...
Farsangi mulatozás a Csokonai oviban
Február 10-én vidám gyerekzsivajtól volt hangos a Csokonai utcai Tagóvoda. A legkisebbeknek...
Ilyenkor, a közelgő országgyűlési képviselő választások közeledtével kissé hektikusabbá válik a...
1966-ban a hívek óhaja, kérő imádsága meghallgatásra talált. A Kalocsa Városi Tanács V.B. Építési és...
Az idei színházi évad harmadik bemutatójára került sor múlt szombaton: Ray Cooney Páratlan páros...
Kipakolás, kiemelés, vízre eresztés a betonhíd és a vascső között, majd kézzel hintáztatva, evezősök...
Amint ismertes, 2010. január 1-jei hatállyal az Országgyűlés eltörölte a béren kívüli juttatások...
Újra zöld zászló a kórház bejáratánál
Február 11-én, hétfőn reggel nyolc órakor szakadó hóesésben, az ítéletidő miatt a szirénázó...
A városunkról szóló előadás-sorozat negyedik részét a helyszínen, azaz az Érseki Kastélyban és az...
A 2010 szeptemberében induló alap-, egységes, osztatlan és mesterképzéseiket december 15-ig...
A foktői Barákán megvalósuló, 600 ezer tonna éves kapacitású növényolajgyár alapozási munkálatai...
Megszületett a város 2010. évi költségvetése
A november óta tartó előkészítő munka után, az intézményekkel folytatott bizottsági egyeztetéseket...
1927-2010Összeszorul az ember szíve a hír hallatán: meghalt Kecskeméti Madár Dezső, a város...
Február 12-én, pénteken a Sportbálon a hagyományokhoz hűen megjutalmazták a klubok és sportágak...
Sajnos egyre többször kell szembesülnünk azzal a fenyegető ténnyel, hogy léteznek trükkös tolvajok,...
Mert trombiták szóltak s tiszta világok hívtak, - vonzó varázslatok.És ennyi volt csak. A pokol jött...
NAGYPAPÁK, APUKÁK, GYEREKEK FIGYELEM!
A Kunszt utcai Óvoda nevelőtestülete pályázatot hirdetett Kalocsa és környékén élő, barkácsolást...
LMP: megtisztítani a közéletet
Bács-Kiskun megyében minden körzetben indítana saját jelöltet a párt az áprilisi választáson –...
Két és fél év börtönben töltött idő után nemrégiben kedvezménnyel szabadult az a Kalocsa környéki...
1. Ismeretlen(ebb) hazai vizekenAmikor először szóba került, hogy hova is megyünk evezni, azt...
A nagymamám a szokásos reggeli teendőjét végezte, amikor egy alig három kilós ládát emelt fel a...
Ezzel a címmel tartotta meg a Szülőföld Akadémia második előadását Hajdu István történelemtanár, a...
Benkő jön Kalocsára februárban
A januári nagysikerű „Smink nélkül” talk-show, melynek vendége rendhagyó helyszínen, a...
Százötven család igényelt támogatást
A Magyar Vöröskereszt segítségével várhatóan ezer kérelmező hátralékát egyenlítik ki részben vagy...
Január 6-án reggel a Csajda utcából érkezett a bejelentés, hogy egy ismeretlen tettes előző este fél...
Február 7-én a déli órákban bejelentették a rendőrségen, hogy az egyik kalocsai cég telephelyén két...
Mielőtt útra indulna a mai szép napon, hacsak nem életbe vágóan fontos a dolga, legalább ötször...
Áprilisban országgyűlési választások
Február 8-án, hétfőn kezdték el kipostázni az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőket...
Nyitott lakások, sikeres tolvajok
A tolvajok tündérálma, ha mi figyelmetlenek vagy éppenséggel könnyelműek vagyunk. Nem tudnám...
Diplomaátadó ünnepség a Tomori Pál Főiskolán
Az elmúlt hét szombatján két csoportban vehették át diplomájukat, illetve a záróvizsga letételét...
ElőadássorozatSZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEKkockázatfelméréstől a kezelésig.Időpontja: 2010....
Bár egyre nehezebben veszem a lépcsőket a második emeletre, még mindig szeretem panelházban lévő...
IX. Dr. Bán Jenő emlékverseny-sorozat 4 fordulójaA Városi Könyvtár és Művelődési Ház (Kecel) a...
A Városi Galériában „A fény tükörcserepei” címmel vasárnap megnyílt Kiss István...
Vadászklub a Dublin Pub sörözőben
A volt István söröző helyén, Kalocsa, Szent István király út 85/A szám alatt december 18-án nyílt...
Ki volt Valentin? Miért ünnepeljük február 14-én Valentin napját? Nem ismerjük pontosan a személyét,...
Megyei Gazdasági Évnyitó Kalocsán
Gazdasági Évnyitó ünnepséget szervezett a közelmúltban, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és...
A cím ne tévesszen meg senkit. Nem Szent Péter apostolról szeretnék szólani, hanem a róla elnevezett...
A Szülőföld Akadémia harmadik előadása a kalocsai szállások néphagyományairól szólt. A technika...
A kalocsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat negyedik alkalommal rendezte meg farsangi mulatságát, a...
Ha egy járókelő nő nem értesíti rádiótelefonján a rendőröket, talán rosszabbul is végződhetett volna...
Hasznos információk a befektetési alapokhoz
Tavaly év végén a korábbi hónapokhoz hasonlóan kedveltek maradtak a hazai befektetési alapok. A...
Mi lesz a vidékfejlesztési programmal?
A kormány vegye ki a döntési moratórium hatálya alól az agrárpályázatokat! – erre szólít fel a...
Egyre nagyobb a baj a gabonapiacon
Nagyjából 23 százalékkal olcsóbb ma a búza, 34 százalékkal a kukorica, mint egy évvel ezelőtt....
A táplálkozás szerepe a fogyókúra alatt
Az előző részben a rendszeres sportolás fontosságára hívtam fel a figyelmet, hiszen a fölösleges...
Az utóbbi időben újabb szénmonoxid mérgezésekről olvashattunk. A hasonló tragikus balesetek...
Közös ügyünk a Kalocsai Kórház
Az előző lapszámunkban beharangozott időpontban, január 20-án, szerdán a Barokk cukrászda adott...
Több évtizedes bűnügyi tudósítói múlttal a hátam mögött száz százalékos biztonsággal tudom állítani,...
