Pedagógusfal avatása az Eperföldi iskolában

2017.01.04 12:14   

Amelynek jelenlegi teljes neve: Kalocsai Eperföldi Általános Iskola. Az intézmény vezetője, András Marianna adott tájékoztatást azokról a programokról, amelyeket a gyarapodás és közösségépítés jelzőkkel lehet legjobban jellemezni.

Aktív és nyugdíjas pedagógusok, önkormányzati képviselők és a sajtó jelenlétében avatták fel az iskola folyosóján kialakított „pedagógusfalat”, ám az ünnepélyes átadás mellett más örömteli események is történtek november utolsó hétvégéjén az intézményben.

 

eperfold1_450
 

 

eperfold2_pedfa_300- Átszervezést követően önálló intézmény lettünk, így a nevünk is megváltozott. A pedagógusfal avatása mellett új névtáblánkat is bemutattuk vendégeinknek – kezdte számba venni András Marianna a programokat. – Hónapokkal ezelőtt vetődött fel a pedagógusfal kialakításának ötlete, amely azon alapult, hogy a mostani tanárok mellett azok nevét is feltüntessük, akik a korábbi években, évtizedekben itt dolgoztak. Így négy igazgató, Nagy János, Pécsi László, Farkasné Kurucz Ágnes és jómagam „főágához” csatlakoztatva helyeztük el a fa lombjában azokat a kis cserép-leveleket, amelyeken a tanárok-tanítók neve áll. A megvalósítást támogatta a Kalocsa Városért Alapítvány, a leveleket Kovács László fazekas, a feliratokat Körmöczi Péterné készítette. Mellette helyeztük el a Papp Róbert kollégánk által megfogalmazott pedagógiai hitvallásunkat, és az iskolában jelenleg tanítók tablóját, amelyet Halász Lászlóné segített megvalósítani. A pedagógusfal kialakításához segítséget nyújtott még a Vagyonhasznosító Kft., a Kalo-Bau Kft. és Kovács Norbert képzőművész


Kalocsai hírek

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Paks II. a hosszú távú ellátásbiztonság záloga

Atomenergia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, Paks II. pedig hazánk hosszú távú...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás