Beszélgetés Cselik Mária történetének megírójával

Tánc mindhalálig

2018.01.24 15:21    |    -sist-  

Ebben az évben sem törik meg az immáron negyedik esztendeje tartó szép hagyomány, miszerint karácsony-tájt a helyi népművészet egy élő ikonjának életművéről, pályájáról és missziójáról jelenik meg képekkel gazdagon illusztrált kötet. Gubányi Imréné Greksa Erzsébet, Czár János és Kovács László után Cselik Márián a sor! A könyv szerzője ezúttal sem más, mint a korábbiakat is jegyző Tamás László lesz – vele beszélgettünk a készülő kiadványról.

Milyen vezérgondolatok mentén szerveződött kötetté mindaz, amit Cselik Máriáról el szeretne mesélni a „Tánc mindhalálig” című, készülő kötetben?

– Először is fontos azt elmondani, hogy ha konkrét tartalmában nem is, de szellemiségében ez kapcsolódik a korábbi három könyvhöz. Az első egy naiv festőről szól, Gubányi Imréné Greksa Erzsébetről (1920–1988), aki tulajdonképpen öt év alatt kifestette mindazt magából, amit megélt gyermekkorában. Egy nagyon jó tükör az ő életműve arról, hogy a szállásokon, Homokmégyen, milyen volt az élet a ’20-as, ’30-as években. Gyorsan el is nyerte a legrangosabb kitüntetést, amit kaphat egy naiv művész, a Népművészet Mestere címet. Bekerült továbbá a Képzőművészeti Alap tagjai közé, vagyis őt elfogadták festőként is. A második könyv szintén egy olyan emberről szól, aki magán hordozta születésétől kezdve a természet szeretetét. Czár János (1930–2015) fafaragó népi játékkészítőről beszélünk, aki gyermekkorában elsajátította ennek minden fogását. Kedvelt alapanyaga a természetben gyakran előforduló fűz-, és akácfa, búza, kukorica, amelyből játékot lehetett kreálni, de a fafaragás terén is maradandót alkotott. Aki pedig a legközelebb áll hozzánk időben, szintén a Népművészet Mestere, Kovács László, akiről tavaly jelent meg kötetem. Ő megmentette a fazekasmesterséget Kalocsán, amely, ha nem jön ide Karcagról, talán mára teljesen eltűnt volna a városból, ahol egyébként ennek igen komoly múltja volt.

cselikmaria1_450
 

Mindhármuk története szervesen kapcsolódik tehát ahhoz, hogy a múltból gyökerező értékeket tartottak, illetve tartanak ma is életben, valamint örökítettek át a holnap emberének. Ebbe a sorba tökéletesen beleillik Cselik Mária, a készülő könyv főszereplője. Itt is arra törekedtem, hogy ő mutassa meg saját magát. Olyan párbeszéd, pontosabban inkább egy vallomás lesz ez a kötet, ahol kérdés nincsen, bár nyilván elhangzottak, de a kötetben elsikkadnak, és egyfajta történetfolyammá válik mindaz, amit ő elmondott.

Időben lineáris vonalvezetést követve ismerjük meg tehát Mária történetét?

– Nyilvánvalóan a kályhától indulunk, azaz a gyermekkortól haladunk odáig, hogy arról meséljen, mit is jelent számára a néptánc és a népművészet. Nagyon bízom benne, hogy sikerül azt a lelkesedést átadni, ami belőle, szívből jövőn fakadt, miközben erről beszélt. Ami tovább színesíti majd a kötetet, az nem más, mint két kiváló fotósnak a munkája, hiszen a kötet képes album-jelleggel kerül kiadásra majd. Egyikük, sokszorosan elismert és díjazott fotóművész, Bedi Gyula, másik a Kalocsai Dunatáj Fotókör Egyesület fotográfusa, akik kifejezetten a könyv kedvéért készítettek csodálatos képeket. Emellett persze jónéhány archív fotó is helyet kap majd a korábbi évekből, és a többi kötet felépítését követve, lesz egy szakmai bevezető köszöntő. Akit erre sikerült megnyerni, az Németh Ildikó táncművész-pedagógus, akit Cselik Mária nagyra értékel. Nem maradnak el a polgármesteri üdvözletek sem Kalocsa részéről dr. Bálint József jóvoltából, valamint Pandur Gábor drágszéli polgármester is rövid köszöntővel szolgál. Marika ugyanis a mai napig drágszélinek vallja magát, megvan a régi családi ház, ezer szállal kötődik ehhez a településhez.

cselikmaria2_450
 

Nem volt Kalocsán nehéz vállalás olyat mesélni a néptáncról, népművészetről, annak élő mestereiről, amiről még nem láthattunk, hallhattunk, olvashattunk, pont abból fakadóan, hogy ennek ma is aktív kultúrája van?

– Valóban hálás és hálátlan vállalás volt ez, ahogy a kérdés is magába foglalja, azért, mert sokan ismerik és űzik ezt a műfajt. Sokan táncolnak, ami nagyon jó, hiszen pont az olyan emberek, mint Cselik Mária az élesztői, az életben tartói a kalocsai néptánc-mozgalomnak. Lehet, hogy a szélesebb táncos közegben első látásra talán nem tűnik ki az ő nagysága, de pont azt a célt szolgája a kötet, hogy látsszon az, hogy a jók között is vannak még jobbak. Szakmai vezetőkkel konzultálva kiderült, hogy mindenki nagyra értékeli az ő munkáját és mesterként tekint rá. Ha valamit hitelesíteni kell kalocsai néptánc témakörében, akkor az ország szakemberei is hozzá fordulnak.

Lehetséges minderről a teljesség igényével írni?

– Az életműről talán, a szakmai oldalról a teljesség semmiképpen nem vállalható. Inkább úgy gondolom, hogy érintőlegesen és bizonyos szinten ismeretterjesztő jelleggel kíván a kötet egyfelől emléket állítani annak a korszaknak, amikor ez a néptánc-mozgalom virágzott, illetve a mostani világot megmutatva leírni, hogyan és miképpen képes ez a mozgalom együtt lélegezni a modern világgal. Véleményem szerint a könyv éppen azt üzeni, hogy ez összekapcsolható.

cselikmaria3_450
 

Végezetül beszéljünk a megjelenésről! A majdani esemény margójára talán elmondható, hogy a korábbi három említett kötet megjelenésével egyetemben, most is élnek egy felhívással, amelyet már közzé is tettek!

– Így van. Tradíció már az, hogy a korábbi kötetek is karácsony környékén jelentek meg és ezúttal is advent első-második hetét céloztuk meg, remélhetőleg szép program, méltó alkalom keretében bemutatva ezt az érdeklődő közönség számára. Amiben számítanánk segítségre, az anyagi támogatás a nyomdaköltségek fedezésére. A kiadást ugyanis a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány vállalta, amelynek az éves egyszázalékos felajánlásokon túl nincsen más bevétele, így nagy örömmel fogadnánk, hogy ha valaki úgy érzi, hogy mindaz, amiről eddig beszélgettünk, a néptánc, a népi kultúra ápolása, Kalocsa és Drágszél öröksége, szeretettel megköszönjük, ha anyagiakkal is tudja támogatni ennek a könyvnek a megjelenését.

cselikfelhivas_450
 

Az ehhez szükséges adatokról pedig többek között lapunk hasábjain is olvashattak már, illetve a felhívás megtalálható az alapítvány Facebook-oldalán. Köszönöm a beszélgetést, várjuk a fejleményeket a megjelenés időpontjáról!

– Én köszönöm az érdeklődést!  


(Fotó: Bedi Gyula)


Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás