Újabb öt évig Csupor Zsoltné a Nebuló igazgatója

Hittel, elhivatottsággal dolgozni a célokért

2016.09.07 12:20    |    W.  

A köznevelési törvény 2013. óta teszi lehetővé, hogy azokat az intézményvezetőket, akiknek letelik az első ötéves ciklusra szóló megbízása, az illetékes testületek előzetes jóváhagyásával újabb öt esztendőre, pályáztatás nélkül megbízzák a megkezdett munka folytatásával. Ez történt a Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben (EGYMI) is. Csupor Zsoltné igazgató pénteken vehette át azt a hivatalos dokumentumot, amely elismerése az elmúlt fél évtized erőfeszítéseinek, és garanciája, hogy az iskola a megkezdett úton menetelhet előre az elkövetkező öt esztendőben is.

– Úgy gondolom, hogy ez elismerése volt az eddigi megfeszített munkának. Látják azt, hogy hittel, elhivatottsággal dolgozom a céljaim elérése érdekében – mondta a döntésről értesülve az igazgatónő, hozzátéve, hogy az Oktatási Bizottság felé, önszorgalomból számolt el a 2011-es kinevezése óta elért eredményekről, amelyeket az akkori önkormányzat számára írt pályázatában foglalt össze. – Kiemelt célom volt, hogy itt Kalocsán a gyógypedagógiai ellátás a lehető legmagasabb színvonalon valósuljon meg szervezett keretek között, azaz egységes gyógypedagógiai, módszertani intézményt hozzunk létre – így Csupor Zsolt-né, hangsúlyozva, hogy ez 2011 augusztusában meg is történt, ami az első lépése volt annak a szervezett, szakmai fejlődésnek, ami aztán az új, Tompa Mihály utcai épületbe költözést, valamint az akkori pedagóguslétszám megduplázását segítette elő.

csuporne2_300 

– Technikai feltételeink még mindig nem optimálisak, főképp, ha az infrastruktúránkra gondolok, de több nyertes pályázatot adtunk be az elmúlt években, amelyek eredményeképpen egyszer 30, egyszer pedig 20 millió forintot sikerült elnyernünk, amelyek egy részéből bővíthettük és modernizálhattuk a meglévő eszközállományunkat. – Ami hiánycikk, az még mindig az akadálymentes sportcsarnok, sportpálya és egy ilyen adottságokkal rendelkező épületben működni, arról nem is beszélve, hogy egy harminchárom négyzetméteres tanári szobában dolgozik az ötvenkét fős tantestületünk. Mindennek ellenére büszkén mondhatom, hogy a tantestületünk fantasztikus! Nagyon büszke vagyok elhivatott, dolgos kollégáimra, akik valamennyien jól vették a továbbképzéssel járó akadályokat és főiskolai hallgatók is szívesen jönnek hozzánk gyakorlatra – összegezte a jövőt meghatározó jelent leíró állapotokat az intézmény vezetője.

Csupor Zsoltné örömmel konstatálta azt is, hogy már a kalocsai mindennapok meghatározó, és köztudatba épült szereplőjeként jegyzik a Nebuló EGYMI-t, visszatérő, évről-évre megtartott rendezvényeik által. – Tudatosan készülünk úgynevezett akcióprogram-sorozattal a társadalmi érzékenyítést a zászlónkra tűzve, hogy felhívjuk a figyelmet a fogyatékkal élő gyerekekre, a sajátos nevelési igényű tanulók szükségleteire és értékeire. Ilyenek például a Sárkánymegmentő hadi torna, a Rendkívüli kihívások napja, vagy a december 3-án, minden évben megtartott Fogyatékkal élők nemzetközi napja. Partnerszervezete vagyunk a „Te is lehetnél” fesztiválnak, éppen most készülünk a szeptemberi rendezvényre, amelyen ismét jelen leszünk – így az igazgatónő, aki azt is büszkén jelenti, hogy rendszeresen fordulnak intézményükhöz szakmabéliek segítségért.

– Ebben a tanévben készülünk egy újszerű műhelymunka életre hívásával. A többségi pedagóguskollégákat szeretnénk megszólítani, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket oktatnak-nevelnek integráltan. Bár gyógypedagógusaink rendszeresen ott vannak ezekben az intézményekben, de egy olyan fórumot szeretnénk most létrehozni, ahol közvetlenül tapasztalatot cserélhetnek a kollégák, illetve egy-egy problémára, egy-egy csoportra, vagy személyre fókuszálva tudunk segítséget nyújtani – tekintett a jövőbe Csupor Zsoltné, aki vallja, hogy a kollégákkal közösen ápolt hit az, ami előre viszi a mindennapokat.

csuporne1_300 

– Amit csinálunk, az a gyermeknek szükséges és jár, a pedagógusnak segítség, a szülőknek támogatás, és egyre több elismerést, köszönetet kapunk vissza – mutatva rá, hogy nem is annyira önzetlen dolog az ő napi munkája (tantestületével), hiszen a visszacsatolás jóleső érzése újabb és újabb lökést ad az eredményes és lelkiismeretes hivatás folytatáshoz.


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás