Rokkanttelepi ígéretek a lakossági fórumon

Felülvizsgálják a vízelvezetőt

2018.01.24 20:20    |    Géjé  

A városrendezéssel kapcsolatban Boromisza Viktor városfejlesztési osztályvezető, míg gazdálkodási kérdésekben dr. Bálint József polgármester várta a kérdéseket a Tihanyi Tiborné szervezte fórumon. A rokkanttelepi városrész önkormányzati képviselője a kérdez-felelek elé bűnmegelőzési előadást is szervezett, mivel a jellemzően idős lakókat túl sok atrocitás éri a környéken. Betörők, csalók, házalók, álrendőrök(!) és magukat ingatlanvásárlónak kiadó szélhámosok szabadítják meg a környékbelieket az értékeiktől.

A Répási Tamásné őrnagy által tartott előadás gerincét azok a megtörtént és már nyilvánosan is elmondható esetek adták, amelyek tanulságul szolgálhatnak a Rokkanttelepen élő idős közösségnek.

lakforum3_450
 

Egy asszonyt nemrég telefonon hívtak azzal, hogy bajba került az unokája, és csak egy valamekkora pénzösszeg húzhatja ki a pácból. Az éjszaka, álmából felriasztott nagymama persze fizetett, és csak órákkal később kapcsolt, hogy fel kellene hívnia a családot. Lévén önként átadta a pénzt, nagyon nehéz lesz bármit is kezdeni az üggyel. Sok más esetben is megkárosítottak már időseket: jellemzően felülsúlyozott tűzifával, portékákkal házaló tolvajjal, sőt, rendőrségi igazolványt mutogató csalóval gyűlt meg a bajuk. Ez utóbbi bűntény miatt Répásiné körbe is adta a saját igazolványát, mondván: egy fegyverviselésre jogosult, civil-ruhás rendőr ilyet villant, nézzék meg alaposan!

A bűnmegelőzési főelőadó arra is megkérte a lakossági fórumon megjelenteket, hogy semmiképpen ne tartsanak otthon nagyobb mennyiségű készpénzt, mert pont ez az, ami miatt a bűnözők elsősorban az időseket célozzák meg. Sokakra jellemző ugyanis, hogy a szerintük bármelyik pillanatban bekövetkező haláluk esetén kell, hogy legyen otthon párszázezer, amiből majd a család eltemeti őket. Bizarr, de a sértettekkel beszélgetve egyértelműen ilyen indoklásokat kapott Répásiné, az otthon tartott készpénzre.

lakforum1_450
 

A lakossági fórum Tihanyi Tiborné meghívott vendégeivel folytatódott. A legtöbb kérdést Boromisza Viktor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetője kapta, lévén a környékbeliek – joggal – vele kapcsolják össze a két éve befejezett csapadékvízelvezető beruházást. Mint kiderült, nem mindenki elégedett a végeredménnyel. Volt, aki azt kifogásolta, hogy még kevesebb víz folyik el így, mint előtte, más pedig felvetette: a háza előtt a kiépített zárt csatorna ellenére is megáll a víz. Boromisza leszűkítette a panaszok körét és megállapította: bár összességében sokkal nagyobb kapacitással működik a rendszer, mint előtte, elfogadja és el is ismeri, hogy lehetnek benne hibák. Megígérte: a következő intenzívebb esőzés idején újabb szemlét tartanak, elsősorban a legtöbb kritikát kapott Honvéd utcában. Ott egyébként a legfőbb baj nem az elvezetéssel, hanem az erősen felújításra szoruló, kátyús, így nagyobb álló vízfelületeket összegyűjtő közúttal van – fűzte hozzá.

lakforum2_450
 

Dr. Bálint József polgármester részletesebben a kalocsai közterületek faállományáról beszélt, a fórum résztvevőinek kérdéseire válaszolva. Többen aggódtak azért, hogy a korábban bejelentett irtási és újratelepítési hullám során egészséges fákat is eltávolíttathat majd az önkormányzat, mások azt vetették fel, hogy a környékükön túl sok lehet a forgalomra veszélyes lombozat. A polgármester rámutatott: szó sincs indokolatlan kidöntésekről, mivel „hiába látszanak egészségesnek a fák kívülről, valójában korhadtak”. Arról is biztosította az embereket, hogy az elvégzett szakértői vizsgálatok nyomán haladva, több éves ütemtervet kidolgozva fogják lecserélni a faállományt, először egyébként az Érsekkertben, illetve a Szent István úton. Azért e két helyszínt jelölte meg, mert mindkettő területén hullott már súlyos faág a járdára (volt, ahol tömegrendezvény idején), így nem kockáztathatnak tovább. Dr. Bálint szerint egyébként önkormányzati „ciklusokon átívelő” munka lesz, mire a város körbeér és mindenhol lecseréli az elöregedett közterületi fákat.



Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás