Sportlövőink eredményei a megyei és az országos bajnokságon

2018.06.21 12:42    |    Mácsainé Iván Éva  

Rangos versenynek adott otthont a Kalocsai Sport Egyesület Sportlövő Szakosztályának lőtere április 29-én. Az Általános és Középiskolások nyíltirányzékú légpuskás és légpisztolyos Bács-Kiskun megyei bajnokságán részt vehettek igazolt és nem igazolt általános iskolások és nem igazolt középiskolások. A bajnokság célja az volt, hogy az általános és középiskolák, és tanulóik között eldöntsék az egyéni és csapat „Megyei Bajnok” címet, és egyben felkészülési lehetőséget biztosított az Általános és Középiskolások Országos Bajnokságára. Kecskemétről és Bácsbokodról érkeztek versenyzők a bajnokságra, a legtöbb versenyszámban kalocsai fiatalok nyakába került az érem.

Nyíltirányzékú léppuska (20 lövéses) – Leány „általános iskolás” kategóriában, egyéniben első helyezést ért el Mácsai Anna (158 köregység) a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanulója.

loveszet1_450

 

Nyíltirányzékú légpuska (20 lövéses) – Leány „középiskolás” kategóriában, egyéniben első helyezést ért el Barcsi Regina Éva (152 köregység); második helyezést ért el Czuczu Cintia (150 köregység), mindketten a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói, harmadik helyezést ért el Balogh Emese (149 köregység) a Kalocsai Szent István Gimnázium tanulója; negyedik helyezést ért el Márkus Anita (125 köregység) a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója.

Nyíltirányzékú légpuska (20 lövéses) – Leány „középiskolás” kategóriában, csapatban első helyezést ért el a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata (Barcsi Regina Éva, Czuczu Cintia, Márkus Anita – 427 köregység)

Nyíltirányzékú légpuska (20 lövéses) – Fiú „középiskolás” kategóriában, egyéniben első helyezést ért el Borsos Richárd (150 köregység); második helyezést ért el Marosvölgyi Martin (145 köregység), mindketten a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói.

loveszet2_450

 

Május 13-án, vasárnap rendezte meg a Magyar Sportlövők Szövetsége az Általános és Középiskolások 2018. évi Országos Bajnokságát Ácson. A megyei bajnokságról továbbjutó kalocsai sportolók az alábbi eredményeket érték el az országos megmérettetésen:

Nyíltirányzékú léppuska (20 lövéses) – Leány „általános iskolás” kategóriában, egyéniben a 12. helyen végzett Mácsai Anna (158 köregység) a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanulója.

Nyíltirányzékú légpuska (20 lövéses) – Leány „középiskolás” kategóriában, egyéniben 15. helyen végzett Czuczu Cintia (153 köregység), 24. helyen végzett Barcsi Regina Éva (142 köregység), 27. helyen végzett Márkus Anita (129 köregység), mindhárman a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói.

Nyíltirányzékú légpuska (20 lövéses) – Fiú „középiskolás” kategóriában, egyéniben 13. helyen végzett Borsos Richárd (159 köregység); 15. helyen végzett Marosvölgyi Martin (152 köregység), mindketten a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói.

Nyíltirányzékú légpuska (20 lövéses) – Leány „középiskolás” kategóriában, csapatban 5. helyen végzett a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapata (Barcsi Regina Éva, Czuczu Cintia, Márkus Anita – 424 köregység).

Mindenkinek gratulálunk az elért eredményéhez!


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás