Ne a csalóktól szerezzük be a téli tüzelőt

2017.10.04 09:57   

Országjáró szélhámosokat gyanít az elmúlt hetekben hozzájuk érkezett bejelentések alapján a Kalocsai Rendőrkapitányság.

A sajtószóvivő bejelentette: mire a telefonos riasztások után fülön csíphették volna a tüzelőt szándékosan rosszul mérő csalókat, már rég elhagyták a kalocsai rendőrök illetékességi területét. Érdemes tehát gyanakvónak lenni a nyáron akciós terméket árulókkal szemben, akik jellemzően a Búzapiac téri csarnok közelében, vagy a vásárlók közé vegyülve tűnnek fel.

 

tuzifa2_450
 

 

– Sokan már nyáron gondoskodnak a téli tüzelő beszerzéséről, és tudják ezt azok a szélhámosok is, akik azzal a céllal szólítgatják le az embereket, hogy most tudnak akciós akácfát szerezni, majd házhoz szállítani – írta le a jelenséget Répási Tamásné. A kalocsai kapitányság szóvivője úgy becsülte, hogy már heti rendszerességgel kapnak ilyen bejelentést. – Ezek a személyek a piactéren és annak környékén kínálják a tűzifájukat – mutatott rá.

Az egyben bűnmegelőzési főelőadóként is dolgozó tiszt hangsúlyozta: nem győzik eleget mondani, de tényleg nagyon fontos lenne, hogy mindenki csak jól visszaellenőrizhető, telephellyel rendelkező kereskedőnél szerezze be a tüzelőt. Az ezzel foglalkozó vállalkozások kérésre a vevő előtt mérik le a mennyiséget, nyugtát is adnak, és többségük ugyanúgy biztosítja a kiszállítást, mint ahogy azt a csalók ígérik. Mindezt pedig csak látszólag teszik drágábban az alkalmi vételt kínálóknál.

– Ezek az ismeretlenek az ország bármely részéből ide vetődhetnek. Nagyon sok olyan esetről tudunk, amikor átverik a gyanútlan háziakat és teszik ezt minden esetben a méréssel. Olyan technikát alkalmaznak, aminek mindig ugyanaz a vége: sokkal kisebb kupac fát hagynak ott, így már aránytalanul magas áron – mondta Répásiné. – Ez mindig későn derül ki, és miután távoznak a környékről, lenyomozhatatlanok, követhetetlenek. Ne dőljenek be az ígéreteknek, mert lehet tudni, hogy az olcsón ígért tűzifa valójában mindig drágább lesz, mint amennyiért a helyi vállalkozóktól meg lehet venni – foglalta össze.

(Forrás: baon.hu)


Kalocsai hírek

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás