Tehetségnapot szerveztek Kalocsán

2017.06.04 14:28    |    M.G.  

A Bács-Kiskun Megyei Tehetségsegítő Tanács Kalocsán 2011. június 1-jén alakult meg, melynek elnöke Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke, egyik alelnöke Simon Zoltán képviselő, titkára pedig Katus Györgyné, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéjének intézményvezetője. A Tehetségtanácsnak többek között olyan célkitűzései vannak, mint felkarolni a tehetséges fiatalokat, segíteni kibontakoztatni képességeiket. Emellett országos, megyei és városi szakmai programokat szerveznek.

Az elmúlt pénteken egy ilyen alkalomnak adott helyett a Főiskola Kamaraterme. Fontos, hogy óvodáink mindegyike Kiválóra Akkreditált Tehetségpont, ami nem is meglepő, hiszen tudjuk, hogy városunkban már óvodás kortól számos gyerek van, aki tehetséges, tehetségígéretes. Az ő felfedezésük, tehetségük felismerése és ezeknek a gyerekeknek a felkarolása nemes feladat. És hogy mit is nevezünk tehetségnek? Nem csupán az átlag feletti általános képességeket, az átlagot meghaladó speciális képességeket, hanem a kreativitást és a feladat iránti elkötelezettséget egyaránt.

tehetsegnap1_450
 

A Viola utcai Tagóvoda köszöntő verse után Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Simon Zoltán, a Bács-Kiskun megyei Tehetségsegítő Tanács alelnöke és kalocsai képviselő osztotta meg gondolatait a tehetségek felfedezéséről és a segítésükben vállalt felelősségről. Katus Györgyné intézményvezető köszönetét fejezte ki az óvodapedagógusoknak és tanítónéniknek, akik nem csupán a program megvalósítását tették lehetővé, hanem napi szinten segítik a gyerekeket kreativitásuk kibontakoztatásában, hiszen a mai változó világban talán ez az egyik legfontosabb képesség, amit erősíteni kell a gyerekekben.

tehetsegnap2_450
 

Demeter Lázár Katalin fejlesztő-, tehetségfejlesztő és drámapedagógus magas színvonalú szakmai előadásán kívül városunk óvodái és iskolái is bemutatkoztak egy-egy rövid műsorral. Láthattunk zeneovit, anyanyelvi játékokat, táncot, drámajátékot és ügyes kis előadásokat, bemutatkozókat. Mihó Izabella segítségével megismerhettük közelebbről a Sakkpalotát, a gyerekek kipróbálhattak logikai készségfejlesztő játékokat is. A programmal párhuzamosan Törökné Móczár Györgyi logikai játékokat mutatott be a gyermekeknek, és tette lehetővé kipróbálásukat. Az általános iskolák koordinálását is az ő segítségével tudták megvalósítani.

A program egyik fontos eleme volt a „Zene mindenkié” címen meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése. Az óvodások között első lett Tallár Johanna, második Jurcsó Kitti, harmadik pedig Práger Zalán. Az iskolások között első helyet szerzett Rábóczki Réka, második lett Egyed Eperke, harmadik pedig Ocskó Fanni. Különdíjban részesült Váradi Benett, valamint a Nebuló EGYMI Felhő csoportja. Délután a kalocsai általános iskolák alsó tagozatos tanulói mutatták meg tudásukat, különleges képességeiket nyelvi, mozgás, sport, színjátszás és zenei területeken. A jelenlévőket elkápráztatták ügyességükkel, változatos színes műsorszámaikkal. Ezt követően Dudás Szilvia néptánc pedagógus tanított olyan népi játékokat, melyeket a mindennapi nevelő munkába is be tudnak építeni az óvodapedagógusok.

A programot Katus Györgyné zárta, örömét és köszönetét fejezte ki, amiért ennyien segítettek ennek a színes, érdekes és szívet melengető napnak a megszervezésében és lebonyolításában. Köszönet a Menza Kft.-nek, valamint a Közétkeztetési Intézménynek, akik büfét biztosítottak a résztvevőknek.




Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás