A Duna TV-ben szoríthatunk nekik

„Pávás tizenkettesben” ifjú táncosaink

2016.11.28 11:31    |    STVN  

A kalocsai-dusnoki csoportot vezető és tanító házaspár, Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán lázasan készül a „Fölszállott a páva” népművészeti tehetségkutató tévéműsor soron következő adására. Maratoni táncpróbák folynak és feloldódott a műsor indulásáig tartó hírzárlat is, így kérdezősködhettünk a bekerülés történetéről, „kulisszatitkokról” és arról is, milyen számmal debütálnak majd a november 25-i elődöntőn a „mieink”!

Tóth-Mihó Erika felidézte, hogy maga, a műsor nem ismeretlen számukra, hiszen tavaly a szekszárdi Bartina csoportból indítottak már azon egy szólista párt, Sándor Benjamint és Bajusz Pannát. Az is hatalmas élmény volt úgy számunkra, ahogyan most is nagy elánnal készülnek arra, hogy sikerrel vegyék a döntős mérföldköveket.

Mint elmondta, dusnoki növendékeik és azok szüleinek szorgalmazására neveztek be az ország legjobbjait összegyűjtő mezőnybe. – Ugyanolyan korú gyerekeink vannak a Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttesben és a kalocsai Mákszemek csoportunkban. Mivel mindkét csapat a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának a növendékei, így közülük válogattuk össze a 18 dusnoki és 12 kalocsai gyermeket számláló csoportot. Először DVD-t kellett beküldenünk, onnan válogattak be minket a szekszárdi selejtezőre, amelyek az elérhető 70 maximális pontból 69 ponttal jutottunk tovább az élő adásba – idézi fel a történteket a tánctanárnő.

pava1_450
 

– Miután megkaptuk a hírt, hogy továbbjutottunk az elődöntőbe, amely a múlt pénteken indult a Duna TV műsorában, egy nyári táborra voltunk hivatalosak. Itt több mint négyszáz gyermek vett részt. A zenész, táncos-szólista, énekes és táncegyüttes kategóriákba bejutott tizenkét szólista és csoport ugyanis mind meghívást kapott a Balatonakarattyán megrendezett, júliusi Páva-táborba – folytatja. És hogy mi minden történt ott? – Rengeteg élménnyel gazdagodtunk – hangzik a válasz. – Folyamatosan programokat szerveztek nekünk, a napindító játékoktól kezdve a táncpróbákon, énektanuláson, minden esti táncházakon át a mesehallgatásig és a fürdésig. Erről persze korábban nem beszéltünk, mivel az élő adásig hírzárlat volt, ott derült ki ugyanis a nézők számára, hogy kik tartoznak azon „tizenkettőkbe”, akik kategóriánként bejutottak az élő adásba – így Erika.

pava2_450
 

Jelenleg a felkészülési időszak folyik és rengeteget próbálnak a gyerekekkel, akik mesterük elmondása szerint nagyon jól bírják a tempót és rendkívül lelkesek. Annál is inkább le a kalappal, hiszen az őszi szünetben nem ritkán napi hat órán át ropták, kisebb megszakításokkal, zenekari kísérettel, készülvén arra, hogy az elő-, közép- és mindent eldöntő fordulók között rendkívül rövid idő áll majd a rendelkezésükre a produkciók tökéletesítésére.

pava3_450
 

– Mi november 25-én, este fél nyolckor fogunk versenyezni, amit itthonról követhetnek a nekünk szurkolók a Duna TV műsorában, ekkor viszont még a szakmai zsűri dönt arról, hogy kik juthatnak tovább a középdöntőbe. A második forduló lesz az, amelynek végkimenetelét már a nézők is aktívan befolyásolhatják szavazataikkal – hívta fel a figyelmet a Liszt AMI tánctanára, megsúgva, hogy az említett elődöntőbe kalocsai táncokkal készülnek, a koreográfiánk címe „Cserebere”. Ha sikerül továbbjutni, természetesen megvan már, hogy a közép- és a végső fordulón milyen műsorszámokkal nyernék el a nézők és a zsűri támogatását, ez azonban maradjon meglepetés, kövesse az eseményeket a tévében! Szívből szorítunk nekik, hogy mindhárom műsorszámot bemutathassák a tévében, egy biztos (amit minden bizonnyal olvasóink nevében sem túlzás ígérni), a mi szavazatainkra számíthatnak!

A dusnoki „nagyoknak” is jutott elismerés

A Tóth-házaspár nem csak „pávás” csoportjával ért el komoly sikert (hiszen már a műsorba kerülés is fergeteges eredmény) a hetekben! A Dusnoki Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes képviseletében vehették át ugyanis a Bács-Kiskun Megye Közművelődéséért-díjat a napokban Kecskeméten megtartott ünnepi közgyűlésen Rideg Lászlótól, az adományozó testület elnökétől. – Ők a kicsiknek a példaképei, hiszen velük már rengeteg megyei, illetve regionális versenyen szerepeltünk, amelyeken arany- vagy kiemelt arany minősítést kaptunk. Ezt a munkát jutalmazta most a megyei vezetés, Dusnok Község Önkormányzatának felterjesztésére. Külön öröm volt, hogy fel is léphetett a csoport az ünnepi alkalmon és a kivonulásukig zúgó vastaps kísérte a műsorukat. Jelenleg számukra is a felkészülési időszak zajlik, és legközelebb a jövőre tartandó dusnoki Rác fonóban fognak közreműködni – zárta mondandóját Tóth-Mihó Erika.



Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás