Összeállt a tavaszi kínálat

Színes színházi évadot ígér 2019 tavasza

2018.12.28 13:57    |    STVN  

A közelmúltban mutatta be hivatalos közösségi oldalán a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár a 2018/19-es színházi évadjának tavaszi kínálatát. Mint megszokhattuk, a bemutatandó darabokat listázó flyerre egyelőre dátumok még nem kerültek, a darabok és az azokat hozó társulat nevei azonban már nyilvánossá váltak. Ezt látva kijelenthető, a Művelődési Központ ezúttal sem okozott csalódást a tisztelt publikumnak.

 

uj_szinhazi_az_ajto

 

 

Madura Tünde, a programkínálat összeállításáért felelős intézményi munkatárs arról számolt be, hogy az egyes produkciók kalocsai premierdátuma, ahogy az év e szakában lenni szokott, még egyeztetés alatt áll. Arról viszont már sikerült megállapodni, hogy mely darabokkal jönnek az egyes társulatok a városi teátrumba.

 

Az idei szezon őszi/téli bérletes és bérleten kívüli előadásaira szép számmal, gyorsan fogytak a jegyek. A szervezők bíznak abban, hogy a közelgő tavaszi évad felhozatala is elnyeri a közönség tetszését, amelyre a kortárs drámától a klasszikus operetten át ezúttal is került minden, ami izgalmas lehet.

 

- Bérleten kívül a Pesti Művész Színház „Csókos asszony” című operettjére várják a nézőket, amelyet a Zenthe Ferenc Színház társulatának előadásában követ majd a „A tündérlaki lányok” kétrészes vígjáték. Ez egy pesti mese négy gyönyörű lányról, akik a szerelmet, boldogulást, és a boldogságot keresik Budapesten. Ez egyébként Heltai Jenő egyik legjobb darabja, amely hálás szerepeket és egy igazán melegszívű előadást ígér a közönségnek – hangzik az új évad ismertetése Madura Tündétől. – Ezt követi a Siprit Színház tolmácsolásában Szabó Magda Kossuth-díjas írónő méltán világhírűvé vált regényének a színpadi adaptációja, az „Az ajtó”. Ez két asszony ismerkedésének a történetét mutatja be, amelyre a történelem rányomja a bélyegét, a főbb szerepekben Hegyi Barbarával, Nagyváradi Erzsébettel, Perjés Jánossal és Nagy Enikővel – hangzik az ismertető, ami egy igazi unikumnak ígérkező musicallal zárul. – Az utolsó bemutatónk a Magyarock Dalszínház tolmácsolásában a „Doktor Herz” című musical lesz két részben. Ennek érdekessége, a fülbemászó dallamok mellett, hogy Winnetou szerepében Ganxsta Zolee-t láthatjuk benne – zárul Madura Tünde felsorolása, hozzátéve, hogy a meghirdetett előadásokra karácsonyra már ajándékutalvány váltható, január közepétől pedig a konkrét időpontok meghirdetésével elérhetővé válnak az egyes előadásokra szóló jegyek, illetve a teljes évadra belépésre jogosító bérletek a kalocsai TDM irodában.

 

Megtudtuk, hogy az igazán előre gondolkodók már az Érsekkerti szabadtéri színpadra szervezett szokásos, nyári, három előadásra is foglalhatnak helyet maguknak – amelyekről egyelőre csak annyit tudni, hogy 2019-ben sem fognak elmaradni!

STVN


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás