Komoly fejlesztéssorozat küszöbén a régió?

Süli János: szállás és ellátóbázis lehet Kalocsa térsége

2018.09.27 18:36    |    V.I.  

Bár feszes volt a huszonkilencedik Paprikafesztivált ünnepélyes megnyitóján köszöntőt mondó Süli János, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért és bővítéséért felelős tárca nélküli miniszternek a napirendje, hiszen Kalocsáról szaladt Szekszárdra, szintén hivatalos kötelezettségnek eleget tenni, szakított néhány percet egy rövid interjúra. Mi másról kérdeztük volna, mint a Kalocsa-Paks Duna-híddal kapcsolatos fejleményekről és a Paks II. „kerítésen kívüli” beruházásterveiről, kiváltképp a térségünket érintő koncepciókról. Kiderült, hogy egészen letisztult a „kalocsai oldal” várható szerepvállalása „az évszázad beruházásában”.

Paprikalovaggá avatása óta sok víz lefolyt a Dunán, most miniszterként tért vissza a fesztiválra. Hogyan változott azóta a viszonya Kalocsával?

– Maga, a viszony nem változott. Annyi történt, hogy anno polgármesterként írtunk alá együttműködési megállapodást, mondván, a készülő híd ténylegesen összeköt majd minket. Aztán rengeteg kalocsai diák végzett Pakson és paksi Kalocsán. A viszonyon tehát mindössze annyi változott a miniszteri státuszommal, hogy talán hatékonyabban tudom egyengetni azon elképzeléseket, amiket polgármesterként megfogalmaztunk. A kormány szándéka mindig egyértelmű volt, hiszen az első lakossági fórumtól nyilvánvaló volt, hogy Duna-híd lesz.

suli1_450
 

Ennek az előkészítése jelenleg hol tart?

– Készülnek a tervek, aztán el kell jutni még az idén az engedélyezési terv megszületéséig, amit közbeszerzés követ, és a mostani remények szerint 2020-ra, de legkésőbb 2021-re ez a híd állni fog. Emellett elkerülőút-építés, környékbeli utak felújítása is a dolgaink között szerepel, hiszen ha már idehozzuk a munkásokat, itt fogjuk altatni-etetni őket, az is kell, hogy jó úton lehessen utaztatni. Ebben a programban szerepel Kalocsa elkerülő szakasza Bátya felé például. Mi abban bízunk, hogy emellett egymás turizmusát is kölcsönösen erősíthetjük a híd által. Míg az a 30 ezer atomturista, aki megfordul Pakson, jellemzően nem tölt ott sok időt és nem fogyaszt, úgy Kalocsán is általános az átutazás. Ezen a jelenségen is változtathat az a bizonyos Duna-híd.

Amiről pedig csak érintőlegesen esett szó, hogy a híd nagyon komoly gazdasági helyzetbe hozást is jelenthet, főképp a kalocsai oldal számára, és akkor az egészségügyi ellátásban rejlő lehetőségekről még nem is beszéltünk!

– Igen. Kértük, hogy Szekszárd, Pécs, Kecskemét, a paksi orvosi rendelőintézet, illetve a kalocsai kórházra készüljön egy átfogó tanulmány, hogy melyek lehetnek ezek közül az első lépcsős feladatokat ellátó, mi lehet a második, harmadik és így tovább, ebben a sorban. Lesz, hogy 8 ezer ember dolgozik majd a beruházáson, és megeshet, hogy a külföldről érkező vendégmunkásokkal feltűnik olyan betegség, amiről nem is hallottunk. Erre is gondolni kell. Aztán gondolni kell arra is, hogy történhet esetleg több sérüléssel járó baleset, amikor sok embert kell egyszerre ellátni. Első lépcsős kórházként ilyenkor jó eséllyel a kalocsai kórházat tudjuk igénybe venni, hiszen az lesz a legközelebb az építkezéshez. Fontos a híd kapcsán kiemelni, hogy most nem az történik, mint a többi híd esetében, ahol az 51-es utat összekötik a 6-os úttal. Itt egy bokortelepülés-láncot kötünk össze, hiszen Solt-vadkert, Kecel és Kiskőrös 60 ezres lakosságot érintő térsége is így autópálya-közelbe kerül, ami serkenti a helyi ipart, de be lehet dolgozni a paksi építkezésbe is. Az is cél, hogy a Kalocsán elszállásolandó 3500 embert a térségben termelő gazdák terményeinek felhasználásából élelmezzük. Az élelmiszer-rövidút megvalósítása egybevág a kormány terveivel is, ehhez szükség lenne a Duna mindkét oldalán egy-egy hűtőházat és tartósító-üzemet is létrehozni, így akár lélekszámra lehet csomagokat készíteni. Ezzel tíz év alatt annyi plusztőkéhez juthatnak a termelők, hogy elkezdhetnek fejleszteni, ami a jövőre vonatkozó perspektívájukat javítja. Bízunk benne, hogy a hagyományos gabonatermesztés mellett más jellegű növények, zöldségek, gyümölcsök termelése is fellendülne, akár kisebb területeken, fiatal gazdák által. Az ő itthon tartásuk is fontos küldetés. Az itt tartásukhoz viszont élhető körülményekhez kell segíteni őket. Szintén szóba került a meglévő házállomány felújítása és lakhatóvá tétele, ezeket a törekvéseket is úgy határoztuk meg, hogy ha egyszer az ezekbe lakó dolgozók esetleg kiköltöznek, az ingatlanok más céllal, akár szociális lakásként, akár idősotthonként használhatók legyenek.

suli2_450
 

Nekem az elmondottakból nagyon úgy tűnik, hogy itt már nem pusztán koncepciókról, meg elképzelésekről beszélünk, hanem ezek egészen konkrét célok. Kalocsa esetében jól értettem, azt mondta, hogy 3500 ember biztosan itt lesz elszállásolva majd? Erre esetleg felmerült, hogy alkalmasak lehetnek megfelelő felújítás után az üresen álló honvédségi ingatlanok?

– Persze. Ezt az embertömeget a meglévő laktanyák felújításával szeretnénk elszállásolni, elképzelhető, hogy magántőke bevonásával, amelyek az építkezést követően más funkcióban tovább működhetnének. Ezekben a létesítményekben mindennek az alapja adott, amire szükség lehet, hiszen az éttermektől a gyengélkedőn át a különféle sportolási lehetőségekig minden ki volt bennük alakítva, amit csak rendbe kell hozni.

Végezetül, Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető Díját vehette át. Hogy fogadta a hírt, hogy Ön kapja meg ezt az elismerést az idén?

– Mondtam neki, hogy köszönöm, de nem kellett volna. Nem azért dolgozunk együtt, hogy kitüntessen, hanem lássuk az eredményt. Legyen a laktanyában sok ember, termeljenek sok élelmiszert itt, legyen meg a híd, aztán ünnepelhetünk!

– Ezek szerint Öné a megelőlegezett bizalom, köszönöm a beszélgetést!

– Én is köszönöm!



Kalocsai hírek

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Paks II. a hosszú távú ellátásbiztonság záloga

Atomenergia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, Paks II. pedig hazánk hosszú távú...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás