A Paks II. fejlesztési pénzeiből fogják finanszírozni

Új és megújult utak a Duna bal partján

2018.01.07 13:39    |    -mond  

Szeptember 6-án, a már 47 települést összefogó Társadalmi Tanács ülésén Becskeházi Attila államtitkár jelentette be, hogy a Paks II. fejlesztéshez kapcsolódóan a Duna bal partján úthálózat fejlesztések történnek: elkészül az 51-es Kalocsát nyugatról elkerülő újabb szakasza, valamint a Duna-mente falvai közötti mellékút megerősítése.

Becskeházi Attila, aki a Paks II. bővítésnek az úgynevezett kerítésen kívüli, térségfejlesztést felügyelő államtitkára, szeptember 6-án Pakson, a Társadalmi Tanács ülésén jelentette be, hogy immár eldőlt: idei évben már megkezdődik a tervezése és a 2018-as évben kivitelezésre is kerülhet két útvonal megerősítése is a Duna bal partján. Az egyik a Dunapataj–Ordas–Géderlak–Dunaszentbenedek–Uszód–Foktő útvonal felújítása, mely olyan megerősítést kap, ami a Duna-hídhoz vezető forgalomnak megfelelő lesz. A másik: az 51-est megkerülő nyugati utat megépítik, ennek a tervezése már ebben az évben megindul, illetve a kivitelezése várhatóan 2018-ban meg is valósul. Ezek állami kivitelezésben történnek, a Paks II. fejlesztési pénzeiből fogják finanszírozni.

 

utfelujitas_450_01
 

 

A nyugati megkerülő az eredeti nyomvonalon épülne meg, az 51-esről csatlakozna a Foktő–Kalocsa elkerülőúthoz, onnan menne tovább Foktő–Bátya vonalban és a bátyai transzformátortelep körül jönne ki az 51-esre.

A híddal kapcsolatban azt az információt kaptuk, hogy megpróbálják kiemelt állami beruházássá tenni, hogy meggyorsítsák a kivitelezést. Amint újabb információval rendelkezünk akár a híd-, akár az útépítésekről, megosztjuk olvasóinkkal.



Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás