Országos Keresztszemes és Szamosközi Gobelin kiállítás

„Alkotni jó, alkotni öröm”

2014.08.17 14:07   

Lapunk időről időre hírt ad róla, hogy egy kalocsai családi vállalkozás, nevezetesen a Ferdinánd és Társa Kft. kiállításokat szervez Budapesten, a Campona Bevásárló és Szórakoztató Központban. Most is egy ilyen kiállítás apropóján kérdezem a kft. két tulajdonosát: Bolvári Ferdinándot és feleségét, Bolváriné Gärtner Anikót.

Meséljétek el nekünk, hogy jön ahhoz egy kalocsai vállalkozás, hogy Budapesten rendez kiállításokat?

keresztszemes2_491

 

Ferdinánd: – Cégünk 16 éve foglalkozik rövidáru kis- és nagykereskedelmével. A Camponaba egy kézimunka boltba is beszállítottunk éveken keresztül, mint sok más üzletbe az országban. A tulajdonos egyszer azzal állt elénk, hogy ő belefáradt ebbe a tevékenységbe, és nekünk szívesen átadná 12 éves múlttal rendelkező üzletét.

Mit éreztetek, amikor ezt meghallottátok?

Anikó: – Első hallásra sokkolt bennünket a lehetőség. 17 éve költöztünk Kalocsára, és mindketten úgy érezzük, megtaláltuk azt a helyet, ahol le szeretnénk élni az életünket. Ebbe egy budapesti üzlet nehezen fér bele. Másrészről óriási büszkeség töltött el bennünket, hogy a piaci elárusító pulttól a budapesti plázákig jutottunk. Kihívásnak éreztük, és mi szeretjük a kihívásokat! Belefogtunk. Az üzlettel megvásároltuk azt a 12 éves hagyományt, hogy évről évre kiállítást rendezünk a keresztszemes hímzés művelőinek.

Társak vagytok a cégben és az életben is. Elfér két dudás egy csárdában?

F: – Rátapintottál, ez egy nagyon nehéz szituáció! A cég ügyvezetője én vagyok 1998 óta. Anikó sokáig főállású anya volt négy gyermekünkkel. Amikor visszatért a munkába, joggal kérte részét a feladatokból. Ez a budapesti lehetőség jól jött. A FonalBirodalom nevű Campona-beli üzletünk főnöke Anikó lett.

Tavaly írtunk már róla, de röviden: mi az a keresztszemes?

A: – A hímzésfajták közül az egyik legfinomabb hímzés. Nem festett anyagra, hanem egyszínűre, „térképről” átszámolással kerül rá a minta. Minden apró lyukba négyszer ölt bele a hímző. Így az apró keresztek, pixel pontok módjára adják ki a képet. Nagyon pontos, precíz képalkotási mód, akár fényképeket is át lehet másolni a hímző vászonra.

Hogyan képzeljünk el egy ilyen kiállítást?

A: – A szervezés a pályázat kiírásával veszi kezdetét 3-4 hónappal a megnyitó előtt. Komoly marketing tevékenység kezdődik ilyenkor. Számunkra legnagyobb munka a kiállítóterem berendezése, a pályaművek értékelése, zsűrizése és a képek felhelyezése. Ez általában 8-10 napot vesz igénybe. A csúcspont a megnyitó, ha azon szerencsésen túl vagyunk, akkor már sínen van az egész. A kiállítás kilenc napon keresztül tekinthető meg, utána 2-3 nap a bontás. A megnyitón történik meg a verseny eredményhirdetése. Ilyenkor bizony az ember kaphat hideget-meleget az esetlegesen egyet nem értőktől. Volt az idén is ilyen, ilyenkor szakmailag meg kell indokolni a döntést. Itt bizony kínos lenne, ha valaki azt gyanítaná, hogy „pofára” osztottuk ki az igen értékes díjakat. Ennek mi a látszatát is elkerüljük! Igen komoly szaktekintéllyel bíró kollégáim velem együtt készséggel elmondják, hogy melyik pályamű miért; vagy miért nem kerülhetett be a díjazottak közé.

 

keresztszemes1_500

 

Erre szokták ugye mondani, hogy a kritikából lehet tanulni?

A: – Fején találtad a szöget! Ez egy szakmai kiállítás, megmérettetés. Lehet tanulni a nálunk jobbaktól, és lehet okulni az elrettentő példákból. Mindig akad ilyen is, de ez nem baj. Aki eljön, már tett egy lépést a fejlődés útján.

Hogyan csináljátok ezt az egészet Kalocsáról?

F: – Az első alkalommal 4 éve fölköltöztünk erre az egy hónapra. De azóta inkább a mindennapi ingázást választjuk. Roppant kimerítő, de így reggel együtt kelünk a kislányainkkal és az esti közös olvasásra is hazaérünk. Az itthoni üzleti ügyek mennek nélkülünk is, hála anyósomnak és kiváló kollégáinknak.

Gyermekeitek már be tudnak segíteni?

F: – Egyetemista fiaink máskor sokat segítettek, de most Bence az egész nyarat az USA-ban tölti, Máté pedig a megnyitó utáni napokban Argentínába utazott. Ági lányunkra több feladatot is rábíztunk.

Mit csinálnak fiaitok ilyen távoli országokban, ha szabad kérdeznem?

F: – Bence 3 hónapot egy gyerektáborban dolgozik, Máté pedig egy 3 hetes „motivációs” kiránduláson vesz részt.

???

F: Máté két egyetemre jár egyszerre. A Corvinusra Nemzetközi Gazdálkodás szakra, az ELTE-re pedig a jogi karra. Félévkor azt mondta, mindkét egyetemen kitűnő lesz az év végén. Erre mi azt mondtuk neki, akkor oda megy a nyáron, ahova akar. Nem szégyellős a gyerek…

Miben volt különleges az idei kiállításotok?

A: – Vendégként meghívtuk Szamosközi Antal szentesi festőművészt, és egy külön pályázatot hirdettünk a festményei alapján készített gobelinekre. Nagy örömünkre a pályázat egyik különdíjasa egy hartai hölgy, Fritsné Hlaváts Irén lett. A megnyitón mintegy 500 ember vett részt, mondhatom, az egész ország területéről és távolabbról is. A pályázat első díját egy szlovák hölgy nyerte. A megnyitón Kalocsáról vitt pogácsával vendégeltük meg a résztvevőket, a „támogassuk a hazait” jelmondat keretében.

Rajtatok és a pogácsán kívül volt-e ott más kalocsai?

A: – Igen, két pályázónk is volt Kalocsáról, Ripszám Jánosné és a Kalocsai Fegyház és Börtön. A nagyon erős keresztszemes mezőnyben az idén sajnos díjazott nem volt a kalocsaiak között, de reméljük ez nem szegi kedvüket!

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

A: – A jövőben is elkötelezetten támogatjuk a kézimunkázás népszerűsítését. A Budapesti vonalon szakkört működtetünk, ahol az érdeklődők a népi hímzéstechnikák mellett mindenféle kézimunkát megtanulhatnak, például kötést, horgolást, csipkézést, stb. Ezt Jenei Anikó kolléganőnk vezeti. Évente három országos kiállítást rendezünk, minden év márciusában Gobelin-, júliusban Keresztszemes-, októberben Kötés-horgolás Kiállítást. Kiállításainkon a gyermekeknek ingyenes kreatív foglalkozásokat tartunk. Kalocsán a Katolikus Iskolában (természetesen a szükséges alapanyagok és kellékek biztosításával) megtanítjuk az ötödik és hatodik osztályosokat a kalocsai hímzésre, közben egy kis néprajzi ismeretet is próbálunk átadni. Emellett megmutatjuk a kötés és horgolás alapfogásait. Budapesti munkánkat látva megkerestek minket más bevásárlóközpontok is, ezen a téren már számítunk Bence fiunk bekapcsolódására is, ő kereskedelem és marketing szakos a Corvinuson.

Nem akarok indiszkrét lenni, de megéri ez a sok munka?

F: – Mi is feltesszük magunknak egy-egy fárasztó nap, hét után ezt a kérdést! A forgalmi adataink viszont egyértelműen azt mutatják, hogy a kiállítások után növekszik értékesítésünk, és üzleteink szakmailag felértékelődnek a vásárlóközönség szemében. Büszkén elmondhatjuk, hogy a Ferdinánd és Társa Kft. országosan piacvezető szerepet tölt be a hobby kézimunka szegmensben. Az anyagi siker mellett azonban van még egy nagyon fontos dolog. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt, hogy a ma embere csak a virtuális világban éljen! Szeretnénk emlékeztetni mindenkit, hogy alkotni jó, alkotni öröm, és erre azok az emberek is képesek, akik más dolgokban nem jeleskednek. Ha elkészítünk valamit a saját kezünkkel, már hagyunk valami nyomot magunk után a Földön, már nem éltünk hiába…

Gratulálunk elért sikereitekhez és további jó munkát kívánunk!


Kalocsai hírek

Az Európai Unióban termelt áram több mint fele karbonsemleges

Egyre jobban teljesít az Európai Unió a klímabarát villamosenergia-termelés terén. Tavaly a...

Posztobányi Zoltán, akinek a futás csak adott

    Egy futó életének szerves része ez a fajta sport. Az, hogy ki milyen motivációval indul neki,...

Kitüntetés, elismerés, köszönet a segítő munkáért

Május 8. a Vöröskereszt világnapja. Ennek apropóján a Magyar Vöröskereszt egységei évről évre...

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerése

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) ezer táblagép átadásával elismerte el és köszönte...

Újra nyitva az ASTRICEUM Érseki Múzeum

Bár ott jártunkkor még minden irányból hatalmas „ZÁRVA” felirat jelezte a szentháromsági...

Polgármesteri vizit az atomvárosban

A napokban közösségi oldalán posztolta dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, hogy a paksi...

„Nyár végén, ősz elején cölöpözés kezdődhet a Dunán”

A címben szereplő mondat nem véletlen kerül idézőjelbe. Ezt ugyanis Font Sándor országgyűlési...

Megemlékezés a Magyar Hősök Emlékünnepén

Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István...

Mozgalmas időszak kezdődik a Paks II. kommunikációjában

A Paks II. projekt fontos mérföldkőhöz érkezik: a projektcég rövidesen benyújtja a létesítési...

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Zsemberi Herman válogatott lehet

Az ifjú birkózó tehetség már többször megcsillogtatta tudását a szőnyegen és úgy néz ki, van esély...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult március 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Ezüstéremmel zárt volna a KFC

A Kalocsai FC hiába állt a tabella második helyén, lefújták a bajnokságot, de jövőre is az...

Zebra-terv: veszélyes gyalogátkelőknél ellenőriztek

Bács-Kiskun megye az idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési...

Jó eredménnyel zárulhat a magyar érettségi

Többeknek jól jött volna, ha tehetnek szóbeli vizsgát, ám így is jó eredményre számít a magyar...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Sztárok és a Kék Madár a kis betegekért

Bár az év első felében Lakatos György, Kalocsa díszpolgára, hazánk elismert fagottművésze és a...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Államtitkári vizit a kalocsai Szociális Központban

Péntek délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai épületében. Nem...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Evezés

A Kalocsai Evezős Szakosztály helyzetét sem könnyíti meg a kialakult vírus-járvány. Egyelőre...

Hartman János: „Egyszer vége lesz!”

Szinte megállt az élet. A korona vírus szinte megbénította az egész világot. Térdre kényszerült az...

Rejtő-sorozattal készül a Thália Társulat

A március közepe óta tartó veszélyhelyzet az élet számos területét, amit ideiglenesen nem...

Istvánosok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet Budapest egyik legrangosabb kollégiuma, a...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Újra indulnak az egynapos ellátások, a rehabilitáció, diagnosztika, labor, röntgen vizsgálatok a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban május 4-én, hétfőtől még az április 27-étől alkalmazott,...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás