Ennyi attrakcióra és programra kevés a szálláshely

Nagyon sok turista jöhet Kalocsára

2017.05.06 15:00    |    -r-s  

Asztrik alakjának rekonstrukciójával, kétezer négyzetméteres kiállítótérrel, már vendégek előtt is nyitva álló főszékesegyházzal és érseki könyvtárral lehet számolni 2017-ben – jelentették be az érsekség és a kalocsai iparkamara szakmai évadnyitó napján, hétfőn, az Astriceumban. Látványosság már van bőven, a szálláshelyek alacsony száma viszont aggodalomra ad okot.

– Pillanatnyilag 150 szálláshely van a városban, ami nagyon kevés. Egy fesztivál idején azonnal megtelik, csak a fellépőkkel – utalt a nyáron esedékes Duna-menti Folklórfesztivál és az évente visszatérő Paprikafesztivál idején már szokásossá vált teltházra Kapitány Aliz. A kalocsai TDM szervezet februárban kinevezett vezetője arról beszélt az Astriceumban tartott prezentációján, hogy nagy szükség lenne további szállásokra, de ilyen lehetőséget pályázattól hiába remélnek, ezt üzleti alapon kell megteremteni. – Abban tudunk segíteni a vállalkozóknak, hogy megmondjuk, mekkora potenciál van az ötletükben. Merjenek belevágni a szállások létesítésébe, mert arra, ami az érsekségnél létrejött, lehet építkezni – állította.

 

szezonnyito1_450
 

 

A TDM-vezető fontosnak tartotta leszögezni, hogy a régió nevezetességeit érdemes programsorba összefűzni, így javasolta, hogy Kalocsa, Dunapataj és Hajós működjön együtt közös turisztikai csomagok összeállításában, mert a települések kínálata már vígan elég akár több napos programokhoz is. A legjobb pedig igenis az lenne, ha sikerülne elérni a huzamosabb itt tartózkodást, ellentétben a mostani, néhány órás, vagy legfeljebb félnapos kirándulásokkal, amelyekre buszokkal hordják a csak hajókról partra szálló több tízezer vendéget. Kapitány Aliz azt is érdemesnek tartotta megjegyezni, hogy a turistacsoportok ma már „ajánlatdömpinget kapnak”, de az anyagi lehetőségeik korlátozottak, ahogy az idejük is. A vezető a 2017-es esztendőt nulladik évnek tekinti a turizmus felfuttatásában, úgy véli, idén „kiderül, mire jutunk” a vendégforgalommal.

 

szezonnyito2_450
 

 

A turisztikai évadnyitó rendezvényen az érsekség marketingkoordinátora, Csortán Krisztina részletes prezentációban szemléltette, mi minden lesz látható és elérhető, már 2017-ben, a kalocsai érsekség történelmi épületeiben. Az egyházmegye több év után befejezett felújításai után kombinált jegyekkel és külön-külön is látogathatók a helyszínek. Rámutatott: csak az Astriceumban, ahol a rendezvény zajlott, kétezer négyzetméternyi területtel gazdálkodhatnak. Ez a grandiózus kiállítótér (persze több részre elosztva) rengeteg lehetőséget rejt. Az állandó tárlatoknak részét képezi a főszékesegyház körül zajlott feltárások során talált leletegyüttes és például az a két apostolszobor, amelyeket a homlokzatról Mária mellől kellett leemelni. Az eredeti, Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló alkotások részlegesen maradtak fenn, restaurálás után kiállították őket az Astriceum udvarán, a templom tornyai között pedig újrafaragott változatokat helyeztek el. Apropó, tornyok: 2018-tól már oda is felengedik a turistákat – jósolta Csortán Krisztina. A megye egyik leglátványosabb programja lesz, az biztos!

– Bács-Kiskun attrakciói teljesen széttagoltak, nincs együttműködés a turisztika szereplői között – mutatott rá az egyik legégetőbb tennivalóra Csáki Béla. A megyei önkormányzat jelenleg 5,66 milliárd forinttal gazdálkodó Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft.-jének ügyvezetője az előadása után adott interjúban sem győzte eleget hangsúlyozni, hogy a programok összefonódására nagy szükség van. – Most azt a kísérletet tesszük, hogy a turisztikai szolgáltatók és attrakciók között kapcsolatot teremtsünk. Az eredménye ennek, amikor a szinergiák egyesülnek, az lesz, hogy nagyon nagyszámú látogató, a mostani többszöröse jön el Bács-Kiskun megyébe – bizakodott, hozzátéve, hogy minden esély megvan arra, amit állít, mivel az itt zajló turisztikai fejlesztéseknek már most komoly és jó visszhangja van a szaksajtóban.

A megyénkben zajló nagyszabású turisztikai változásokról amúgy néhány hónapja egy látványos brossúrát is készített a cég, akkor egy utazás-kiállításon mutatták meg a sajtónak,
„Érték Élmény Egészség – Kincsek nyomában Bács-Kiskunban” címmel. Ezt az imázskiadványt első körben húszezres példányszámban adják majd ki, és kedvcsinálónak szánják: elsősorban azokat a látványosságokat szemléltetik benne, amelyek széles körben kevésbé ismertek.



Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás