Újrakezdés 2.0

Bemutatkozott a „művházas” csapat

2015.02.23 11:57    |    V.I.  

Múlt csütörtök délután csordultig telt a Kalocsai Színház épülete. Ezúttal nem színészek, nem is néptáncosok vagy zenészek léptek a színpadra, hanem azok, akik őket elhozzák nekünk, azaz Kalocsa kulturális életének szervezői, alakítói. Az „Újrakezdés 2.0” est célja az volt, hogy az érdeklődők megismerhessék az újonnan megalakult Művelődési Központ minden sejtjét, beleértve annak munkatársait és tagintézményeit.

A Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár iránt érdeklődőket dr. Magóné Tóth Gyöngyi megbízott vezető köszöntötte. Mint elmondta, január 1-jétől új feladatkörökkel bővült ki az intézmény teendőinek lajstroma, amely immáron a Tomori Pál Városi Könyvtár, a Művelődési Központ és Színház, illetőleg a Kalocsa Televízió részegységeket összefogó egészként működik. A mikrofon ezután Kothencz Lajos táncdalénekes kezébe került, aki hazai örökzöldekkel dobta fel a hangulatot, műsorát stílusosan az „Újra itt van a nagy csapattal” zárva, utalván ezzel a „művház” régi-új kollektívájának visszatérésére.

 

ujra_450

 

Aki pedig elsőként lépett a színpadra, Tamás László könyvtárigazgató volt. A vezető könyvtáros kollegája, Farkas Beáta által összeállított bemutató-vetítést vezette fel, beszédében hangsúlyozván, hogy a bibliotéka a jövőben is a valódi értékeket képviselő programoknak lesz a helyszíne. A zenés diavetítésből megdöbbentő számok rajzolódtak ki: nevezetesen, hogy az elmúlt években a könyvtárba beiratkozók száma több mint a duplájára növekedett és előadások, klubfoglalkozások, közönségtalálkozók százainak adott otthont a tudástár, a jól ismert helyi arcok mellett olyan impozáns vendéglistát felvonultatva, mint Jókai Anna, D. Tóth Kriszta, Schäffer Erzsébet, Háy János, Varró Dániel, és hosszasan sorolhatnánk. Végezetül az igazgató a nagyközönség előtt hívta a színpadra Gali Valéria gyermekkönyvtáros kolléganőjét, akinek ezúton köszönte meg sok évtizedes áldozatos és elhivatott munkáját, mindenki „Vali nénije” ugyanis nyugállományba vonul, de ígéretet tett arra, hogy ezzel együtt nem szakad el a könyvtárban folyó élettől.

 

ujra4_450

 

A sort a Kalocsa TV stábja követte, amely éppen dizájn-váltás és külső-belső megújulás, átalakulás alatt áll. A közelmúltban hozott képviselő-testületi döntés értelmében idéntől újra a Művelődési Központ égisze alatt működő tévé stábját, illetőleg a jelenleg is futó hír- és magazinműsorait Tóth Barna szerkesztő-riporter-opera-tőr, vagy ahogy a levetített kisfilmben is elhangzott a „tévé jolly jokere” kommentálta, majd a teljes csapat felvonult a deszkákra. Így személyesen is megismerkedhetett a közönség Mácsai Tamás idén kinevezett főszerkesztővel, vagy az ugyancsak idén munkatárssá vált, bár komoly tévés múlttal rendelkező Judák Annával. Viszontláthatták a „régi” csapatból jól ismert Morvai Diánát (szerkesztő-riporter), Kmetovity Nellit (szerkesztő-riporter) és Bálint Rolandot (vágó-operatőr), valamint Ország-Terenyi Zoltánt (gyártásvezető), akit viszont nem láttak, az a szintén „újonc” Kvalla Gábor volt, aki a rendezvény ideje alatt is a kamera mögött tüsténkedett, és dokumentálta az eseményeket.

 

ujra2_450

 

Végül ismét dr. Magóné Tóth Gyöngyi lépett a pulpitushoz és néhány régi fotóval elevenítette fel, milyenek is voltak az egykori „művházasok” által rendezett tematikus majálisok, milyen volt, amikor a belvárosba visszatért a múlt és középkori jelmezekben vonult be a sétálóutcába Szent István és Gizella királyné az udvartartással, milyenek voltak a téli estéken hétről hétre több száz fős tömegeket megmozgató Szülőföld akadémiák – majd egy ígérettel fordult a megjelentekhez.

 

ujra3_450

 

– Annyian kérdezték tőlem, hogy lesz-e újra Szülőföld akadémia? Lesz-e újra középkori nap augusztus 20-án? Ezúton bejelentem, hogy mindkettőre igen a válasz. Nyilván a Szülőföld akadémiát jövőre fogjuk megrendezni megújult formában, a középkori napon pedig a királyi pár közreműködésével szeretnénk majd átadni azt az újonnan alapított, a Kalocsai Kultúra Mecénása-díja elnevezésű plaketteket mindazon helyi civileknek, vállalkozóknak és cégeknek, akik a legtöbbet tesznek a kulturális élet és rendezvényeink támogatásáért – mondta a megbízott vezető. Dr. Magóné Gyöngyi hozzátette, hogy a színvonalas, de ingyenes rendezvények rendkívül sokat emésztenek fel a város amúgy is véges forrásaiból. Ezért kéri, hogy akinek módjában áll, támogassa a programokat és segítse munkájukat, ahogy tették ezt azok a vállalkozók is, akiknek a jóvoltából az „Újrakezdés 2.0” est végén zsíros kenyérrel és forralt borral kínálhatták az érdeklődőket, akik Pulya Csaba luxushajókon zenélő kalocsai fiatalember műsorát követően vitathatták meg az elmúlt órákban látottakat, mert hát volt miről beszélni. Rengeteg emlék, élmény és ismerős arc köszönt vissza úgy a vetítővászonról, mind a színpadról, vagy a közönség soraiból.

 


Kalocsai hírek

Tavaly is a paksi termelés adta a legtöbb áramot Magyarországon

Kimagasló biztonsági mutatókkal, történetének legmagasabb termelési eredményével zárta a 2019-es...

Megszületett a város 2020-as költségvetése

Tartalmasan telt a kalocsai városatyák február 13-i ülése, amelyen többek között egyöntető...

Halálos „herbál” szedi áldozatait Kalocsán?

Február 9-én segélykiáltás-szerű, indulatoktól sem mentes poszt jelent meg a Kalocsa Városi Cigány...

Képek párbeszéde: egy párbeszéd stációi

Emlékezetes 75. születésnapot ajándékozott Kalocsa városa, a Viski Károly Múzeum, megannyi rokon,...

Siker az istvános diákok és tanárok első kultúrbulija

A Kalocsai Szent István Gimnázium tanárai 2020. február 7-8-án rendhagyó kultúrbulira várták az...

Rác Prélót tartottak a bátyai horvátok

A bátyai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Bátya Község Önkormányzata és a Vodeica Horvát Nemzetiségi...

Bács-Méh Reptér a Téli Kupa győztese

A Kalocsai FC által rendezett 2019/2020-as Téli Kupa három kategóriája közül elsőként január...

Magyar vállalkozásokat vonnak be

Várhatóan sok munkát ad majd a hazai és persze a régióbeli cégeknek is a Paks II. atomerőmű építés...

Közel kétszáz díjazott a Sportbálon

A báli szezon kalocsai programjából nem hiányozhat városunk sportolói seregszemléje, vagyis a...

Szalmaszív és csuhé virág

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így...

Az éves jegybevétel kilencven százalékát visszaforgatják a haltelepítésbe

A Dunapataji Horgászegyesület február 2-án tartotta közgyűlését, melyen az elnökség nevében Katona...

Megyei Történelemverseny a gimnáziumban

Február 6-án délután a megye több városából középiskolás fiúk és lányok érkeztek a Kalocsai Szent...

„Életre valók”

A címben említett kifejezés egybe- és külön írva is kifejezi a program lényegét: életre való dolgok...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig...

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet

A nukleáris energia előállítása nagyon progresszív, jövőorientált és modern formája a villamos...

A miniszterelnöknél kevés elkötelezettebbel találkoztam a hídépítés ügyében

„Igen, én is voltam a Karmelitában... Mint ahogy azt a teljes magyar sajtó megírta, minden...

Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

 

Kórházban fekvő betegektől lopott

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező...

E-hulladék dömping az Eperföldi Iskolában

Lapunk nyomtatott és elektronikus felületén januárban több alkalommal közzétette azt a felhívást,...

Szabó László Dezső költő bemutatkozása a könyvtárban

Január 30-án, csütörtökön 17 órától vette kezdetét a Kalocsai Alkotók Körének harmincötödik előadása...

Szent Sebestyén búcsú Kalocsán

Kalocsán az érseki kastély Szent Sebestyén kápolnájának búcsúünnepét ülték meg 2020. január 20-án....

Falusi disznótor a Hagyományőrzők Házában

A Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület az Érsekkert főbejárata mellett, az általuk üzemeltetett...

Kézműveseink „hazajárnak”, táncosaink debütáltak a Berlinben

Január 17-én kezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, amelyet a világ legnagyobb mezőgazdasági,...

Ismétlést kívánnak életre keltett hagyományaink

Január 25-én egy gombostűt sem lehetett volna elejteni a Kalocsai Színház nézőterén, amikor is...

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A...

Vannak már tüdőgyulladásos, szövődményes esetek

Korai vészharangot kongatni: mint arról korábban a gyermekbetegségek kapcsán is írtunk, egyelőre...

Szülők - Nevelők jótékonysági bálja

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola „Kertvárosi Általános Iskoláért - Gyermekeinkért...

Évek után lezárult a CsóKa

Folytatni fogják, sőt, a kalocsai tapasztalatokat felhasználva más településekre is elviszik a...

Kazinczy-verseny a Könyvtárban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programsorozat keretében január 20-án „Szép Magyar...

Kiállításmegnyitóval és szerzői esttel tisztelgett a könyvtár

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc...

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

Jéri Tamás, a Kalocsavagyon Kft. leendő vezetője

Mint arról a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésről szóló riportunkban beszámoltuk, a...

A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi...

Röplabda a Katolikus Iskolában

Amikor 2017-ben a röplabda sportág is bekerült a látványsportágak közé, azaz pénzügyileg más...

Szalagavató a Szent István Gimnáziumban

  Szalagavató ünnepségre gyűltek össze január 17-én a végzős diákok családjai, barátai és tanárai....

Teljes körű tájékoztatást kaptak a Paks II. projektről az érintett térség településvezetői

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település...

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és a lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja. A...

Nyitva a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont

Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont… ízlelgessük, mert az őszi átadót követően januártól...

Így (sz)épül Kalocsa 2020-ban

Bár az építőipar az éveleji hónapokban jellemzően „téli álmot alszik”, hiszen megannyi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás