Vérfrissítés kell az egyesületté vált csapatba

Új tagokat várnak a fúvósok

2015.09.17 13:50   

A Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar praktikus okokból új néven folytatja pályafutását, de tartja magát a Liszt AMI-ban betöltött szerepéhez, a képzéshez is, amellett, hogy felnőtt tagokat verbuvál. A több minősítő koncerten is nagy sikert arató, sokat jótékonykodó csapat vezetője szerint semmi meglepő nincs az időszakos létszámhiányban, hiszen náluk a továbbtanulók miatt természetes folyamat az átmenő forgalom. Most viszont olyanokat is belépésre bíztatnak, akik hosszú ideje csak porfogónak használják a hangszerüket.

Kalocsai Néplap

– A berepülő fecskéket mindig szeretettel fogadjuk, hiszen mindig jót tesz a vérfrissítés egy zenekarnak; a mi tagságunk pedig állandó mozgásban van. Van, aki elmegy egyetemre és már nem tud visszajárni, de helyette jönnek fiatalok, például a zeneiskola felcseperedő növendékei – mondta átala-kulófélben lévő csapatáról Betlenné Dajkó Ágnes. A Liszt AMI kötelékébe tartozó fúvósok karnagya hozzátette, hogy a fiatalok mellett az úgynevezett
„kósza zenészeknek” is örülne, vagyis olyanoknak, akik akár évekkel ezelőtt letették a hangszerüket, mert esetleg kételkednek magukban, vagy más okból hagyják pihenni a tehetségüket. – Őket szeretném meggyőzni, hiszen egy tavalyi „toborzásunkon” is érkezett már hozzánk vadászkürtös hölgy, aki hosszabb idő után újra, és remekül zenél – hozta fel.

A fúvósok legfiatalabb tagjai 10 év körüliek, de vannak köztük felnőttek is. Ők jól bizonyítják a zenekarvezető állítását, miszerint „mindenki megtalálja a helyét a csapatban”. Most arra kéri a számára ismeretlen zenészeket, hogy jelentkezzenek, ha csak otthon porosodik a hangsze-rük, legyen az trombita, kürt, harsona, vagy akár ütős, mert bárkit nagyon szívesen látnak. Jelentkezni legegyszerűbben a közösségi médiában, privát üzenetben is lehet: egyelőre Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar néven lehet őket megtalálni a Facebook-on. Azért „egyelőre”, mert a jövőben valószínűleg ott is megváltoztatják a nevüket. Ezt egyébként nem valamilyen alkotói válság, vagy jelentősebb átalakulás miatt, sokkal inkább praktikus okokból lépik meg.

– A változástól anyagi segítséget remélünk – vallotta be a karnagy. – Nem jut elég pénz hangszerekre, utazásra, kevés a forrásunk, azért azzal próbálkozunk, hogy egyesületté válunk. A hivatalos eljárás augusztus végén lezárult, így Kalocsai Fúvószenekari Egyesület lett a nevünk. Vannak ezzel további terveink, amiket zenekarként is képviseltünk: rendszeresen adunk koncerteket, népszerűsítjük a fúvószenét, rendezvényeket szervezünk, biztosítjuk a próbákat, gyerekeknek és felnőtteknek is – sorolta a szervezeti átalakulással járó vállalásaikat Betlenné, külön kihangsúlyozva, mennyire büszkén viselik a nevükben a „kalocsai” jelzőt, és bíznak benne, hogy ezzel némiképpen sikerül pótolni a helyi katonazenekar évekkel ezelőtti feloszlásával keletkezett űrt.


Kalocsai hírek

Megalakult a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. létrejöttének alapvető célja, hogy városunk az előtte...

Fontos mérföldkövek a Paks II. projektben

Kulcsfontosságú lépések történtek a Paks II. projekt engedélyezése során. A Paks II. Zrt. az év...

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás