Tisztul a zavaros

Lehangolás után örömhír a pecásoknak

2016.02.15 09:39    |    V. I.  

Míg legutóbbi számunkban arról olvashatott, hogy bizonytalan ideig nem lehet majd éves területi horgászjegyet váltani a Sárköz és Vízrendszerére, lapzártánk másnapján örömhírről tájékoztatott a Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület elnöke.

Emlékeztetőül a közgyűlésről

Korábban is írtunk már arról, hogy az elmúlt év végi jogszabályi változások eredményeképpen hazánk valamennyi vizének „tulajdonosává” a Magyar Országos Horgász Szövetséget (MOHOSZ) jelölték meg. Ezen szerv hivatott dönteni arról, hogy az egyes vizek, így például a Balaton, a Duna, a Tisza, a Velencei-tó, vagy éppen a Sárköz és Vízrendszere területére mely helyi egységnek biztosít halgazdálkodási jogot. Utóbbiért a horgásztársadalom által egyébként üdvözölt központi törekvések meglépését megelőzően a Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület felelt, amelynek alhaszonbérleti szerződését a MOHOSZ a rendezetlen kategóriába sorolta – hangzott dr. Igaz Ferenc elnöktől a Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület január 31-i közgyűlésén. Megjegyezte, hogy ennek oka, hogy egyesületük előzetes tájékoztatását mellőzve a dusnoki horgász egyesület saját kérvényt nyújtott be a Sárköz és Vízrendszerébe tartozó Vajas csatorna dusnoki közigazgatási területén lévő szakaszára. Amíg ez ügyben nem határoz a MOHOSZ, addig nincsen alhaszonbérleti szerződés, ebből következően éves területi horgászjegy sem bocsátható ki. Magyarul, aki ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a „Vajasba lógasson”, annak napijegyet kellett váltania 2000 forint/nap áron a hivatalos határozat megszületéséig tartó provizóriumi időszakban (ami egyébként tíz nap alatt behozza az éves területi jegy árát, tehát elég deficites volt horgász-szenvedélynek hódolni januárban). Ennyit tehát a közgyűlésen felmerült dilemmáról dióhéjban. Jöjjön a jó hír!

Kalocsai Néplap

Gyorsan rendeződött a helyzet

– Ígértem a közgyűlésen, hogy mindent elkövetek azért, hogy ezt a helyzetet mielőbb megpróbáljuk megoldani – emlékeztetett lapunknak adott interjújában dr. Igaz Ferenc, aki a MOHOSZ választmányi elnökségében is szerepel. – Örömmel jelentem, hogy 2016. február 2-án este a MOHOSZ honlapján a „rendezett” kategóriába került a Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület dolga, ami azt jelenti, hogy kiadhatjuk a területi jegyeket. Ez nem csak a kalocsaiaknak, de a testvér-egyesületeinknek, azaz Homokmégy, Miske, Bátya, Fajsz és Dusnok részére is jó hír – mesélte lelkesen az elnök, kiemelvén, hogy február 5-én 14 óra óta bárki számára elérhetőek a területi jegyek mind felnőtt, mind ifjúsági kategóriában a Kalocsai és Vidéke Horgászegyesület székházában!

Utoljára drágult a horgászjegy

Visszatérve egy gondolat erejéig a horgászgyűlésen történtekre: az is kimondható, hogy az utóbbi évek számokkal támasztják alá, hogy ahogy emelkedett a horgászjegy ára, úgy nőtt a Sárköz és Vízrendszerébe telepített halmennyiség is. Ezen állítását dr. Igaz Ferenc fogási naplók összesítéseire alapozta. – Mivel elértük az öt évvel ezelőtt kitűzött célt, vagyis évenkénti kétezer forintos emeléssel eljutottunk a 20 ezer forintos éves területi jegyárhoz – folytatta – ezen összeg évekig változatlan marad, hacsak valami természeti csapás – mint például a négy évvel ezelőtti nyári halpusztulás – nem történik – mondta dr. Igaz Ferenc.

Szintén a horgásztalálkozón hangzott el, hogy 5 millió forintos jegyből származó árbevételt terveztek idénre, és ugyanezen összeg szerepel a halasításra fordítandó tétel megjelölésénél. Ez nyilván nem véletlen, utalt dr. Igaz Ferenc arra az országos viszonylatban is egyedülálló gyakorlatra, miszerint Kalocsán a horgászjegyből származó teljes bevételt a kifogott uszonyosok visszapótlására fordítják.

Még több süllő, még több compó

A horgászegyesület elnöke arról is biztosította a pecásokat, hogy 2016-ban is folytatják azt a haltelepítési politikát, ami az elmúlt években kézzelfogható sikereket produkált. – A csatornákon a csukafogás ősszel garantált. A belvároson kívüli szakaszon a fehérhalak fogása, ugyanitt, etetett helyen az amur fogása garantált – mondta dr. Igaz Ferenc, majd a 2015-ös – eddig leadott – fogási naplók mutatóit összegezte,

– 2015-ben a Sárközön a kalocsai horgászok több mint 15 mázsa pontyot, 183 kilogramm csukát, 116 kiló süllőt, 184 kiló harcsát, 32 kiló balint, 124 kiló amurt, 4 kiló compót és egyéb őshonos halból 310 kilót, egyéb idegen halból pedig 138 kilót fogtak, ami összesen több mint két és fél tonnányi hazavitt halat jelent. Ez a kalocsai egyesület tagjaira vonatkozó statisztika, ami messze nem teljes! Az elmondottakat ugyanis az eddig leadott 288 darab fogási napló bejegyzéseire alapoztam, ami a valóságban nyilván ennél is magasabb szám, hiszen ebben az évben február végéig van lehetősége a horgászoknak arra, hogy leadják a fogási naplóikat – mondta dr. Igaz Ferenc.

A visszafogott compó kapcsán került szóba, hogy 2016-ban a korábbi felvásárlási ár töredékéért sikerül ivadékot szereznie a kalocsai egyesületnek, így várhatóan a korábbi mennyiség többszöröse kerül majd a népszerű sporthalból a vízbe.

A szaporulatnak kedveznek a Vajas természetes adottságai, ez a halfaj ugyanis az iszapos vizekben érzi a legjobban magát. Ebből következtethető, hogy egy-két éven belül számíthatnak arra a horgászok, hogy ügyes technikával, egyre több méretes compót akaszthatnak horogra a Vajasból – húsvét előtt pedig indul az idei haltelepítés.


Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás