Új tárlat nyílt a Schöffer Gyűjteményben

Rejtett dimenziók

2018.09.23 13:17    |    gera  

Rejtett dimenziók címmel nyílt meg szeptember 7-én a Schöffer Gyűjteményben Turcsán Miklós festőművész tárlata. A kiállítás október 18-áig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási ideje alatt.

A megjelenteket Mácsainé Iván Éva, a Schöffer Gyűjtemény vezetője köszöntötte, megemlítve, hogy az új tárlat megnyitása egybeesik Nicolas Schöffer születésének 106. évfordulójával, mely eseményről minden évben igyekeznek a maguk módján, vagyis a képzőművészetnek hódolva megemlékezni.

turcsan2_450
 

Turcsán Miklós kiállítását Zsellér Jenő ajánlotta a látogatók figyelmébe. Hosszasan elemezte a kort és a társadalmi közeget, amelyből az alkotó pályája a hatvanas-hetvenes években elindult, és felhívta a figyelmet arra a rendkívül erős, drámai-érzéki-dinamikus töltésre, filozofikus-gondolati tartalomra, amelyet a falakon látható művek sugároznak.

Turcsán Miklós 1944-ben született, Szilben. 1964-69 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként Fónyi Géza tanítványa volt. Munkásságáról a róla összefoglaló művet író szerzőpáros, Aszalós Endre és Sinóros Szabó Katalin szavai sokat árulnak el: „Festészete színvonalának egyik legjellemzőbb erénye a felfokozott kifejezőerő. A valóság rejtett vagy különös mozzanatai, az emberi gondolkodás fogalmilag alig rögzíthető megnyilvánulásai, a képzeletnek a tradíciókat is éltető terrénumai különlegesen tág formafantáziával, komponáló találékonysággal, lendületesen és gazdagon árnyalt kolorittal ötvöződtek széles ritmusú alkotói gesztussá minden alkotásában. Igen választékos, de zavarba ejtően széles látószögű Turcsán egyedi világa. A jelenségek megidézésének áradó intenzitása sugárzik festményeiből, amelyeknek általunk történő befogadása révén különleges szépségideállal gazdagodhatunk.”




Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás