Oszvald Marika és teljesen új műsor az Újévi Operettgálán

„Kalocsán mindig többet kell adni”

2017.02.15 09:37    |    Jni  

Teltházzal, Kossuth-díjas művésszel, vadonatúj koreográfiákkal és látványvilággal várja a közönséget a 2017. év Újévi Operettgála, amelynek a Kalocsai Színház ad otthont, most szombaton. A rendezvény komoly hagyománnyá vált, a színházban indult, rendezték már a Városi Sportcsarnokban is (a felújítás után technikai okokból már nem folytathatták ott), majd a Szent István Gimnázium díszterme után „hazatért”.

– Sokadszorra van már operettgála, hagyománnyá vált a városban – idézte fel Szabó Árpád, a Pesti Magyar Operett társulatvezetője, a kalocsai gála főszervezője. – Tavaly és már az idén is két előadást kellett beterveznünk, emiatt hadd mondjam el: nagyon büszke vagyok a kalocsaiakra és a környékbeliekre, mivel nagyon hamar elfogytak a jegyek – nyugtázta elégedetten.

 

szabo_arpad_450
 

 

Az egykori kalocsai színházigazgató, a fővárosban az operett műfaját azóta is sikerrel gondozó társulatvezető szívügyeként kezeli az évről évre ide visszatérő előadást. Ezért is boldog, hogy olyan sztárt sikerült (újra) megnyerni a gálára, mint Oszvald Marika Kossuth-díjas, Érdemes Művész, akivel karöltve Kalocsán eddig nem látott műsort mutatnak be: vadonatúj táncokkal, jelmezekkel, műsor összeállítással és globálisan új látványvilággal, technikai eszközökkel. A nagy készülődés oka, hogy a helyi közönséget mérvadónak tartják a művészek és Szabó Árpád is: úgy gondolják, itt mindig többet kell adni, mint az ország más részein, ezért örömteli és szép kihívás az itteni előadás.

Háromkor és hétkor lesznek az előadások, január 28-án, szombaton, dupla teltházzal, ami a Kalocsai Színház kapacitásával számolva kb. 500 nézőt jelent. Ez egy tizenharmadszor megrendezett program esetében elképesztő teljesítmény a városban.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás