A szépség szolgálatában
2010.09.05 15:48
A nőiesség szimbóluma
Életünk során a kortól és a körülményektől függően a különböző korosztályoknak szembe kell néznie azzal, hogy egész testünk felületén a bőr milyensége változik. Egy nő legkényesebb testrésze a nyaka és a dekoltázs, a mellek pedig a nőiességünk talán leglátványosabb jellegzetességei, mégis a szépségápolás legtöbbször csak az arcbőr kezelésére koncentrál.
A dekoltázs öregedésének első jele a szegycsont felett, a mellkas felső részén található kis háromszögben válnak láthatóvá. A bőr megvastagodik, egyenetlen, száraz lesz; a szoros melltartó, hason fekvés korai ráncok kialakulását eredményezi. Először hosszanti, majd keresztirányú barázdák jelennek meg rajta. Emiatt nem csak az évek a felelősek – fogyókúrák, UV-fény okozta sérülések, légkondicionáló berendezések, terhesség, szoptatás, rossz testtartás, a hiányos bőrápolás, mind-mind hozzájárul kialakulásához. Mivel a változó korral csökken az ösztrogéntermelés, tovább rombolja kötőszövetünk állapotát. Mit tanítanak a modelliskolák? Egyenes gerinc, hátrahúzott váll, az ég felé nyújtózó nyak, vízszintesen tartott áll, behúzott has, szorosan tartott farizom – mindezek tudatában inkább sokan lemondanak a szép dekoltázsról, vagy mégsem? Ahogy minden kozmetikai eljárásra, ebben az esetben is igaz az, hogy a legjobb kezelések sem érnek sokat, ha a páciens nem változtat az életmódján, nem törekszik a tudatos szépsége megerősítésére, és nem fektet elég energiát az otthoni ápolásra. A szép dekoltázs feltétele: a helyes, egyenes testtartás, a megfelelő melltartó viselete, a rendszeres bőrápolás, valamint a napi 1,5-2 l folyadék fogyasztása és vitaminokban gazdag táplálkozás. Kiegészítésként naponként hideg-melegvizes tusolással eddzük a kötőszövetet a rugalmasság megőrzéséért, finom kefés körkörös mellmasszással fokozzuk a vérkeringést. Ne aludjunk az oldalunkon, inkább a háton alvást ajánlom, mely tompítja a kialakuló hosszanti ráncokat. Rendszeres úszással, jógával, gumiszalagos melltornával bámulatos eredményt érhetünk el.
Szerencsére számos cég jóvoltából vannak olyan kozmetikai kezelések és készítmények, melyek feszesítik a nyak-, mell-, és dekoltázs bőrét és szabályozzák annak nedvességtartalmát. A különféle lágyító olajesszenciák a bőrszárazságot szüntetik meg, vitalizálják, regenerálják, egyensúlyba hozzák a kötőszövetet. A következő kötőszövet-erősítő olajkeveréket javaslom kipróbálásra, heti kétszeri rendszerességgel: 1 ek. jojobaolaj, 1 ek. búzacsíraolaj, 1 ek. avokádóolaj, 3 csepp rózsafaolaj, a keveréket masszírozzuk be a bőrünkbe, tegyünk rá meleg törölközős borogatást.
A gépi eljárásokkal (iontophorézis, ultrahang, interferencia áram) a bőrbe juttatunk tápláló hatóanyagot illetve face-lifting kezeléssel a nyak tartóizmát tudjuk megerősíteni, amely a toka kialakulásáért felelős. Mivel a dekoltázs különösen fényérzékeny terület, ezért erős fényvédelemre (50/60-as faktorszám) van szükség. Sok problémát okoz az un. Mallorca-akne, amely általában ezen a területen jelentkezik egy-egy intenzívebb napozás után, ebben az esetben a mézes és tejsavas alapú készítmények segíthetnek.
A szalonkezelésben minden hozzám érkező Vendég átöltözik a vendégruhába, így lehetőség van a dekoltázs bőrének átvizsgálására. A megfelelő tisztítóhab segítségével áttörlöm a bőrt, majd enzimes peelinggel bőrradírozást végzek, amely kíméletesen eltávolítja az elhalt szarulemezkéket. A tonizálást követően a hyaluronsavas elektrokozmetikai kezelés a nyak és dekoltázs vonalát teszi feszessé, majd a bőrfelület olajeszenciás nyirokmasszázst kap. E masszázs beindítja a méregtelenítést és látványosan növeli a bőr rugalmasságát. A kezelést speciális „gumimaszk” vagy agyagmaszkos pakolás zárja, melyek magas vitamin, aminosav, és ásványi anyag tartalmuk révén biztosítják a sejtek regenerációját és késleltetik az öregedés folyamatát.
Harmati Ágnes
kozmetikusmester, szaktanár
Kalocsai hírek
A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
A rendőrség keresi ezt a fiút – a lakosság segítségét kérik
Eltűnt fiú megtalálásában kéri a lakosság segítségét a rendőrség. A 17 éves Baranyi Attila a...
„Az élő kultúra előfeltétele az emberi közösség”
A Tomori Pál Főiskola a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva tartotta hagyományos újévi rendezvényét...
Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtti hétfőn nyílt meg a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. Mintaboltja...
Egy kormányintézkedés nyomán a jövőben az ország múzeumai nem a megyei önkormányzatok irányítása alá...
Fájdalommal búcsúzik a Kalocsai SE egy nagyszerű játékostól, szakosztályvezetőtől. Hosszan...
Bácskai húslevesHozzávalók: egy fél csirke, egy csomó leveszöldség, egy kisebb fej vöröshagyma,...
„Készek arra, hogy belépjenek a felnőttek közé”
Január 13-án a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény aulájában rendezte meg a Szent István Gimnázium a...
Országos táncverseny volt Kalocsán
A táncoktató művészeti iskolák tanulmányi versenyének tekinthető IV. Országos Társastáncversenyt...
Mi lesz a sorsa a Szent István úti fasornak?
Nyugodtan mondható, hogy a város „főutcaként” becézett Szent István király útján 1891...
Az adóellenőrök is érdeklődnek a nem hagyományos gyógyászat iránt
Az eddig kevésbé ellenőrzött területeket célzó ellenőrzéseknek újabb állomásaként a közelmúltban a...
Szándékos gyújtogatás gyanúja is felmerült
A legjelentősebb tűz megyénkben múlt héten az 5309. számú mentén, Kiskunhalas és Kecel között lévő...
Gombás korhelylevesHozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú...
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a 2010. évben támogatást kapott egyetemi és főiskolai...
Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette...
Szex, drog, rock and roll – mindenről őszintén a KEF előadásain
Múlt héten dr. Csábi Péter pszichiáter előadásával, szülői fórummal kezdte meg áprilisig tartó...
Tavaly ősszel írtunk arról, hogy a város támogatást és otthont ad a Kalocsán megrendezendő Hunfila...
Az elmúlt vasárnap délelőtt került sor Kalocsán, a Szent István Gimnázium Dísztermében a Kalocsa és...
Átrajzolhatja társadalmunkat az új közoktatási törvény
Megjelent a Magyar Közlönyben a csaknem 100 oldalas új köznevelési törvény, amely lejjebb szállítja...
Gyenge forint mellett Kalocsa ideális úti cél lehet
Miközben a gyenge forint következtében városunk és a környék is egyre vonzóbb úti cél lehet a...
Az ország legjobb felsőoktatási intézményei közt
A Felvi minden évben elkészíti Magyarország felsőoktatási intézményeinek rangsorát, és a 2011-es...
Németh Dávid a hazai baristák élvonalában
A kalocsai Németh Dávid nevével nem először találkoznak olvasóink. Ő az a fiatalember, aki a modern...
Kalocsa lesz Bács-Kiskun 11 járásának egyike
Az Országgyűlés nemrégiben név szerinti szavazással fogadta el az Új Önkormányzati törvényt. Ezt...
A nagy átverés – csalás és ámítás előfizetőknek
Először az egyik, másik, majd a sokadik olvasónk juttatta el fölháborodottan lapunkhoz azt a...
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Kalocsán
Hűtlen kezelés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Bács-Kiskun Megyei...
Megemlékezés a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról
69 évvel ezelőtt, a január 12-én kezdődő urivi áttöréssel kezdődött a rosszul felszerelt, harcokban...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
Január 23. hétfő 14 óra: A Magyar Kultúra Napja tiszteletére „Szép Magyar Beszéd”...
Múlt héten a vádirat ismertetésével folytatódott Szakál és Borbély pere
Nem tett vallomást Szakál Tibor és Borbély Gábor, akik csalás és okirat-hamisítás miatt álltak múlt...
Anyagias világunk szakadatlanul keresi a boldogságot. De úgy látszik, minél több tudásra teszünk...
Tojásvásárlás helyett közel egymilliót loptak a nénitől
Január 8-án 11.50 órakor egy kalocsai lakos telefonon tett bejelentést, hogy idős rokonát, Újteleken...
„Nekem ecsetet adott kezembe az Úr”
Január 6-án, pénteken este a fenti címmel nyílt meg a Városi Galériában Hubert László dusnoki festő...
Tartalmas év a horvát kisebbségi önkormányzat mögött
Akik rendszeres olvasói a Kalocsai Néplapnak, és figyelemmel kísérték tudósításait,...
A kalocsai Szent István templomban január 8-án a reggel fél nyolckor, illetve a délután öt órakor...
Elmúlt számunkban a dunapataji évfordulókat vettük számba, amelyek közül érdemes kiemelni Kodály...
2500 látogatót várnak az előadásokra
Ha a felsőoktatási rendszerhez hasonlítjuk (és miért ne tennénk?), akkor az alapképzés utolsó...
1949-2012Gyakran emlegetjük, de most nagyon fájó tartalmat kapott a mondat: a remény hal meg...
Emelkedett a minimálbér, stagnál a támogatások összege
Az új év egyedül a minimálbéren foglalkoztatottak esetében hozott alig érezhető pozitív változást,...
Tisztelt Ingatlan Tulajdonos (bérlő, használó)
Felhívjuk figyelmét, hogy a Kalocsa város önkormányzat 10/2001. (VII. 27.) ör. számú, „a...
Az év kutatóhelye a Főegyházmegyei Levéltár
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek 2010. október 19-én, a hajósi érseki kastélyban rendezett...
Nem csorbul Kalocsa és környéke tűzvédelme
Még december elején élénken foglalkoztatta a közvéleményt az a hír, miszerint a kalocsai tűzoltóság...
Február 3. péntek 18 óra: Liszt Ferenc Ami fúvószenekarának félévi hangversenye. A zenekart vezeti:...
Tóth László Memorial FIDE OPEN Kecskeméten rendezte meg a Tóth László Sakk Egyesület, a Bács-Kiskun...
Rendelet tervezetet készítettek a városvédők
A Kalocsai Városvédő Egyesület 2010-ben állattartási rendelet-tervezet megalkotására vállalkozott,...
A nukleáris hatóság szerint a paksi atomerőmű megfelelt a stresszteszten
A paksi atomerőmű biztonságos, semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség – állapította meg...
Változó menetrendek, rövidebb menetidők
A tavaly decemberben bevezetett módosítások után néhány napon belül újabb változások lesznek a Bács...
Elmúlt vasárnap adták át Kalocsán a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új színháztermét, melyet az...
Ott lesznek a bokrétások a Néptáncantológián
Február 25-én az ország 15 legjobbja között mutathatja be Illés Zoltán koreográfiáját a kalocsai...
Dél-alföldi régióhoz tartoznak majd a kalocsai betegek
Akár véglegesnek is tekinthető az a döntés, amely a kórházi ellátás tekintetében sajátos földrajzi...
A fekete foglalkoztatás továbbra is jelentős probléma régiónkban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt feladata, hogy következetes ellenőrzési tevékenységével...
Az év orvosa lehet az idén 50 éve praktizáló kalocsai orvos
Fél évszázada a pályán, és most közönségszavazáson is elismerhetik a munkáját: dr. Réfy Miklós...
Új szakmai vezető a háziorvosok élén
A köztiszteletnek és -szeretetnek örvendő dr. Szabó János főorvos hosszú éveken át volt a kalocsai...
Háromhavi pótlék a betegágy mellett dolgozóknak
A késedelmes, kétszeri utalás miatt nem karácsony előtt, hanem december utolsó napjaiban fizették ki...
Hol volt, hol nem volt, készülődött a világra egy parányi ember, aki a karácsony meglepő és érdekes...
Újabb kerékpárút került átadásra
Kalocsa Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Program...
December 16-án „Nem hagyjuk, hogy belénk gázoljanak…” címmel, „Válasz a...
A december 19-én megrendezett városi mesemondóversenynek hagyományosan a Tomori Pál Városi és...
Meddig lesz még zárva a székesegyház?
Tavaly karácsonykor a kalocsai főszékesegyházból közvetítette az éjféli misét a Magyar Televízió....
Új, előnyösebb biztosítás az önkormányzati vagyonra
Miután az önkormányzat a tulajdonában lévő vagyontárgyakra az Allianz Hungaria Biztosítóval fennálló...
Az I. világháború véres csatáinak színhelyére, az Isonzo folyó mellett fekvő Doberdóba látogattak...
Megállították az adósság emelkedését
Míg a korábbi években a nyilvánosság egyetlen alkalommal sem kapott részletes, pontos, számokban is...
Megszüntették a betöltetlen álláshelyeket
A 2012. évi költségvetés tervezésekor már azokkal az új létszámadatokkal tudnak dolgozni, amelyeket...
A rosszindulatú híresztelésnek nincs alapja
Ha ilyen eset előfordult volna, már nem lenne a munkatársa – mondta a polgármesterA 2011. év...
A teljesség igénye nélkül e cikkel szeretnénk feleleveníteni néhány nevezetesebb kerek évfordulót...
„Én ültettem, de a növekedést Isten adta.”
(1Kor 3,6)Kevesen tudják, hogy az óesztendő utolsó napjaiban a Települési Önkormányzatok Országos...
Árokba esett lovat mentettek Foktőn
Vízelvezető árokba esett ló okozott csődületet Foktőn múlt év végén. A ló jól van, a tulajdonosa...
Mintha mindenki Agrár Széchenyi Kártyát akarna
A Széchenyi Program új hitelkonstrukcióját, az Agrár Széchenyi Kártyát sosem látott érdeklődés...
Átszervezés miatt hosszabbították a megbízást
Már korábban tervezték, hogy a hatékonyabb, költségtakarékosabb működés érdekében az Oktatási...
Olvasói levelek a decemberben változott Volán menetrenddel kapcsolatban
Több telefonhívást és levelet kapott szerkesztőségünk, melyben olvasóink kifogásolják a december...
Húszról kétmillióra csökkent a KalocsaKom bérleti díja
A képviselő-testület döntése nyomán a korábbi 20 millióról 2 millió forintra csökkentették a...
Bezárták a kalocsai börtön vegyesboltját
A Kalocsai Fegyház és Börtönben lévő vegyesbolt üzemeltetőjével azonnali hatállyal felmondták a...
Kölcsönt adott az önkormányzat a kórháznak
A kórház likviditási gondjainak enyhítése érdekében régi gyakorlat volt a városban, hogy az...
Már hagyománnyá vált az Adventi Forgatag keretében szervezett gyűjtés, hogy örömet szerezzenek...
Megemlékezés a doni katasztrófáról
Megemlékezés és kiállítás lesz a II. Magyar Hadserek doni katasztrófájának évfordulójához...
Állampusztai bv-alkalmazott rabolta ki a Blue 13 Drink Bárt
Szűk másfél hónappal bűncselekménye után nem megerősített információk alapján feladta magát az a...
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete tisztelettel meghívja önt és...
December 12-én, hétfőn délelőtt a fenti címmel tartott előadáson vehettek részt az érdeklődők...
Egyes szakaszokon kilátszik a fél Vajas-meder
Az elmúlt csapadékszegény időszak rekord alacsony vízszintet okozott a Dunán, és régen nem látott...
Kalocsáról Kolozsvárra és Beregszászra utaztak a szeretetdobozok
Huszonkét éve jött létre és tevékenykedik városunkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kalocsai...
Öt önkormányzati ingatlanra jelzálogjogot jegyeztet be az OTP
Régen vége annak az időnek, amikor az önkormányzatok az államtól befolyó támogatást...
Elkészült a Haynald Városfejlesztési Terv
„Kalocsa megújul” – áll a sajtószoba hátterét alkotó molinón az új...
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra újra Kalocsán
Múlt hét csütörtökön este zsúfolásig megtelt a Szent István Gimnázium Díszterme. Bereczki Zoltán és...
Összekulcsolt kezeimben szeretet.Kinyújtom feléd, átadom neked.Fogadd tőlem, kérlek, küldd...
Nagyon nagy, és fényes volt a város. Lila, sárga, zöld, piros lámpák milliói villogtak mindenütt,...
Már harmadszor kerülte meg a nyaralót. A járdára egyenletesen hullott, könnyű porhó tompította...
A címben szereplő mű is elhangzott azon a versenyen, amelyet az író-költő tiszteletére, az ő...
Könyv jelent meg a sportlövészet oktatásáról
A sportszerű pisztolylövészet oktatása címmel – a kiválasztásról a bajnoknevelésig alcímmel...
Egy költő és egy fotóművész bemutatkozása
December 15-én, csütörtökön délután 17 órától mutatkozott be az érdeklődőknek Kalocsán, a Tomori Pál...
Hozzávalók: 2 tojás, 3 evőkanál porcukor, 4 evőkanál langyos méz, 5 dkg vaj, 45 dkg liszt, 5 + 2...
A kalocsai Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy javítson a...
Újabb szerződést vizsgál külső szakértő
Múlt héten szerdán újabb sajtótájékoztatóra került sor a városházán, melyen Dávid Edit sajtóreferens...
Még mindig sok az ittas vezető
Ismét aktívabban figyeltek a szabálytalanságokra a kalocsai rendőrök, akik Tóth Zoltán, a...
Belső tehermentesítő, úgynevezett gyűjtőutak kialakítását tervezi a városi önkormányzat. A...
Török Ferenc polgármester újévi köszöntője
Kedves Kalocsaiak! Bízom benne, hogy az elmúlt napokban családjuk, szeretteik körében mindenki...
Újabb rangos díj a kalocsai tetőfedő-mesternek
Eredményes év áll Filus Róbert kalocsai ácsmester, tetőfedő mögött. Lapunk ez évben kétszer is...
Elfeledett emlékeink címmel szeretnék új sorozatot útjára indítani. Olyan épületek, intézmények,...
Folyamatosan vannak gazdira váró kutyusok a kalocsai menhelyen. Ha valaki szeretne örökbe fogadni...
Elkelt Hamilton kalocsai mintás Forma 1-es overallja
501.115 Ft-ért kelt el az egyedi, kalocsai mintás overall, melyet Lewis Hamilton dedikált és viselt...
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 kiskanál szódabikarbóna, 15 dkg vaj, 10 dkg méz, 1 egész tojás és egynek...
Népművészetünket, hagyományainkat ünnepeltük
December 4-én délután a Kalocsai Színházban a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület jubileumi...
Január 30 – február 5-ig: ARANY KÍGYÓ Gyógyszertár, Kalocsa, Széchenyi út 8., Telefon:...
Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai
Kalocsa:- 1 fő üzemfenntartási vezető- 1 fő épületgépészeti eladó- 15 fő piacszervező –...
Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...
Dobogóra állhattak az országoson is
Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.
