Beszélgetés Török Ferenc polgármesterrel
„Ezt a várost az őt megillető rangra kell visszaemelni”
2012.02.06 22:31 | Zsigmond Enikő
Eltelt egy és negyed év az új önkormányzat és a polgármester hivatalba lépése óta. Török Ferenc polgármesterrel arról beszélgettünk, hogy előző munkájához, életviteléhez képest mennyiben jelentett újat ez a feladat, mindennapi elfoglaltság, hogyan látja az eltelt időszakot, a tervekből mit sikerült megvalósítani és mi az, ami még a jövő tervei közt szerepel. Úgy is kérdezhetnénk: ilyen lovat akart-e, polgármester úr?
– Az az ember vagyok, aki szereti a kihívásokat és hajlandó is ezért az életén változtatni. Az én életemben is vannak hétéves ciklusok, melyekben váltottam és mindig akkor, ha az, amiben dolgoztam, jól ment, de elkezdett rutinná válni. Akkor megtalálom a következő feladatot, és azt csinálom teljes erőmmel. Azt gondolom, egy ilyen pillanatban találtak meg, és kértek föl, hogy jöjjek haza, és vállaljam a polgármesterséget. Az a cégcsoport, amit a barátommal együtt felépítettünk, nagyon jól működik, megáll a maga lábán, az ott szerzett tapasztalatokat tudom most is hasznosítani. Úgy gondolom, az a jó vezető, aki megtalálja maga köré azokat az embereket, akik a részterületeket viszik, hiszen nem érthetünk mindenhez, aki ezt gondolja magáról, az téved. Egy polgármesternek egy kicsit álmodozónak kell lenni, kell, hogy legyen fantáziája, tudja, hogy hova akarja elvinni a várost és tudjon csapatot összeállítani, azt dolgoztatni és ellenőrizni. Én ezeket látom lényeges tulajdonságnak. És legyen a város polgármestere, az „arc” kifelé, ha valahol megjelenik, nyilatkozik, képviselje Kalocsát, a város polgárait. Ide tartozik egy aranyos történet, a múltkor az utcán egy anyuka ment kisgyermekével kerékpárral. Elmentek mellettem, egyszercsak a kisgyerek hátrafordult és felkiáltott: anyu, itt a polgármester! Nagyon jó érzés volt, biztos jártam az óvodájában, vagy találkoztunk rendezvényen, és megjegyzett, ő is tudja, ki a város polgármestere.
Szóval, visszautalva arra, hogy ilyen lovat akartam-e, azt mondhatom, én ismertem ezt a lovat, tudtam milyen, hiszen itt születtem, itt jártam iskolába, mindig is kalocsai voltam, vagyok és maradok. Mivel kicsit álmodozó is vagyok, el tudtam képzelni ezt a várost az őt megillető helyen, mert nem volt és még most sincs ezen a helyen. Ezt a várost arra, az őt megillető rangra kell visszaemelni, amit felépítettek az érsekek, ami a népművészete, gasztronómiája, hagyományai, értékei miatt kijár neki. Egy gyönyörű, élhető, vidéki kisváros, szellemi, kulturális központ legyen, melynek persze a gazdasága is jól üzemel. Én úgy gondoltam, meg tudom valósítani mindezeket egy jó csapattal és a város polgáraival együtt.
– Szóval, azt találta, amire számított?
– Volt egy elképzelésem, hogy hol tart a város, sajnos ez nem volt teljesen reális kép. El kell mondanom, hogy az előző vezetésnek van sok érdeme. Nem vagyok az, aki visszamutogat és mindenért őket hibáztatja, de véleményem szerint sok hibás döntést is hoztak. Azt akarták, hogy legyen szép a város, érezzék jól magukat a polgárok, de nagyon kisvárosi tempót diktáltak. Nem volt a fejlődésről egy nagyívű elképzelés. Amikor elkezdtük a munkát a hivatalban, egy tanácsi rendszert találtunk, ami a rendszerváltozáskor itt megvolt, az bekövesedett és megmaradt. A 21. században ez egy nagyon nagy hiba, mint ahogy az is, hogy az apparátus beállt egy bizonyos munkatempóra, mondhatni morálra, elkényelmesedett, és nem mindig gondolták úgy, hogy ők vannak az ügyfélért és nem fordítva. Az tisztán látszott, hogy gyorsítani kell, ebben a struktúrában ez a hivatal tovább nem működtethető.
– Hogyan lehetett átlátni ezt a hatalmas, sok-sok társintézménnyel működő szervezetet?
– Egy ÁSZ vizsgálat volt itt a hivatalban, és az egyik emberük azt mondta, gratulál, mert tapasztalatai szerint egy új önkormányzatnak 2-3 évébe telik, mikorra mindent átlát, megismer és változásokat kezdeményez, nekünk ez egy év alatt sikerült, szakértők, csoportok, bizottságok bevonásával, ami felgyorsította ezt a folyamatot. Nagyon örülök, hogy elkezdtük, hogy szántunk rá pénzt, időt, embert, mert a folyamatosan romló gazdasági helyzet is bennünket igazolt, hogy nincs idő, fel kell gyorsítani a folyamatot. A mostani kihívásoknak csak egy jól működő, nagyon átgondolt, átstrukturált önkormányzat képes megfelelni. Viszont az önkormányzat sem mindenható, elkényelmesedtek az emberek, és minden bajukra az önkormányzattól várják a megoldást, miközben a források folyamatosan szűkülnek. Egy óriási apparátust tartunk fönt, aminek a fedezete nehezen előteremthető. Nem számítottam arra, hogy ennyire elölről kell kezdenünk, de ez is úgy működik, mint egy cégnél: határozzuk meg, honnan hova akarunk eljutni, ahhoz mire van szükség, az mibe kerül, ki és hány ember kell hozzá. Ezeket most már tudjuk.
– A korszerűsítés, modernebb technika alkalmazása, a más struktúra azt is jelenti, mint akár a gazdasági cégeknél is, hogy kevesebb emberrel meg lehet oldani feladatokat, mint például éppen most, a kommunális intézmény átszervezésénél. A választási kampányban megfogalmazott jelző szerint a „munka-helyteremtés polgármestere” hogyan birkózik meg azokkal a kritikákkal, melyek e miatt érik?
– Indítsuk onnan a választ, hogy valóban egy modern, új szemléletű, jól működő rendszer kell. Egy rendszer pedig akkor működik jól, ha annyian és azok irányítják, működtetik, amennyi kell és akik értenek hozzá. Ez is a szocialista rendszerből maradt, hogy egy ilyen apparátusnak voltak olyan helyei, ahova felvettek embereket, hogy majd ott jól ellesz. Csakhogy már nincsenek ilyen helyek, eljutottunk odáig, hogy az ország, a gazdaság, a város nem bírja el azt, hogy vegyünk fel két-három embert, és azok ne csináljanak semmit, vagy majdnem semmit, de fizessük a munkabérüket és annak velejáróit. És az sem működik már, hogy ideszól valaki, hogy ezt és azt vegyük fel, akkor is, ha nem ért semmihez. Minden átszervezés arra jó, hogy megtakarítson. Amikor én azt mondtam, hogy a munkahelyteremtés polgármestere akarok lenni, akkor nem az államigazgatásra gondoltam, hogy itt csinálok még helyeket. Az egész országnak nagy gondja a rendkívüli méretűre földuzzasztott államapparátus. Olyan mennyiségű pénzt visz el, amit az ország már nem bír el. Ez van itt is kicsiben. A városban ezernégyszáz közalkalmazott van. Amit az államtól kapunk normatívákat, juttatásokat, az nem fedezi a közalkalmazottak bérét. Ezt nem tudják az emberek. Mint ahogy azt sem, hogy hogyan működik, mármint gazdaságilag az önkormányzat, honnan van pénze, miből gazdálkodik. Visszatérve a munkahelyteremtésre, én arra gondoltam, hogy teremtsünk olyan gazdasági környezetet a városban, hogy érdemes legyen vállalkozónak ide jönni, céget alapítani és venni föl embereket, mert itt Kalocsán sok olyan képzett szakember van, akiknek nincs munkája. Vagy például, az Emikának adjunk meg minden támogatást, dolgozzunk velük együtt, hajtsunk fel kínai partnereket, és ha be tudnak indítani egy új összeszerelő üzemet, akkor újabb 20-25 embernek lesz munkája. Vagy ha sikerül, hogy Kirchheimbe egy gumiüzemnek a Kaloplasztik beszállítója lesz, az újabb embereknek jelenthet munkát. Ez a munkahelyteremtés, amikor olyan környezetet hozunk létre, amelyben a vállalkozók tudnak fejlődni, pályázatokkal újabb beruházásokhoz pénzt szerezni, így újabb munkahelyeket létrehozni.
Szót kell ejtenünk itt a mostani Start közmunka programról, mely az emberek szemében szálka, hiszen azt látják, hogy egy csomó ember támasztja a falat, a söprűt, és nem igazán dolgozik. Jól látja az állam, hogy ez a fajta támogatás nem hasznos. Azok az önkormányzatok fognak benne maradni a rendszerben, akik olyan közmunka programokat tudnak generálni, melyek egy-két év támogatás után akár önálló, magát eltartó vállalkozásként továbbműködnek. Például most elkezdünk egy betonüzemet, amire az állam ad pénzt, természetesen az önkormányzat is hozzájárul, de ha jól kitaláljuk, hogy miket gyártson, lehet, 2013 végére újabb embereket kell felvenni, és a vállalkozás meg fog állni támogatás nélkül is a maga lábán. Ez a munkahelyteremtés.
Én, amikor polgármester lettem, azt mondtam, mindenkinek adok lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, az a hely és az, amit csinál, hasznos a városnak. Eddig csak olyanokat küldtünk el, akikről kiderült, hogy semmit sem csinált, vagy nincs értelme. Azt beszélték, amikor mi elkezdtük a munkát, hogy itt most a fele hivatalt kirúgjuk. Három embert küldtünk el mindössze, a többiek maradtak, hiszen a hivatalt működtetni kell. És ha egyes területeken fejleszteni kell, akkor föl fogunk venni embereket. Arról is szólnunk kell, hogy van olyan átszervezésünk, ahonnan nem kellett embert elküldenünk.
A teljes önkormányzati oktatási rendszert átvilágítottuk, átszerveztük, ennek nyomán az új struktúrában 50 milliót megspóroltunk úgy, hogy még tizenkét pályakezdőt felvettünk.
A kommunálistól kikerülő emberek 8 hónapig még kapják a bérüket, most tárgyaltam a megyei munkaügyi központtal, hogy tanfolyamokkal, átképzésekkel segítsék az ő további sorsukat, hogy ismét visszakerülhessenek a munka világába, akár egy önkormányzati kft-be dolgozni.
Ezek mind racionális döntések, amiket egy felelős vezetőnek meg kell hozni, és nem szabad azon gondolkodni, hogy jaj, nem szabad, vagy hogy mit szólnak az emberek, nehogy megharagudjanak, mert 2014-ben nem fognak ránk szavazni. Ez nem népszerűségi verseny! Biztos, hogy sért embereket, sért csoportokat, de azt kell megérteni, hogy a közösség fontosabb, mint az egyes szereplők. Véleményem szerint a régi szisztémával nincs ennek a városnak még négy éve, most kell új fejlődési pályára állítanunk, mert el fog süllyedni. Nagyon remélem, hogy a kalocsai emberek meg fogják ezt érteni, és egyszer meg fogják köszönni, hogy ezt így végigcsináltuk.
– Említette az előző kérdés kapcsán, hogy már nem működik az a rendszer, hogy én felveszem a te valakidet, te pedig vedd föl az én emberemet… a régi sógor-koma-jóbarát tempó. Mégis sokan megjegyezték, hogy az új apparátusban, munkatársak között gyakran azonos vezetéknevű emberek kapnak munkát, pozíciót.
– Ha valaki egy új rendszert kezd el építeni, azokkal az emberekkel kezd el dolgozni, akiket ismer, akikben megbízik, akiknek ismeri a gondolkodását. Jó hogy beszélünk erről, mert szeretnék eloszlatni egy tévhitet, nem azért dolgoznak ezek az emberek ott, mert valakinek a valakije, hanem, mert alkalmas rá. Beszéljünk néhányról nevesítve is. A Szakál Tibornak a felesége kétdiplomás, kitűnő közgazdász, könyvelő, csak örülhetünk, hogy elvállalta ezt a munkát, vagy az ügyfélszolgálati iroda vezetője, dr. Simon Zoltán, aki Pécsről jött haza, végzettsége, gyakorlata megvan, és egyébként, akik fanyalognak most, nem tudnának hirtelen a helyére megfelelő személyt javasolni. És ezekhez a munkakörökhöz még nem elég a szakmai hozzáértés, az önkormányzatiság sajátosságaival is tisztában kell lenniük. Vagy a Borbély Petra, évek óta fiatalokkal foglalkozik, a gyerekek szeretik, jól csinálja, amit csinál. Egyébként sok olyan fiatalt hazahoztunk, akik „se rokona, se ismerőse” egyikünknek sem. És már ők hozzák be a rendszerbe maguk mellé a megfelelő embereket. Egyik legjobb döntésünk volt, amikor a Boromisza Viktort megbíztuk a Városüzemeltetési Iroda vezetésével, vagy Korsós László, kitűnő informatikai szakember elvállalta a KalocsaKom vezetését, vagy a jegyzőnk, dr. Bedics Andrea, akit több beszélgetés során győztem meg, hogy jöjjön haza Tokajból és vállalja el ezt a munkát. Nemhogy őt, de még a szüleit sem ismertem. Ha valaki valamiben tehetséges, ért ahhoz, amit csinál, akkor viszont nem szabad azzal törődni, hogy valakinek a valakije és mit szólnak az emberek. Higgyék el, nekik a legnehezebb, mert mindegyik úgy kezdett a munkához, hogy kétszer annyit várunk tőlük és kétszer olyan szigorúan kezeljük, ha valamiben vétenek.
– Mi az, amit az előző évben nem sikerült megoldani, és melyek azok a feladatok, amiket a 2012-es évben fognak elvégezni?
– Sajnos azzal találtuk szembe magunkat, hogy nincsen rendes iktatás, irattározás, nincsenek rendben vagy nincsenek meg szerződések, ezeket újra ki kell alakítani, és ez hátráltatta a munkát. Én azt hittem, ez gyorsabban megy, de lassítanunk kellett, hogy ne menjen a munka rovására. Mindent inkább kétszer átgondolni és megfontolni, ezért vannak olyan intézkedéseink, átszervezéseink, amik szerintem már egy negyed évet csúsztak. De nem bánom, mert így át tudtuk gondolni ezeket, és visszautalok, hogy ilyen helyzetben fontos a jó csapat, a tanácsadók, akikkel több megvilágításban lehet a kérdéseket körbejárni, fontos a jegyző a törvényesség miatt. Nagyon nagy utat jártunk be, átalakult a struktúrája a hivatalnak, az intézményrendszer átszervezése folyik. Kalocsán kicsit megkövesedett ez az intézményrendszer, az országban más helyeken ezen már rég túlléptek, hiszen ez a legdrágább és legnehezebben kezelhető, a közalkalmazottiságból adódóan. Szerintem ez az átalakítás 2012 feléig el fog tartani, év végére már ennek az eredményeknek látszani kell.
A 2013-as év költségvetése lesz az, amiben az új struktúrából adódó megtakarítások, átláthatóság miatt lehet egy jól működő önkormányzatot tervezni, amire egyébként a törvények is köteleznek, hiszen 2013. január 1-jétől nem lehet önkormányzati költségvetést hiánnyal tervezni. Nagyon örülök, hogy belevágtunk, szerintem jó irányba megy minden, mert ha most fognánk ezekhez az átalakításokhoz, nem is lenne már idő erre. Ezért volt jó az az irány is, hogy olyan önkormányzatokkal tartjuk a kapcsolatot, melyeknél már ez az átalakított rendszer működik, így nem nekünk kellett kitalálni ilyen rövid idő alatt, hanem átvettük tőlük, ami náluk bevált, és Kalocsára alakítottuk, finomítottuk. Sajnos, ez az emberek felé, kifelé kevésbé látványos, mintha átadtunk volna egy szökőkutat, új épületet, sokuknak ez az igazi önkormányzati munka. Legszívesebben mindenkinek megmutatnám, hogy milyen nagy munka volt egyenként az egész rendszert átnézni, átvilágítani, fűtés, világítás, költségek, munkaszervezés. De azt hiszem, év vége felé ennek az eredménye már kifelé is látható lesz. Elkezdjük a távhő-szolgáltatást, az intézményeink tetején megjelennek a napkollektorok, elindul a Zöld Program, és remélem, a kínai tárgyalásoknak is akkor már látható eredménye lesz. El kell az embereknek hinniük, hogy rengeteg jó dolog történt, csak ezek még nem látványosak. De ezek az alapfeltételei annak, hogy a város jól tudjon működni.
– Sok ellenérzést kiváltott a vállalkozókból, hogy az önkormányzat nem rendezte a számlákat, tartozott az anyag- és munkadíjakkal. Ez a kérdés rendeződött?
– Azokat a követeléseket, amiket nem vitatunk, azokat rendeztük december 31-ig, vagy most utalgatjuk őket ütem szerint, mindenkivel beszéltünk, ahol csak lehetett 60 napos fizetési határidőket beszéltünk meg, és az cél, hogy ezt a határidőt tartani tudjuk. Előrevetítették azt a rémhírt, hogy januárra nem kapnak a dolgozók munkabért vagy csak félpénzt kapnak, nem lesz fűtésre, világításra pénz, be fogjuk zárni az iskolákat, intézményeket. Elmondhatom, hogy – igaz, nagyon szigorú gazdálkodással, de – nagyon jól áll most az önkormányzat, a decemberi fizetésekhez először nem kellett felhasználnunk a 90 milliós munkabér hitelt. Ehhez a pénzügyi osztályunkon is teljesen át kellett alakítanunk a szemléletet, nem csak le kell könyvelni a számlákat és utalni, hanem el kell kezdeni gazdálkodni. Ez a legnehezebb, szemléletet váltani.
– Már csak egy kérdés maradt a végére: emellett a munka és elfoglaltság mellett jut ideje családra, barátokra, kikapcsolódásra?
– Nekem nem szokatlan 12-13 órát dolgozni, az új feladat ennyit kíván, ezt örömmel teszem, persze így kevesebb idő jut a családra, barátokra, hobbira, kultúrára, de azért igyekszem ezekre időt szakítani. Járunk színházba, mert azt fontosnak tartom, és régi és új kalocsai barátainkkal azért szakítunk időt a találkozásra, az is igaz, hogy budapesti és mogyoródi barátainkra sokkal kevesebb idő jut, inkább ők jönnek hozzánk le Kalocsára. Amikor bevállaltam a polgármesterséget, tudtam, hogy ez mivel jár, hogy a hétvégéken, és a többnapos ünnepek alatt is bizony sokszor ilyen hivatalos alkalmakon is részt kell venni. Azt nagyon fontos dolognak tartom, hogy egy polgármester menjen el azokra a rendezvényekre, amikre hívják, mert itt van alkalom találkozni, beszélgetni emberekkel. Hogy igazán a város polgármestere legyen.
– Köszönöm a beszélgetést!
Kalocsai hírek
Új tisztségviselőket választott a Vöröskereszt
A Vöröskereszt tisztújító közgyűlést tartott április 25-én a Városháza dísztermében. Az...
Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...
Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten
Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt
Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...
Vitaminbombák és ehető virágok
A Bem Apó utcai Tagóvodában előző héten az egészséggé volt a főszerep. Április 20-án délelőtt az...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A cél az emberszerű robot megalkotása
A kalocsai Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár szervezésében indított Hazanézőben című sorozat...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A Kalocsa és Környéke Társult Óvodája, Bölcsődéje nevet viselő összevont intézmény bölcsődei tagja a...
A Suzuki díjazta fajszi partnerét
A fajszi székhelyű Pata József Gépipari Kft. rangos kitüntetést vehetett át a közelmúltban, a...
Kecel város kitüntetése Kovács László fazekasmesternek
Patachich Gábor kalocsai érsek rendelete alapján 1734. április 22-én alapították újra Kecelt....
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...
Rendőr viheti iskolába a lógós diákot
Éles szakmai, majd társadalmi vita bontakozott ki 2010-ben arról a szigorról, melynek alapján...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
A kalocsai Szent István Gimnázium a 2012/2013-as tanév 9. évfolyamának humán tagozatú osztályába...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
A Csokonai utcai óvoda kezdeményezésére 1999-ben indult az „Együtt egészségesen”...
A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...
Országos kutyakiállításnak adott otthont Kalocsa
Vasárnap rendeztek CAC kutyakiállítást a kalocsai gyermekotthon foktői úti sportpályáján. Közel...
Egyre jobb ötletek a Városi Fordított Napon
A mintegy 10 év elteltével tavaly hagyományteremtő szándékkal újjáélesztett Városi Fordított Nap...
Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör
A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...
Több mint kétszáz emberen segítettek a diákok
A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete véradást hirdetett meg a városi középiskolákban a 18....
A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Rendhagyó óra a Költészet Napján
A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....
A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...
Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...
Hetven férőhellyel bővülhet a Csokonai óvoda
Három új csoportszobában összesen 70 új férőhellyel bővülhet a Csokonai utcai óvoda, ha a városi...
Három testőr biztosítja a hátországát
Óvónőként diplomázott, de nem bánja a pályamódosítást Répási Tamás Károlyné, a Kalocsai...
A Kertvárosi Tagiskolában egy hétig anyanyelvünké volt a főszerep. A nyelvi hét rengeteg színes...
Becsinált karfiollevesHozzávalók: 1 csomag szárnyasaprólék, 1 sárgarépa, 1 zöldség, 1 db kisebb...
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...
… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...
Egy élet a szent zene szolgálatában
A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom ismét rendbe tette örökbefogadott városrészét, az Ecetgyár utcai...
IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban
A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...
Lakhatási támogatásra fordítják
A kalocsai önkormányzat évek óta kizárólag a saját költségvetéséből biztosította az állami normatív...
Újraéledhet a kalocsai fűszerpaprika régi hírneve
Nincs olyan kalocsai lokálpatrióta, de talán kalocsai, környékbeli lakos sem, akinek ne dobogtatná...
Mint lapunkban írtunk is róla, a kalocsai önkormányzat húsvét előtt, nagypénteken ezer kalácsot...
Célba értek a megszentelt kalácsok
Az egyházi jeles napok sorában kiemelt ünnep a húsvét, amikor Krisztus feltámadásának örvendenek a...
Megszépül a kalocsai kóbor ebek otthona
Az Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány lelkes csapata és vezetése jól gazdálkodik minden...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen
Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...
A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit
Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...
Rendszámfigyelő rendszer kiépítését tervezik Kalocsán
Tízmilliós rendszámfigyelő rendszer kiépítését tervezi a kalocsai önkormányzat – derült ki a...
51 éves szolgálat az időjárási megfigyelésben
Az időjárás még a mai modern korban is alapvető fontosságú tényező, hatását minden nap érezzük,...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program
A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...
A húsvéti történet – a szeretet vezérfonalára fűzve
Általában vasárnap van gyerekklub, de most, az ünnepre készülődve úgy gondoltuk, kihasználjuk a...
Egyre többször fordul elő, hogy az utcákon – főleg a nagyobb városokban – egy mozgékony,...
Látogatás a miskolci városi fűtőműben
Jól sikerült tanulmányutat tudhat maga mögött a városi képviselő-testület tagjaiból, a média...
„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”
A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...
Elkezdődött a tavaszi kullancsszezon
Igen sokat hallunk a kullancs-csípés veszélyeiről, védőoltásokról, a védekezés módjairól,...
Húsvétkor érkeztek a zarándokok Kalocsára
Húsvét vasárnap délután érkeztek a városba, majd rövid pihenés után a Zárdatemplomban tartott...
„Halhatatlanná válik az, aki a halhatatlannal társul”
Beszélgetés dr. Bábel Balázs érsekkel„A húsvét történelmi és természetfeletti eseménye is...
A Martinovics utcai könyvtár programsorozata keretein belül a Dózsás diákok megismerkedhettek más...
Hogyan lehet több munkahelyet létrehozni Kalocsa térségében?
Tisztelt Olvasóink!Szerkesztőségünket megkereste Szabóki László, hogy vannak ötletei, hogyan lehetne...
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a Kalocsa és Környéke Társult Óvodája, Bölcsődéje óvodai...
Beiratkozás a Katolikus Óvodába
Kedves Szülők!A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Óvodájában a 2012/ 2013. nevelési év...
Atomenergetikai Múzeum nyílt Pakson
Március 7-én nyitotta meg kapuit az Atomenergetikai Múzeum a paksi atomerőmű területének északi...
Megtartotta éves rendes közgyűlését az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2012. április 12-én megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a...
A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...
Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012
A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...
Március 31-én szombaton délután ismét megrendezte a kalocsai művelődési központ a havonta esedékes...
A szülők a szegedi klinikát perelik
A Szegedi Tudományegyetem rektora által elrendelt belső vizsgálat nem tárt fel szabálytalanságot...
„A határ nem elválaszt, hanem összeköt bennünket”
Kalocsán ilyen még nem volt! Ám ha a jó példa ragadós, az országban több olyan helyen lesz, ahol a...
A Kecskeméti Fotókör kiállítása
Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...
Hét épületkomplexum energetikai korszerűsítése a tét
A városi önkormányzat tulajdonában lévő épületek energetikai korszerűsítését célozza az a pályázat,...
Ünnepélyes állománygyűlés a tűzoltóságon
Mint már lapunkban írtunk is róla, a katasztrófavédelem január 1-jétől megújult Magyarországon,...
Babaköszöntő ajtódísz hirdeti az új életet
Ritkaságszámba menő kis ünnepség helyszíne volt március 27-én, kedden a kalocsai Szent Kereszt...
Májustól állami kézbe kerül a Szent Kereszt Kórház
A legfrissebb hírek szerint az országban lévő 104 aktív ággyal rendelkező kórház közül 16 funkciót...
„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”
A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....
Március 31-én és április elsején a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a házias ízek,...
Amatőrökre bízta „súlyos sérültjeit” a KEF
A kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) e hónap végéig tartó előadássorozatának részeként...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Napjainkban a világ szinte minden pontján rengetegen szenvednek a „népbetegségként”...
Két igazgatóhelyettes lesz a gimnáziumban
Részben az új közoktatási törvény rendelkezéseivel, valamint a Szent István Gimnáziumban...
A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...
Igazi „forróvérű” teltházas koncert
Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...
Mindenben teljesítik a környezetvédelmi előírásokat
Alig számoltunk be a városunkban 1,5 milliárd forintos, fele részben pályázati forrásokból...
Kalocsán nem kell gondozási díjat fizetni a bölcsődében
Kalocsán a jövőben sem kell gondozási díjat fizetni a bölcsődében. Erről legutóbbi, hétfői testületi...
Az elméleti részben Szakáll Máté nyert
Hagyományt teremtett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága: más...
Újraindulhat a komp Gerjen és Kalocsa között
Az Alföldet a Dunántúllal összekötő Gerjen-Kalocsa közötti kompjárat évtizedeken át működött, és a...
A Dózsa sétány helyett befejezik a Kubikus parkot
Múlt év novemberében lépett hatályba az a pályázati támogatási szerződés, melynek értelmében a...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Lakiteleki Népfőiskola minden évben nagyszabású történelem versenyt rendez, melyre az egész...
Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...
Állam és önkormányzat osztozik a kórház területén?
A városi képviselő-testület arról döntött, hogy az egészségügyi szakfeladat ellátáshoz közvetlenül...
A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...
Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny
Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendezett a kalocsai polgári védelmi kirendeltség általános és...
A címbeli program tulajdonképpen egy különleges tanulmányi verseny, ahol nem a tényanyag a lényeg,...
110 millió forintból szigeteltek
A kalocsai Kaloplasztik Műanyag- és Gumiipari Kft. központi állami költségvetésből és uniós...
Gyermekkorom legnagyobb élményei közé tartozott, amikor húsvét másnapján elindultunk a lányokat...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
(1928 – 2012) Ismét szegényebb lett Kalocsa városa: 2012. március 31-én, életének 84. évében...
Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...
A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...
Változatos programok egy héten keresztül
Az értelmi fogyatékosság néven összefoglalt rendellenességekkel küzdő gyermekek speciális –...
Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán
A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...
Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...
Ugyanannyian mennének, jóval kevesebb helyre
Az idei évtől drasztikusan lecsökkentett államilag finanszírozott felsőoktatási keretszám ellenére...
Hétszáz millió alá szorították a hiányt
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a legfőbb napirend az önkormányzat 2012. évi költségvetésének...
A következő fűtési szezonra megvalósulhat a távhő szolgáltatás
Másfél milliárd forintos beruházással egy biomassza erőmű és hozzá kapcsolódó hálózat épül Kalocsán,...
„A mi erőfeszítéseink is előbbre viszik sorsunkat!”
Az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére március 15-én délelőtt Kalocsán is ünnepi...
A héten kezdődik a paksi atomerőműben az idei karbantartás
Rövidesen leállítják a paksi atomerőmű egyes blokkját, hogy elvégezzék rajta az évente szokásos...
Együttműködik a Gödöllői Egyetem és Kalocsa város
A képviselő-testület március 12-i ülésének végén, a polgármesteri tájékoztatóban. Török Ferenc arról...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
A Magyar Sajtó Napja a könyvtárban
A Magyar Sajtó Napja címmel idén először tartott sajtónapi megemlékezést a helyi média...
A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”
Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...
Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum
Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...
Nyílt nap a Katolikus Intézményben
Nyílt napon ismerkedhettek leendő általános iskolájukkal, és talán későbbi gimnáziumukkal azok a...
Megtartotta alakuló ülését a GYIÖK
Nemzeti ünnepünk délelőttjén tartotta a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat alakuló ülését a városháza...
Homokmégy bemutatkozásával ért véget a rendezvénysorozat
Az általános iskola alsó tagozatos kisdiákjai léptek elsőnek színpadra a homokmégyiek részéről, és...
Emlékplakett Küű Jánosnak a nemzeti ünnep alkalmából
A fővárosi Grassalkovich palota adott helyet annak a Honvédelmi Minisztérium által szervezett...
Történelmi vetélkedő 1848 jegyében
A Kertvárosi Iskolában hosszú évek óta vetélkedő keretében emlékeznek meg a tanulók az...
A Csokonai utcai Tagóvodában nagy hangsúlyt fektetnek az anyanyelvi nevelésre. Ennek része az immár...
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és a Liszt Ferenc AMI „Bokréta-csoportja”...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
1848 nemcsak a forradalom, a vers ünnepe is
Évtizedek óta a nemzeti ünnep egyik rangos eseménye a városi szavalóverseny. Kalocsa iskoláiban ezt...
Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy Kalocsa Város Polgármesteri Hivatal, Képviselő...
Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese
A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...
Ünnepség Pakson a Szabad Sajtó Napja alkalmából
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Szabad Sajtó Napja alkalmából Paks Város Önkormányzata és a...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
Intézményünk rajzpályázatot ír ki iskolánk 35. évfordulója és a Föld Napja alkalmából
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
Egyházi vezetők a közéleti kereszténységről
Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők többek között a keresztényég közösségi...
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...
Nemzetközi delegáció hitelesítette a Paksi Atomerőmű biztonsági jelentését
Az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőműben tavaly lezajlott Célzott Biztonsági Felülvizsgálat...
Kiállítás, mely a szeretetről szól
Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...
Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...
Kalocsa az Utazás 2012. kiállításon
Idén a testre pingált kalocsai motívum volt az egyik legnépszerűbb attrakció az Utazás kiállítás...
A húsvéti ünnepkör Kalocsán éri majd a zarándokokat
Második alkalommal indulnak zarándokok a Magyar Zarándokúton március 30-án Esztergomból, akik 17...
Egyre többen adják vissza a vállalkozói igazolványt
A kalocsai, de a megye más településein lévő okmányirodákban is egyre többen adják vissza a...
Célegyenesben a Kék Madár Fesztivál végleges programja
Csak süssön fel az első tavaszi nap, és máris friss információk érkeznek a régió legnagyobb...
Összességében tartja rossz iránynak a magyar kormányzat munka- és oktatáspolitikáját a Lehet Más a...
Szállítói nap a paksi atomerőműnél
A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) immár 13. alkalommal rendezte meg a Szállítói napot, amelyen...
Az elmúlt évben a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár sikerrel szerepelt egy pályázaton, és a...
22 millió forint a kalocsai kórháznak laparoszkópos berendezésre
A Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma...
Nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
Május 17. csütörtök 16.30 óra: Baba-mama klub. Vezeti: Répási Erika védőnő17.00 óra: Kalocsai...
Május 7-13-ig: BELVÁROSI Gyógyszertár, Kalocsa, Szt. István út 57., Telefon: 78/466-895Május...
Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai
Kalocsa:- 1 fő gépészmérnök- 1 fő elektronikai mérnök - 1 fő főiskolai adjunktus- 2 fő területi...
Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...
Dobogóra állhattak az országoson is
Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.

