Tavaszi koncert a színházban

2017.05.06 16:24    |    Gábor Erika  

Az 50 éves Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti iskola jubileumi tanévének rendezvénysorozata keretében tartotta hagyományos Tavaszi Koncertjét az iskola égisze alatt működő Kalocsai Fúvószenekari Egyesület. Mint mindig, ezen a napon is tartogattak meglepetést: a hangversenyen közösen szerepeltek a Kalocsa Kamarakórussal.

A színház nézőtere teljesen megtelt a koncert kezdetére. Belépődíj nem volt, viszont a zenekar támogatására lehetett adakozni az ajtókban elhelyezett gyűjtőládikákba. A számlálás után kiderült, hogy a dobozokban 163.010 forint volt, illetve adományként összegyűlt még 120.000 forint. Ez összesen 283.010 forint, amelyet kottatartókra, hangszervásárlásra és -javításra fordítanak.

 

tavaszikoncert1_450
 

 

A hangverseny elején Fehérvári István, a Liszt AMI igazgatója köszöntötte a nézőket, és számolt be az iskola és a jubileumi év fontos eseményeiről, eredményeiről.

 

tavaszikoncert2_450
 

 

– Büszkék vagyunk erre az évfordulóra, és köszönjük elődeinknek, akik megalapozták nekünk ötvenedik tanévünk ünneplésének lehetőségét – hangsúlyozta az iskolavezető. – Büszkék vagyunk az elmúlt évek kiváló növendékeire, a leghíresebbé váló művészekre éppúgy, mint minden egyes növendékre, akik életben tartották és tartják ma is munkánkat, erősítenek minket és a művészeti ágak létjogosultságának elismerését. A mai délután kapcsán elsősorban a fúvószenekarra és annak minden egyes tagjára fókuszálunk erősen. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy büszkék vagyunk mindegyikükre. Nemcsak növendékeinkre és volt növendékeinkre, de a műkedvelő, szorgalmas kollégákra, volt katonazenekari tagokra, és minden felnőtt segítőre, aki a zenekarban tanúsított kitartó munkájával, példamutatásával, szorgalmával támogatja, segíti hangszeres-zenei nevelő, oktató tevékenységünket. Igazi és példaértékű összefogás, összetartozás ez, amelyre iskolánk mellett Kalocsa városa is méltán lehet büszke, hiszen a nevével összeforrt, magas színvonalú fúvószenekari kultúra ma már általuk, velük ér el kimagasló sikereket napjainkban is.

 

A kétórás koncert alatt változatos hangulatú, de egyformán magas színvonalú, remekül kidolgozott darabokat hallhattunk. A fúvószenekar és a kórus külön-külön és közösen is megmutatta tudását, felkészültségét. Volt ok meghatódni, elismerően csettinteni, hangosan brávózni, és gyakran jártak a lábak a székek alatt a vérpezsdítő ritmusok hallatán.

A fúvószenekart Betlenné Dajkó Ágnes, a Kalocsa Kamarakórust Englerné Böttger Boglárka vezényelte szívvel-lélekkel, koncentráltan, és mégis lazán. Megérdemelték a minden egyes szám után felcsattanó vastapsot. Szívből remélem – és ennek a közönség soraiban is hangot adtak –, hogy először, de nem utoljára léptek fel így együtt, mert fantasztikus élmény volt hallgatni őket!

tavaszikoncert3_450

A műsor végén adta át Betlenné Dajkó Ágnes a zenekar vándordíját, amelyről harmadízben döntöttek az együttes tagjai, és amelyet idén Romsics Márió kapott meg egész éves munkája alapján.

A rendezvényt támogatták: Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár, Hang Around Kft., Korona Rádió, Miró Grafika Kft., OTP Bank, Schön Virágboltok, Szalontai Cukrászda. A műsor háziasszonya Füstös Éva volt.

Fotók: Paletta Richárd




Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás