Közmeghallgatás a Cigány Önkormányzatnál

2018.02.07 13:56    |    -r-a  

November 24-én közmeghallgatást tartott a Kalocsai Cigány Önkormányzat a szervezet Hősök útján álló Közösségi Házában. Több tájékoztatás, mint hozzászólás, nyugodt légkör, korrekt tájékoztatás a megjelentek részéről.

A közmeghallgatáson meghívottként volt jelen dr. Kiss Csaba, a városi önkormányzat jegyzője, Lakatos János és Soltész István Gergely önkormányzati képviselők és dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár vezetője.

romakozmeg1_450
 

A rendezvényen Sztojka István, az önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, és örömmel közölte, hogy jövő év augusztusában, a Roma Holokauszt évfordulóján egy emlékművet avatnak a Közösségi Ház előtt, amelynek terveit Kiss István festőművész-tanár készítette, és Novák Tibor szobrász-festő-művész fogja megalkotni. Majd Egri András, a kisebbségi önkormányzat irodavezetője szólalt fel, aki tájékoztatta a megjelenteket a szervezet egész éves munkájáról, megtartott programjairól, pályázatairól, nyári táborok szervezéséről és folyamatban lévő ügyeiről. Elmondta még, hogy több roma önkormányzattal – Olaszliszka, Dávod, Viss – kötöttek az év során együttműködési megállapodást, és hogy folytatni szeretnék a szociális segítői hálózatot, és a benne dolgozók létszámát tizenötről negyvenre szeretnék emelni.

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi a decemberi ünnepi rendezvényekről adott tájékoztatást, majd beszámolt azokról a pályázatokról, melyek során együttműködnek a cigány önkormányzattal – kiemelve a tervezett nőközpont megvalósítását, amely program továbbképzésekre, tanfolyamok szervezésére és tanácsadásra biztosít majd lehetőséget. Bejelentette, hogy az ünnep előtti városi ételosztás december 16-án lesz majd.

romakozmeg2_450
 

Dr. Kiss Csabától a téli tüzelő támogatásról kértek felvilágosítást, aki elmondta, hogy ennek intézése folyamatban van, reméli, hogy hamarosan indíthatják a kiszállítást.

Lakatos János képviselő a roma fiatalok képzési lehetőségeiről érdeklődött, amely kérdésre Sztojka István elmondta, hogy folyamatosan szerveznek különböző, az általános iskola befejezésére irányuló oktatást és szakmai képzést az érintettek munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében. Jelenleg is szervezés alatt áll egy oktatás, amelyet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (Kecskemét) szervez, és a munkaképes korúak számára teszi lehetővé az általános iskolai végzettség megszerzését.



Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Augusztus 20. - az összetartozás ünnepe

Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából...

Pécsi egyetemistákkal fiatalít a kalocsai alkotótábor

Augusztus elején szűk két hétig ismét alkalmi művészteleppé változott volt Kossuth utcai kollégium...

Bolvári Ferdinánd polgármester-jelölt is bemutatta csapatát

A Bagó Zoltán polgármester-jelölt nevével fémjelzett Szívből Kalocsa Egyesület, majd időrendi...

Tegyük együtt sikeressé városunkat

  Ősszel önkormányzati választások lesznek. Ilyenkor, a helyi választások közeledtével...

Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés

Tizenhét év után újra Kalocsán a Népművészet Mestere kitüntetés. Az államalapítás ünnepe, augusztus...

Kilenc „Kalocsa Városért” díjat adtak át

A képviselő-testület előzetesen meghozott döntésének értelmében, a sokéves hagyományokat követve, az...

Dr. Bagó Zoltán élhető városról, munkahelyekről, bérekről, egészségügyről

Mint emlékezetes, - bejelentési sorrendben – Bolvári Ferdinánd (Békés Kalocsáért Egyesület),...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás