„Bocsáss meg, de ne felejts!”

Simon Zoltán megemlékező beszéde

2019.08.08 10:52   

 

 

roma_holokauszt_rsztvevk450_450
 

 

 

Tisztelt Megemlékezők!

Ezek a drámai sorok olvashatók a Roma Sajtóközpont túlélőkkel készített, a Túlélők emlékezete című kötetében. Bár évekig nem beszéltünk róla, de ma már tudjuk, hogy nem csak zsidók, de a romák is áldozatul estek a világtörténelem legnagyobb gyilkosságának.

1972-óta emlékeznek meg világszerte a Holokauszt roma áldozatairól, ugyanis 47 évvel ezelőtt határozott a Cigány Világszövetség arról, hogy a roma holokauszt emlékére augusztus 2-át nemzetközi emléknappá nyilvánítja. Hazánkban 1996-ban tartották az első megemlékezést.

Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg, az áldozatok számát nehezebb megállapítani. A zsidó holokauszt árnyékában a porajmos (elpusztítás, roma holokauszt) sokáig ismeretlen maradt a közvélemény előtt. A magyarországi cigányságot sújtó porajmos története nehezen dokumentálható, annyi bizonyos, hogy Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően számos roma került először Komáromba, a Csillag Erődbe, majd onnan különböző koncentrációs táborokba. 1944. augusztus 3-ra virradó éjjelén egyetlen éjszaka kb. 3000 cigányt végeztek ki Auschwitz-Birkenauban. A cigány kisebbség már az 1930-as évektől üldözöttje volt az akkori politikai rezsimnek, a nemzetiszocialista eszmének. Később a romákat munkatáborba, majd koncentrációs táborokba hurcolták.

 

A cikk további részét a Kalocsai Néplap 2019. augusztus 9-én megjelenő 32. számának 2. oldalán olvashatja. 


Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás