Rekordszámú érdeklődő a lakossági fórumon

2016.07.14 12:26    |    -sch-  

Múlt hét csütörtök délutánjára hirdetett meg lakossági fórumot Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő, a kalocsai időkorlátos parkolás „atyja”. Az önkormányzat a május elseje óta élesített rendszerről szeretett volna visszajelzést kapni az autósoktól, s ha csak a büntetéssel sújtottak tizede megjelenik, már félig megtelt volna a polgármesteri hivatal díszterme.

Nem így történt, de a negatív rekord is rekord. Mindösszesen öt civil érdeklődő jelent meg a sajtó és a város képviselőin kívül Bolvári Ferdinánd, dr. Angeli Gabriella, dr. Kiss Csaba jegyző és Boromisza Viktor városfejlesztési osztályvezető előtt. A két helyi lakoson kívül még egy hartai, egy dunapataji, egy homokmégyi érdeklődő érkezett, s ezúttal már nem felejtették el kitenni a szélvédőjükre a parkoló-órát.

Mindegyik hozzászóló a saját tapasztalatairól számolt be. A hartai férfi azt nehezményezte, hogy a környező falvakban lakókat nem tájékoztatták megfelelően széles körűen egy ilyen horderejű változásról, márpedig aki ritkán és akkor is rutinból közlekedik Kalocsán, az könnyebben „lépre ment”.

Kalocsai Néplap

A kalocsai hozzászólók pedig a parkolóhelyek kihasználtságának alacsony fokára, illetve a forgalom – amúgy várható – átterelődésére panaszkodtak, most a város más területein jelentkeznek a megoldandó problémák. (Az új parkolási rend célja éppen az volt, hogy a kijelölt helyeken nagyobb legyen a fluktuáció, legyen napközben szabad parkolóhely, így az üres parkolóhelyek aligha róhatók fel hibaként.)

Boromisza Viktor beszámolt a kiszabott szabálysértési bírságokról is, s ez alapján már érthetővé vált, hogy miért inkább a vidékiek voltak többségben a fórumon. Az eddigi összesen 338 „vét-kesnek” alig harmada volt kalocsai. A panaszosok a bírság minimum 10.000 forintos összegét fájlalták leginkább, de e tekintetben a városnak meg van kötve a keze, a bírság mértékét a KRESZ és a közlekedési törvény szabályozza. Viszont így a költségvetésnek a rendelkezésre álló adatok szerint június 22-ével bezárólag 3.380.000 Ft többletbevétele keletkezhetett.

A megbeszélés végére három alternatíva körvonalazódott, melyeket a következő ülésen a képviselő-testület elé terjesztenek.

Az első lehetőség, hogy az egész rendszert eltörlik, visszaállítanak mindent az idén április elseje előtti állapotra, a második opció szerint maradna változatlanul az időkorlátos parkolás, úgy ahogy van. Nem meglepő módon a harmadik változat nyerte el a jelenlévők tetszését: a tapasztalatok alapján felül kell vizsgálni és gyakorlatiasabbá kell tenni rendszert, így már csak a testületnek kell majd rámondania az áment, hogy aztán „már csak” a részletek kidolgozása maradjon hátra.

Kíváncsian várjuk, mi lesz egy esetleges „finomhangolás” után, hiszen az autósok közmondásosan egyébként is úgy viselkednek, mint a gáz: minden hozzáférhető helyet igyekeznek betölteni.


Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás