Erről is döntött a testület

„Egypercesek” a Városházáról

2018.07.08 12:17    |    -vis-  

A külön cikkben tárgyalt Parkgondozó – Kalocsavagyon Kft. összeolvasztás indítására irányuló napirendi ponton kívül nem akadt olyan előterjesztés, amely hevesebb érzelmeket, nagyobb hozzászólási ingert korbácsolt volna a múlt szerdai testületi ülésen. Lássuk dióhéjban, mi mindenről esett még szó!

Dicséret a Kalocsavagyonnak

Városatyáink elfogadták a két, százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság zárszámadását. A polgármester elismerően nyilatkozott az anyagról, amelyet a Kalocsavagyon tett le az asztalra, mondván, szépen gazdálkodtak és jó mutatókkal zárhattak évet.

test8_450
 

Egymillió a Kék Madárnak

Aztán határozott arról is a grémium, hogy a sokéves hagyományt követve ebben az esztendőben is támogatni fogja a városvezetés a Kék Madár Alapítványt. A közelgő Kék Madár Fesztivál mögött álló szervezeten keresztül igyekszik a város mérsékelni az ország legrangosabb művészeit és előadóit Kalocsán felvonultató fesztivál megrendezési költségeit. Bár a fellépők köztudottan honoráriumukról lemondva jönnek és vállalják a szereplést a beteg gyermekekért, egy ilyen grandiózus eseménynek jócskán vannak más jellegű kiadásai – lesz tehát helye a testület által jóváhagyott egymillió forintnak. A szavazás előtt Bolvári Ferdinánd (teljesen jogosan) arra kérte képviselő-társait, hogy ne csak pénzzel, aki teheti, személyes részvétellel is tisztelje meg és támogassa a rangos eseményt, amelyen az idén többek között Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő is ott lesz.

Fellebbezés elbukott „gimilabor-ügyben”

A polgármesteri tájékoztató rossz hírrel startolt: „gimilabor” perben elutasították Kalocsa keresetét és furcsa eredményt hoztak”, hangzott a felütés dr. Bálint Józseftől, amint az Öveges Program kapcsán folyó eljárásra tért rá. Nevetségesnek nevezte, hogy az állami szervre nem lehet hárítani a felmerült szabálytalanságok nyomán a felelősséget, az önkormányzatra meg igen. Rámutatott, hogy 300 ezer forintért lehet megfellebbezni a döntést a Kúriánál, ahol jelenleg is van ilyen ügy függőben. Mivel 49 millió forint a pertárgy-érték, 300 ezer forintért megéri megpróbálni kijátszani ezt a kártyát, állapította meg a testületi többség. Dr. Kiss Csaba jegyző hozzátette, hogy várhatóan júniusban hasonló ügy kerül a Kúria elé, így figyelni fogják, mi történik azzal, és a fejlemények fényében még mindig visszavonhatják a fellebbezést, amelynek benyújtását a testület egységes igen szavazattal támogatott.

Visszatértek a törökök

Diplomáciai szempontból fontos látogatásról számolt be a polgármester. Két év pihentetés (és törökországi választások) után ismét felkereste Kalocsát egy küldöttség, hogy tovább tárgyaljanak arról, testvérvárossá válhat-e az ezeréves érseki város a 200 ezres lélekszámú, ipari tartományszékhellyel, Corummal. Annak jelenlegi vezetése tudatta, hogy készen állnak testvérvárosi megállapodást kötni Kalocsával, Bálint azonban jelezte, hogy a tárgyalások ennyire még nem mélyültek el, arról nem is beszélve, hogy azok alapját két felsőoktatási intézmény adta volna. „Ott van egyetem, akkor még volt Kalocsán főiskola, ami mára nálunk bizonyos mértékben változott”, így a polgármester, hozzátéve, hogy kereskedelmi képviselet is jött a törökök részéről, amely a helyi kamarai vezetővel egyeztetett a térség fejlesztési koncepcióiról. Végszóként elhangzott, hogy a tárgyalásokat az idei Paprikafesztivál alkalmával folytatják majd, amelyre meghívót küldött Corumba Bálint József, kiemelve, hogy ő maga, egy személyben a testület nélkül úgysem hozhat döntést testvérvárosi kérdéskörben.

Bolvári Ferdinánd már most jelezte, hogy a meglévők mellett félő, hogy elaprózódik Kalocsa, ha újabb testvértelepüléssel köt megállapodást – de ez csak személyes közbevetés.

Ezzel Bálint is egyetértett, a gazdasági együttműködés ugyanis nem feltételezi, hogy testvérvárosi megállapodásnak is születnie kell a felek között.

Van viszont ilyen kötelék Betlehemmel, amelynek magyar főkonzulja a napokban jelezte Kalocsa felé, hogy az ottani polgármester díjazza, hogy a város minden karácsonykor a helyi vállalkozók segítségével támogatja az ottani rászoruló gyermekeket. Elhangzott az is, hogy Betlehem részéről új távlatokat nyitnának a két település kötelékében, az erről szóló, egy hónapja érkezett levél kézhez vétele és mostani ismertetése közben azonban ott háborús helyzet alakult ki – emlékeztetett Bálint József.

Végezetül május 31-ére jelölte meg várhatóan a következő testületi ülést, amelyen tárgyalni fogják a „Tomori Pál Főiskola dolgát, mert az végre ajánlatot tett”, így az ülés végén. Hogy ez pontosan mit jelent, néhány nap múlva valószínűleg megtudjuk!



Kalocsai hírek

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

Szigeti Tamás agrármérnök segít, mire kell figyelni az egységes kérelem beadásánál

2022. április 6-án, szerdán nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól...

Norbi, a „vaklufis” a földkerekség egyetlen okleveles léggömbhajtogatója

A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium intézményben régi gyakorlat, hogy a 9....

Árpád-kori régészeti leletek Uszódnál

Az egyik sírban karperecet, gyűrűt és egy pénzérmét találtak

Szent Asztrik érsek szobrát a főegyházmegye papsága előtt áldotta meg Dr.Bábel Balázs érsek

A magyar és a katolikus egyház történetéhez egyaránt szorosan kötődő, attól elválaszthatatlan Szent...

Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás