Péntek éjszaka történt egy furcsa rablótámadás(?) a kalocsai kertvárosban. Egyrészt azért, aki ellen irányult, másrészt azért, amit zsákmányoltak az egyelőre keresett, maszkot viselő elkövetők. A száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Kalocsai Parkgondozó, illetőleg a Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. első emberét nem törte meg lerohanása és vigyázni fog magára – nyilatkozta két nappal az incidens után.

Nyilván a rendőrség folyamatban lévő ügyekről ritkán és a nyomozás érdekeire való tekintettel többnyire rendkívül óvatosan és szűkszavúan nyilatkozik, egy múlt péntek esti kalocsai eset híre futótűzként terjedt a városban. Már a szombati piacon arról suttogtak, hogy a kertvárosban betörtek valakihez, akit megvertek és kiraboltak. Ilyen esetről sajnos időről időre hallani a városban és a környéken, ezúttal azonban a sértett olyasvalaki volt, akit a helyi közéletben hosszú évtizedek óta ismer mindenki: Loibl László volt alpolgármestert és önkormányzati képviselőt, jelenleg a város két meghatározó cégének az ügyvezető igazgatóját rohanták le saját otthonában.

Ő így emlékszik az esetre: – Este tíz óra körül ültem a dolgozómban a laptopom előtt, és éppen Michael Flatley táncában gyönyörködtem, amikor hirtelen valaki az arcomba próbált fújni gázspray-vel. Az előttem álló, símaszkos alak már ököllel az arcomba is csapott, majd a mögöttem álló illető a hajamnál fogva fölrántott a székről és a földre kerültem. Ekkor láttam meg, hogy hárman vannak és elkezdtek rugdosni, aztán egyszer csak elmenekültek. Az egész nem tartott tovább fél percnél – idézte fel az eseményeket. – Mint kiderült, jónéhány nagy-értékű dolgot is elvittek a lakásomból, de csak olyanokat, ami a menekülés közben kézközelben volt, köztük többek között egy olyan eszközt is, aminek a nálam maradt másik fele nélkül semmi értéke nincsen, mert használhatatlan – folytatta. – Eltűnt az aktatáskám is, amibe a céges bélyegzők, a cégnél használt laptopom és különböző papírok voltak. Elvitték a pénztárcámat, benne az összes iratommal és a bankkártyámmal, amit azóta, természetesen letiltattam és a céges telefonomat is – sorolta a hiányzó cikkek listáját Loibl László, hozzátéve, hogy az atrocitás során egyetlen hangos szó sem hangzott el támadóitól. Amin még jobban megdöbbent, hogy ő maga sem esett pánikba, hanem mondhatni „jeges nyugalommal” sodródott a történésekkel, beleértve az órákig tartó rendőrségi kihallgatást. Mint mondja, bízik a nyomozók munkájában, de nyilván megvan a maga véleménye és álláspontja a történtekről.

– Meggyőződésem, hogy az országban, és az itt, helyben uralkodó gyűlöletviszonyok ilyen dolgokat szabadítanak fel és hoznak a felszínre, ahelyett, hogy bizonyos kérdéseket vitákban vagy megbeszélések útján döntenék el. Helyette van erőszak és ordítás. Katasztrófa, ahova ez az ország jutott – mondta Loibl László a támadást követő második nap délelőttjén.

Majd arról kérdeztük, lehetségesnek tartja-e, hogy van összefüggés az őt ért támadás és a kalocsai közéletben betöltött feladatai és intézkedési között? – A rendőrség véleménye is az, hogy ha ez csak egy egyszerű rablás lett volna, akkor nem biztos, hogy így történnek a dolgok. Én inkább bosszúnak érzem, és véleményem szerint csak azért vitték el néhány vagyontárgyamat, hogy rablásnak tűnjön az egész – vélekedett a cégvezető, hozzátéve, hogy a könnyű testi sértés csoportos rablással akár nyolc-tíz év börtönt is jelenthet a támadóinak.

Végezetül a holnapról kérdeztük. Loibl kategorikusan kijelentette, hogy ugyanúgy menni fog dolgozni, mint bármely munkanapon és ezentúl elővigyázatosabb lesz a záratlan ajtókkal (a banditák küldetését ugyanis könnyítette, hogy a lakás bejárati ajtaja nem volt kulcsra zárva).

– Semmi nem változott, sőt, még eltökéltebb vagyok! Igenis tenni fogom, amit tennem kell, akár tetszik ez másoknak, akár nem! A feladatom az, hogy egyenesbe hozzam a város cégeit, amiért továbbra is mindent elkövetek. Nem ijedtem meg – szól ki támadóinak. – Jobban vagyok már! A sérülések nem nyolc napon túl gyógyulóak, mondhatni „látványsérülések”, bár a lengőbordám most is meglehetősen fáj, meg a combjaim, ahol ugye több rúgást kaptam, de megvagyok. Túl vagyok a dolgon, nem félemlíttek meg és nem vagyok kétségbeesve sem. A jövőben jobban fogok ügyelni rá, hogy megvédjem magam – zárta gondolatait.