2015 a számok tükrében

Születtek, egybekeltek, elhunytak Kalocsán

2016.01.29 08:43    |    -vis-  

Szokás mondani, hogy valaminek a vége, vagy bármi új kezdete mindig egy korszak lezárását jelenti, ami egyben számvetésre sarkall. Búcsút mondva a 2015-ös esztendőnek, ezt tettük mi is, de nem egyedül tettük! Annál is inkább, hiszen arra voltunk kíváncsiak, milyen számok jellemezték nagyvonalakban az elmúlt évet Kalocsán. Ehhez a legszakavatottabbat hívtuk segítségül!

Madainé Szilágyi Anita másfél évtizede munkatársa már a Kalocsai Polgármesteri Hivatalnak, anyakönyvvezetői feladatokat lát el, ismerve azokat az örömteli és kevésbé szívderítő adatokat, amelyek a város életét bizonyos tekintetben mondhatjuk, hogy meghatározzák. Hány gyermek születik, hányan távoznak el, hányan döntenek úgy, hogy – sokszor éppen őelőtte – kimondják a boldogító igent? Ezekről kérdeztük.

Élet és halál Kalocsán

– Kalocsa városban 2014-ben 295 gyermek született, míg 2015-ben 274 gyermek születését anyakönyvezték. A halálesetek száma az óévet megelőzően 669 volt, rá egy évre ez 662-re csökkent. Tavalyelőtt 75 pár kötött házasságot, tavaly pedig 108 pár – hangzottak az első adatok. – A születések és a halálesetek száma egyaránt csökkent, utóbbi sajnos nem számottevően. Annál örvendetesebb viszont, hogy a házasságkötések száma látványosan megugrott – tekintett jegyzeteibe az anyakönyvvezető, majd vázolta az országos mutatókat, érzékeltetvén ezzel, hogy Kalocsa nem sokban tér el a hazai trendektől.

– Bár a 2015-ös év tekintetében tizenkét havi számokat mutató országos adatok egyelőre nincsenek, alapul vehetjük az első tíz havi adatokat. E szerint 76531 gyermek jött a világra, ami 366-tal, azaz 0,5 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát, a halálesetek száma pedig 109822 volt, ami 5748-cal, vagyis 5,5 százalékkal haladta meg a korábbi évit. Mivel a halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, a természetes fogyás a 2014. január-októberi 27909-cel szemben 2015 első tíz hónapjában 33291 főre nőtt Magyarországon – ez utóbbi aránypár tehát hervasztóbb képest fest a kalocsainál. Egy másik adat-pár – ha nem is kárpótolja a veszteséget, de – mindenképpen bizakodásra ad okot városunkban!

Többen házasodtak

Kalocsai Néplap

– Kalocsán egyértelmű tendenciáról egyedül a házasságkötések számának megugrásának a tekintetében beszélhetünk. Bízom benne, hogy ez a szám tovább nő majd 2016-ban is. Ehhez gondolom, hozzájárulhat többek között a kedvező családtámogatási rendszer. El kell ugyanakkor mondanom azt is, hogy egy friss összesítés alapján a mai, szülőképes korú nők 44 százaléka gyermektelen. 1990 óta mintegy háromszorosára nőtt a 25-34 éves gyermektelen nők száma. Ennek okaiként említik, hogy a fiatalok hosszabb ideig tanulnak. Ebből fakadóan később önállósulnak és a párválasztás ideje is kitolódik. Nyilván mindez kihat a házasságkötések és a születések számára is – mutatott rá egy, napjainkban egyáltalán nem ismeretlen jelenségre Madainé Anita.

Ha pedig találkoztunk és beszélgettünk, nem tudtuk kihagyni, hogy néhány,
„esküvős kérdést” is feltegyünk, hiszen erről ki tudna többet Kalocsán, mint a város két anyakönyvvezetőjének egyike!

Telik a nyári esküvőnaptár

– Nagyon sok olyan esküvőnk van, amikor munkaidőben bejönnek a párok két tanúval és összeházasodnak. Gondolom, ezek jó része abból adódik, hogy a családtámogatások nyújtotta lehetőségekkel szeretnének élni, esetleg hitelt vennének fel. Ugyanakkor megmaradtak a nagy, százfős, hétvégi esküvők is – árulta el, ahogyan azt is, hogy ha nyárvégi menyegzőn töri a fejét, ideje lesz mielőbb időpontot kérni tőle, vagy kollegájától!

– Júliusban már alig van szabad időpontunk. Érdekes viszont, hogy eddig elmaradtak az augusztusi és a szeptemberi időpon-tok iránt érdeklődők. Ez azért furcsa, mert úgy Kalocsán, ahogy az országos számok szerint is az augusztusi hónap a legnépszerűbb a házasulandó párok körében. Úgyhogy ezúton is üzenném a nyári esküvőt tervezőknek, hogy mielőbb keressenek fel bennünket legalább az időpontok lefoglalása végett! Egyrészt nekünk is véges a határidőnaplónk, másrészt a népszerű lakodalmas helyszínek is zsúfolt beosztással és foglalásrenddel dolgoznak. Azt is el kell mondanom, hogy egyszerre csak egy helyszínen tudunk jelen lenni – így Madainé Anita, megjegyezvén, hogy idén új külső házasságkötő helyszín került fel a kalocsai „esküvős palettára”. Ez a helyszín nem más, mint az érsekkerti Platán Rendezvényközpont szomszédságában e célra kialakított házasságkötő pavilon. – A pavilon jelen ismereteim szerint vendégvárásra és lakodalomra is alkalmas lesz. Bár elég nagy iránta az érdeklődés, természetesen továbbra is töretlenül népszerű külső szertartáshelyszínként például a Kék Duna Vendéglő vagy éppen a Hotel Kalocsa udvara és épülete. Az ilyen ceremóniák előtt és után egy-egy órával nem tudunk időpontot adni, hiszen nekünk is ki kell oda menni és visszaérni – zárta gondolatait az anyakönyvvezető.


Kalocsai hírek

Önkormányzati választás 2019- Kalocsa

Az elmúlt napokban, a jelöltállítás határidejének lejártát követően, a leadott írásos ajánlások...

Németh József: jövőre nőhetnek a termőterületek

Az elmúlt hétvégén két napig minden Kalocsa piros aranyáról szólt, holott, maga a...

Újabb milliárd a térség fejlesztésére

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk...

Egy kincsesláda tetején ülünk

A címbe foglalt gondolatot dr. Mészáros István prépost-kanonoktól, a kalocsai Szent István király...

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára

A Paks II. projekt lehetőség a térség számára, hogy megerősítse gazdaságát, növelje megtartó erejét....

Hamisítatlan foktői folklór muzeális közösségi térben

Sokéves törekvés zárult hivatalosan a nyár utolsó napján, augusztus 31-én, Foktőn, a Fő út 32. szám...

Iskola- és óvodakezdéshez nyújt segítséget a foktői növényolajgyár

Több mint 140 óvodás és iskolás számára adott át évindító eszközcsomagot a foktői régió hat...

III. ANDA NYÍLT NAP, 2019. szeptember 7.

A legfiatalabb kalocsai nagy-foglalkoztató cég rendezvényének sikere minden várakozást felülmúlt. A...

Projektzáráshoz érkezett az ingyenes jogi segítségnyújtás a munka világában

2019.09.30-án zárul az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást...

Külügyminiszteri látogatás dr. Filvig fórumán

Magasrangú vezetőt látott vendégül a Városi Színházban múlt hétfőn tartott lakossági fórumán dr....

Gondolatok az emberi értékek idomításáról

Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan...

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok...

Flamenco est a kamarateremben

Először járt Magyarországon Carlos de Pepa andalúz flamenco énekes-gitáros, aki épp Kalocsán...

Beremenden voltak eredményesek az úszók

A Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület versenyzői legutóbb Beremendre utaztak és nagy létszámmal...

Területeladás, skate-park és utcák átnevezése

Augusztus utolsó hetében ült össze – néhány határidős döntési kötelezettség okán – a...

Ősszel újra szemétgyűjtési akciót szervez a Magyar Közút címmel

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után 2019. április 29-én „Jobb, ha el se...

Száz gyermeknek jutott iskolakezdő ajándékcsomag

Többek között, lapunk hasábjain is olvashatott arról a jótékonysági akcióról, amelyet a nyár közepén...

Kenus kalocsai küldöttség Kúlán

Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla tíz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot, ami mindig is...

Ismertették a pártszövetség jelöltjeit a megyei közgyűlésbe

A közzétett FIDESZ-KDNP pártszövetség Bács-Kiskun megyei jelöltlistája a következő:(A cikk...

A Szívből Kalocsáért Egyesület polgármester-jelöltjének bemutatása

2010-től Brüsszelben Európai Parlamenti Képviselőként rengeteg kalocsai polgárnak tudtam segíteni....

Idén nyáron is népszerű volt az utazó kiállítás

Nyolc nagy hazai fesztiválra gördült be 2019 nyarán a Paks II. Atomerőmű Zrt. guruló kiállítása. Az...

Ballószögön remekeltek futóink

Az elmúlt vasárnap a Kalocsai Földön Futók Szakosztály 8 fővel vágott neki a 7. Ballószögi...

Csendes kiáltás a Vajas partján

Vasárnap délután, ahogyan az ország több mint húsz pontján, Kalocsán is szerveztek megmozdulást a...

A népi kultúra őrangyalait ünnepelték Hajós Város napján

Hatalmas ünneplő tömeg kísérte figyelemmel és még nagyobb ováció övezte az augusztus 17-i, ünnepi...

Így lett „tananyagszerző” a kalocsai tanítónő

Sipos Nikolett, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola, leánykori nevén a Kertvárosi Általános...

Második hely az országos vetélkedőn

A korábban rendezett regionális elődöntőből győztesként továbbjutó Kalocsai Fegyház és Börtön...

Határon átnyúló együttműködés Kalocsával

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától,...

Szent István mellé került Asztrik

Mostantól az államalapító király hat éve kapott csontereklyéje mellett ott áll a 2014-ben megtalált...

Dr. Fekete Zsombor polgármester-jelölt célkitűzései

...-foglalkoztatottság javítása, ipari park, adókedvezményes övezet létrehozása, táj-jellegű munka-...

Kulcsszerepe volt az atomenergiának tavaly is az ország áramellátásában

Sorra dőltek meg az eddigi áramfogyasztási rekordok tavaly Magyarországon. Előbb márciusban, majd...

A KALOCSAI SZENT KERESZT KÓRHÁZ LÁTOGATÁSI RENDJE

Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.

Szakmai tanácskozást folytattak a megye polgármesterei

Bács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás