„… egy egész élet emlékezetes eseménye”

Két évfolyam köszönt el a Kossuth Zsuzsannából

2016.12.11 18:56    |    -r-s  

A Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája idén is a Nagyasszonyunk katolikus iskola aulájában búcsúztatta két végzős évfolyamának négy osztályát, a 11.C és 11.D, valamint a 12.A és 12.B osztályt. A múlt hét pénteken tartott szalagavató viszont nem csak a bécsi keringők miatt volt látványos: az egyik osztály teljesen formabontó előadással is készült. Több százan nézték meg az elköszönő diákokat, akik az igazgató szerint „a gyermekévek utolsó, a felnőtt percek első nagy közösségi ünnepén” vehettek részt.

Hagyományosan a 10. és 11. osztályos társaik búcsúztatták azt a négy „kossuthos” végzős osztályt, akik a jövő évben érettségivel és / vagy szakmával a zsebükben nekivágnak a továbbtanulás, esetleg a munka kihívásainak. A diákok szalagtűzését a tanároké előzte meg: a végzősök osztályfőnökeinek Czár Zsolt igazgatóhelyettes és Bekéné Deutsch Ágnes igazgató gratulált a kis masnival. Az intézményvezető ünnepi beszéde többeknek csalt könnyet a szemébe, de igyekezett azért könnyedebb hangot megütni.

szalag1_450
 

– Az egyik társaságot a csillárról kellett leszedni ahhoz, hogy órát tartsunk, a másikból viszont harapófogó sem képes kihúzni egy alkalmatos, hangos választ – mondta, majd az intézményük nyújtotta lehetőségeket összegezte.

szalag2_450
 

– A tanórákon felül gyakran tanórán kívüli programok rengetegébe is invitáltunk benneteket, és csak rajtatok múlott, mennyire éltek a felkínált szakmai lehetőségekkel. Részt vesztek-e egy-egy kiránduláson, szakmai tréningen, szakmai rendezvényen, vagy csendes szemlélői lesztek-e az iskolai nyüzsgésnek. Segítségként, tanáraitok voltak harmadik, negyedik és sokadik szüleitek – ütött meg érzelmesebb hangot.

szalag3_450
 

Az igazgató persze nem hagyta ki, hogy a szemüket dörzsölgető szülőknek is gratuláljon, bíztatva őket arra, hogy maradjanak büszkék, még akkor is, ha gyermekük tanulmányai során nem minden az elképzelések szerint alakult.

szalag4_450
 

– Köszönöm eddigi segítségüket, bizalmukat az iskola iránt! Nagy pillanat ez az önök életében, hiszen itt ül a legnagyobb kincsük, a gyermekük. Lehet, hogy néhány dolog nem az önök tervei szerint történt, és valószínűleg ez a jövőben is meg fog ismétlődni, de az a nagyszerű ifjú akkor is a gyermekük marad, és bizony ti se feledjétek ezt – fordult ismét a tanítványokhoz Bekéné. – A műsor végeztével keresd meg a szeretteidet és öleld meg őket! Nem kell semmi mondanivalót kitalálni hozzá, csak legyen egy ölelés, s érezni fogod, hogy jó neked, mert nem vagy egyedül a világban – magyarázta.

szalag5_450
 

A szakgimnázium és szakközépiskola szalagavató műsorának gerincét persze a Farkas Éva táncpedagógus segítségével elsajátított, mindig gyönyörű bécsi keringő adta. Az elegáns és látványos koreográfiákat (mindkét évfolyam ezt a táncot választotta) azonban megelőzte egy teljesen formabontó ötlet is: a 12.A osztály a munkahelyi gyakorlatokat forgatta ki: „a műtét sikerült, a beteg meghalt”, jött a kaszás. Az este persze a rém jópofa előadás hatására sem fordult komolytalanságba: a táncok végére az egymástól elszakadás keserédes gondolatai tettek pontot, hogy aztán könnyek vágják haza a tökéletes sminket. Sok sikert, fiúk, lányok!



Kalocsai hírek

Újra nyitva az ASTRICEUM Érseki Múzeum

Bár ott jártunkkor még minden irányból hatalmas „ZÁRVA” felirat jelezte a szentháromsági...

Polgármesteri vizit az atomvárosban

A napokban közösségi oldalán posztolta dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, hogy a paksi...

„Nyár végén, ősz elején cölöpözés kezdődhet a Dunán”

A címben szereplő mondat nem véletlen kerül idézőjelbe. Ezt ugyanis Font Sándor országgyűlési...

Megemlékezés a Magyar Hősök Emlékünnepén

Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István...

Mozgalmas időszak kezdődik a Paks II. kommunikációjában

A Paks II. projekt fontos mérföldkőhöz érkezik: a projektcég rövidesen benyújtja a létesítési...

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Zsemberi Herman válogatott lehet

Az ifjú birkózó tehetség már többször megcsillogtatta tudását a szőnyegen és úgy néz ki, van esély...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indul a Szent Kereszt Kórházban

Valamennyi fekvőbeteg ellátás újra indult március 18-tól, hétfőtől a kalocsai Szent Kereszt...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Ezüstéremmel zárt volna a KFC

A Kalocsai FC hiába állt a tabella második helyén, lefújták a bajnokságot, de jövőre is az...

Zebra-terv: veszélyes gyalogátkelőknél ellenőriztek

Bács-Kiskun megye az idén is csatlakozott az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési...

Jó eredménnyel zárulhat a magyar érettségi

Többeknek jól jött volna, ha tehetnek szóbeli vizsgát, ám így is jó eredményre számít a magyar...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Sztárok és a Kék Madár a kis betegekért

Bár az év első felében Lakatos György, Kalocsa díszpolgára, hazánk elismert fagottművésze és a...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Államtitkári vizit a kalocsai Szociális Központban

Péntek délelőtt nagy volt a sürgés-forgás a kalocsai Szociális Központ Bem apó utcai épületében. Nem...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Evezés

A Kalocsai Evezős Szakosztály helyzetét sem könnyíti meg a kialakult vírus-járvány. Egyelőre...

Hartman János: „Egyszer vége lesz!”

Szinte megállt az élet. A korona vírus szinte megbénította az egész világot. Térdre kényszerült az...

Rejtő-sorozattal készül a Thália Társulat

A március közepe óta tartó veszélyhelyzet az élet számos területét, amit ideiglenesen nem...

Istvánosok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny döntőjében

Az OKPV egy történelmi problémamegoldó verseny, melyet Budapest egyik legrangosabb kollégiuma, a...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Újra indulnak az egynapos ellátások, a rehabilitáció, diagnosztika, labor, röntgen vizsgálatok a Szent Kereszt Kórházban

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban május 4-én, hétfőtől még az április 27-étől alkalmazott,...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás