Hagyományos ünnepzáró koncert

2017.08.19 14:45    |    -r-a  

Ha Pünkösd, akkor Pünkösdi Koncert, amelyből az idén a huszonnegyediket rendezték meg a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár munkatársai. Már hagyományos az is, hogy a Negyvennyolcasok tere ad otthont a programnak.

Idén öt fúvószenekar hozta el repertoárjának színe-javát a kalocsai közönségnek, akik mentek is szép számmal a népszerű koncertre. A műsorközlő szerepét a rendező intézmény vezetője, dr. Ma-góné Tóth Gyöngyi vállalta magára, aki a zeneszámok felkonferálása mellett bemutatta a fellépő együtteseket is.

koncert2_450
 

Elsőnek a régió zenetanáraiból szerveződött, 2004-ben megalakult bajai rézfúvós együttes, a Simple the Brass Quintet zengette meg a méltóságteljes hangszereket. Tagjai: Tölgyesi Gergely (tanár, Bajai Liszt Ferenc AMI), Fehérvári István (igazgató, Kalocsai Liszt Ferenc AMI), Maul Péter (tanár, Tolnai AMI), Huzsvay György (igazgatóhelyettes, Bajai Liszt Ferenc AMI) és Szente Alfonz (alpolgármester, Madaras).

koncert1_450
 

Őket követte a Hartai Fúvósok Zenekar, élén Bogdán János karmesterrel, aki az egykori szép emlékű Kalocsai Helyőrségi Fúvószenekar tagja volt. A sok vihart megélt együttes 2012 nyara óta muzsikál a jelenlegi felállásban, a települési önkormányzat támogatásával működnek. Munkájukat segíti Kákonyi Árpád, aki szintén a helyőrségi zenekar zenésze volt. Kevesen vannak, a fiatalok elvándorlásával megszűnt a tagok pótlásának lehetősége, a kalocsai fúvósok segítségével tudtak színpadra állni a koncerten.

koncert3_450
 

A Bátyai Danubia Ifjúsági Fúvószenekar a Pünkösdi Koncertek állandó résztvevője. Vezetőjük Szklenka István, aki ugyancsak az egykori helyőrségi zenekarban játszott. 1976-ban alapította az együttest Bátya község vezetése, és húsz éven át vezette Jakab Ferenc karnagy. 1996-ban kezdte meg a zeneoktatást a faluban a Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, amelynek növendékei képezik a zenekar tagságát. Értékes díjak, arany fokozatú minősítések, sikeres hazai és külföldi fellépések kötődnek eddig megtett útjukhoz.

Kiskőrös Város Fúvószenekara szintén tekintélyes számú itthoni és határokon túli sikerrel büszkélkedhet. Vezetőjük Gmoser István. Az együttes 1982-ben alakult meg a helyi művészeti iskola növendékeiből. Ma is ők, valamint a korábbi zenekari tagok, és a zeneiskola tanárai játszanak az együttesben, amely kiváló minősítéssel rendelkező zenekar.

A Kalocsai Fúvószenekar Egyesület a Liszt Ferenc AMI égisze alatt kezdte működését, és ma is szorosan kapcsolódnak az intézményhez. Vezetőjük Betlenné Dajkó Ágnes fuvolatanár, karnagy. A városi rendezvények állandó szereplői, de az országban több helyen, sőt, külföldi fesztiválokon is felléptek az utóbbi években. Két arany minősítéssel rendelkeznek.

A bő három órás koncertet hagyományosan a fellépő zenekarok közös muzsikálása zárta, amelyen Filus Antal, a többször említett katonazenekar egykori karnagya, Egressy Béni-díjas karmester vezényelt. A közönség hosszas vastapssal köszönte meg a műsort, sőt, a ráadás induló alatt néhányan táncra is perdültek.



Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás