Szabadkai kirándulásra invitálta közösségét március 18-án a kalocsai Horvát Önkormányzat. A programot Szabó László elnök és Ívó Mária képviselők felkeresésére Baranyi Erzsébet Alíx nővér szervezte. A nővér, aki a Katolikus Intézmény tanára, szabadkai származású, s ő vállalta a csoport kalauzolását szülővárosában.

A látogatás horvát nyelvű szentmisével kezdődött a szabadkai plébánia kis kápolnájában. Ezt követően látogatást tettünk a tatarozás alatt álló – nekünk kalocsaiaknak ez nem újdonság – Szent Teréz Székesegyházban, ahol a templom plébánosa, Stjepan Beretić atya ismertette a templom és a plébánia történet. Bunyevác anyanyelvű létére kiválóan beszél magyarul, de ez a kétnyelvűség ebben a városban nem egyedi, hiszen a magyarok ma is többségben lakják. Beretić atya, akit az Antunovity-napi rendezvényeikről már jól ismerünk, rendkívül szórakoztató stílusban adta elő mondandóját.

A program a szabadkai Városháza látogatásával folytatódott. A város legnagyobb épülete – mely sok tekintetben a legszebbnek is mondható – 1908 és 1912 között épült Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján, a magyar szecesszió jegyében. Megcsodálhattuk a tanácsterem üvegablakait – rajtuk a magyar királyokkal és történelmi személyekkel –, melyeket Róth Miksa üvegfestő- és mozaik-művész készített. Mint a helyszíni kísérőnktől megtudtuk, az ablakok a jugoszláv érában a pincében porosodtak, helyükön sima fehér üveg „díszelgett” majd a ’90-es évek változásai után kerültek vissza az eredeti helyükre, így mi is gyönyörködhettünk bennük.

A Városháza melletti téren áll a Szabadkai Népszínház – 2007-es tervezett lebontását nagy vita kísérte –, de örömmel konstatáltuk, hogy visszaállították a homlokzatot, az épület jelenleg felújítás alatt áll. Itt található a Városi Könyvtár, a korábbi Kaszinó épülete is.

A szecesszió jegyeit, Alíx nővér értő kalauzolásával, a városban több épületen tetten érhettük. A korzón sétálva a lakóházakon, vagy szomszédos, egykori Kossuth utcában a Raichle palotán. A Városházát tervező építészek tervezték a Zsinagógát is, szintén magyar szecessziós stílusban. Sajnos, ezt sem tudtuk belülről megnézni a felújítás miatt.

A szerb (ortodox) templomban az ikonosztázok megtekintését idő hiányában máskorra halasztottuk. Megmutatta viszont a kísérőnk a város egyik híres szülöttének, Kosztolányi Dezsőnek középiskoláját – büszkén említve, hogy ő maga is ide járt. Sajnos Kosztolányi szülőházát mára lebontották, helyén valami áruház terpeszkedik, de Csáth Géza szülőházát láthattuk.

A nap második felében a közeli Palicsfürdőre látogattunk, ahol az ebédünket egy kiváló borudvarházban fogyaszthattuk, megkóstolva a házigazda rangos borait. A tó körüli séta az időjárás változása miatt esernyősre sikeredett, de azért így is megcsodálhattuk a „boldog békeidőnek” nevezett egykori monarchia gyönyörű villáit.

Azt hiszem, jól sikerült kirándulás volt, hiszen Szabadkát, amely egy jó órányi járásra van tőlünk (valljuk be őszintén), legtöbbünk a szabadkai piacról ismerte. A közel száz-ezres város a Vajdaság – Újvidék után – második legnépesebb, s talán legszebb városa.

Ajánlom mindenkinek, ha ideje engedi, szánjon rá egy napot, és nézze meg a Maria Theresiapolis-t, ahogy a XVIII. században nevezték, látogassa meg Esti Kornél városát!

Köszönjük, Alíx nővérnek az igazán remek kalauzolást, s a horvát önkormányzatnak a lehetőséget, hogy a közösség együtt tölthetett egy remek napot.