Tájékoztató a Kalocsai Városi Piacon

Őstermelői igazolványról, termesztésről, ellenőrzésről szólt a fáma

2018.09.10 19:25    |    K.S.  

Július 4-én, szerdán 10 órától a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Kecskemét Járási Hivatal küldöttei tartottak tájékoztatót a Kalocsai Városi Piacon. Az Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztályát, valamint az Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztályt Szabó János, Molnár Gábor és Németh Károly képviselte. Beszéltek az őstermelő igazolvány jogszerű használatáról, ellenőrzéséről, a piacon árusított termékek jelöléséről, a permetezési napló vezetéséről és a zöldség-gyümölcs termesztéssel kapcsolatos bejelentési – nyilvántartási kötelezettségekről.

Szabó János köszöntötte az egybegyűlteket, és mondott köszönetet a Kalocsai Járási Hivatalnak a lehetőségért. Mint említette az őstermelői igazolvány egy olyan kedvezményes adózási formára ad lehetőséget, melynek alapját a személyi jövedelemadóval kapcsolatos törvény adja. Az őstermelői igazolvány lehet egyéni vagy közös. Az egyénivel csak az árusíthat, akinek a nevére szól az igazolvány, míg a közösben az egyenes ági leszármazottak, illetve a 16 évnél idősebb gyermekek szerepelhetnek, feltéve, ha valamennyien egy lakcímen laknak. Az őstermelő csak azokat a termékeket árusíthatja, amelyeket a saját gazdaságában, saját, illetve a családja munkájával állított elő. Vásárolt terméket nem értékesíthet, ahhoz vállalkozói igazolvány kiváltása szükséges.

 

piac_450
 

Épp ez adja az ellenőrzés apropóját is, hogy kiszűrjék a jogtalan használókat, akik őstermelői igazolvánnyal vásárolt terméket árulnak. Az őstermelői igazolvány csak akkor érvényes, ha kiváltják az értékesítési betétlapot, mely egy vagy három évre szól. A helyszíni ellenőrzés során kötelesek bemutatni az őstermelői igazolványt, az értékesítési betétlapot, személyi igazolványt, a lakcímre vonatkozó iratokat. Az őstermelői betétlapot negyedéves bontásban kell vezetni. Ugyanarra a tevékenységre nem váltható ki őstermelői és vállalkozói igazolvány is.

Molnár Gábor ismertette a permetezés módját, dokumentálását. Kitért a permetezési napló meglétének fontosságára, amelyben minden növényvédelmi kezelést fel kell tüntetni. Németh Károly szemléltette a termények címkézési rendjét, a számlán szereplő adatokat és a termék eredetét tanúsító iratokat. Mint az előadás közben utaltak rá, ezen ellenőrzések az őstermelőket védik, hogy kiszűrjék az igazolvány jogtalan használóit.



Kalocsai hírek

Elekes Enikő serdülő Európa-bajnok

A Kalocsai SE birkózó szakosztályának első szabadfogású magyar bajnoki címét 20 évvel ezelőtt...

Alakuló ülés: megszületett a Kalocsai Vállalkozói Klub

Július 10-én tartotta alakuló ülését a Művelődési Központ Kamaratermében a Kalocsai Vállalkozói...

Újjáépülő Szentháromság oszlop és Káptalan Étterem

Épülő Szentháromság oszlop, „feltöltődő” tér, és a majdani Káptalan Étterem háza táján...

Együttműködési megállapodást írt alá dr. Filvig Géza Sztojka Istvánnal

Július 9-én, főutcai irodájába meghirdetett sajtótájékoztatóra várta a helyi média képviselőit dr....

Komoly fejlesztések Szeliden

A Szelidi-tó környékén egyre komolyabb fejlesztéseket hajt végre Dunapataj Nagyközség Önkormányzata:...

Hasznos tapasztalatok a Paks II. projektben Fehéroroszországból

Asztravecben két hasonló blokk épül a Paksra tervezettekhez, ezért az ottani tapasztalatok jól...

Napfordulós Futáshoz csatlakoztak a kalocsaiak

A Kalocsai Földön Futók Szakosztály tagjai már nem először csatlakoznak a Napfordulós Futáshoz. A...

Kalocsán tartotta az elnökségi ülését a Bács-Kiskun Megyei KDNP

A teremtett világ védelmét célként kitűző KDNP- nek az egyik legjelentősebb szervezete...

Egyre fiatalabbak nyúlnak szerekhez, holott…

… ők azok, akik már a zsebükben hordják okostelefonjaikon a világot és egyetlen kattintás elég...

Fotótárlatot nyitott Kalocsán a Prima-díjas festő

Minden eddig megszokottól eltérő kiállításmegnyitót tartott a Városi Színház előterében Kunhegyesi...

Csóka tábor

A „csóka” ezúttal a „Csomópont Kalocsán” című programot jelenti, amelyet a...

Nyakig vagyunk a… vízben

Az utóbbi hetek vizes eseményei Kalocsán és térségében nem sok megnyugvásra adtak okot, pláne amikor...

Raklapgyártó cég venne területet az ipari parkban

Májusban már egyszer tárgyalta a kalocsai képviselő-testület a piliscsabai székhelyű Rozifa...

Faragó László szerint az „utolsó órában van Kalocsa”

Június 27-én, két héttel bemutatkozó sajtótájékoztatója után – hasonlóképp forró nyári napon...

Óvodaavatás és fáklyás csónakfelvonulás Dusnokon

Több tízmillió forintos beruházás végét ünnepelték a Szent Iván éji fáklyás csónakfelvonulás előtt,...

Húszéves főpásztori jubileumát ünnepelte Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek

A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban június 25-én megemlékeztek Bábel Balázs érsek...

a KKC ezüstéve III./1.

Ezüstös a babérkoszorú a idén a Kalocsai Kézilabda Club címere körül, hiszen az egyesület mindhárom...

Megyei II. és III. osztály a számok tükrében

Amikor Önök jelen sorokat olvassák akkor a megye felnőtt labdarúgásában szereplő csapatok már...

Hartán ülésezett a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Hartán a Hajósmúzeum és Képtár patinás épülete adott otthont a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés júniusi...

Tények az atomenergiáról – házhoz szállítva

Az atomenergia szerepének és a Paks II. projekt szükségességének objektív megítélését segítik azok...

Vajdasági magyarok a Kalocsai Szent István Gimnáziumban

Június 15-én a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium 47 magyar diákja és 4 tanára látogatott el...

Volt egyszer egy iskola

Úgy hívták: Ének-Zenei Általános Iskola. 1957-ben jött létre, majd a rendszerváltás után átalakult...

Csúcsforgalom, avagy elindultunk, de nem biztos, hogy meg is érkezünk….

Ha jól emlékszem, Kalocsa utóbbi 29 éves történetére, ekkora tülekedést azokért a kényelmes vagy...

Végre kész a Csillagda

Mint ismert, a Kalocsai Szent István Gimnázium 19. századi Haynald obszervatóriumát komoly kár érte...

Hazai versenyeken is helyt állnak a Kalocsai Földön Futók

A Kalocsai Földön Futók Szakosztály tagjai szinte minden hétvégén az ország különböző pontjain...

Dr. Bagó Zoltán: ki kell zökkenteni a belassult pályájáról Kalocsát!

Múlt heti számunkban olvashattak a Szívből Kalocsa Egyesület „derült égből” jött...

Kontinenseken átívelő híd Afrika és Kalocsa között

Június 5-én előbb a Viski Károly Múzeumban, majd az Érsekkerttel szomszédos Hagyományőrzők házánál...

A NOE Kalocsán tartotta Országos Családi és Gyermeknapját

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Al-Duna Régiója Kalocsán, az Érsekkertben tartotta éves...

Dunapataj 1919-2019

Méltóságteljes és megható centenáriumi emlékünnepségeket tartottak a hétvégén Dunapatajon az 1919-es...

Megemlékezés az egykori zsinagógánál

egykori zsinagóga épülete melletti parkban 2019. június 18-án azon emléktábla mellett, melyet az...

Megkezdődött a Paks II. Atomerőmű első felvonulási épületeinek kivitelezése

2019. június 20-án kezdetét vette a Paks II. Atomerőmű területén az első felvonulási épületek...

Pünkösd Kupa - Húsz éve a kézilabda ünnepe

Pünkösdöt a honi kézilabdás berkekben lassan már, mint a kézilabdázás egyik legnagyobb...

Homokmégyen dekázott a világbajnok.

Pályázati forrásból sikerült megvalósítani azt a sporteseményt Homokmégyen, ahol a négyszeres...

A kalocsai ellenforradalom kitörése – egy szemtanú visszaemlékezése alapján

Száz esztendeje, a Tanácsköztársaság ideje alatt tört ki a „kalocsai ellenforradalom”...

Békés beszélgetések 6.

A Békés Kalocsáért Egyesület beszélgetés-sorozatában május végén Berta-Somogyi Attila (Soma)...

XXVI. Pünkösdi Koncert

Több mint negyedszázados hagyomány, hogy Kalocsa és a környék fúvószenekarai Pünkösdkor találkoznak...

Baleset, forrázás, karambol a Dózsa udvarán

A 2018/19-es tanév utolsó hetében rendezte meg a kalocsai Vöröskereszt – segítő társszerveinek...

Faragó László is polgármester lenne

A kalocsai Negyvennyolcasok terére, a Batthyány-szoborcsoporthoz jelentett be sajtótájékoztatót a 14...

A kalocsai FIDESZ csoport Dr. Filvig Gézát javasolja polgármester-jelöltnek

Simon Zoltán a Fidesz helyi csoportjának elnöke a Kalocsai Néplap szerkesztőségébe az alábbi...

VIII. Kalocsai Ünnepi Könyvhét

Országos szinten a jubileumi 90. alkalommal, városunkban pedig a nyolcadik éve került megrendezésre...

Dr. Bagó Zoltán és csapata is megmérettetik ősszel

Szó szerint a meglepetés erejével élve állt a nyilvánosság elé vasárnap délelőtt dr. Bagó Zoltán, az...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás