Dr. Jéri Tamás: Vagyonhasznosítási Kft. – múlt, jelen, jövő

2021.09.27 11:19   

A városüzemeltetési, parkgondozási feladatokat ellátó Kalocsai Vagyonhasznosítási Kft. folyamatosan jelen van Kalocsa és környezete mindennapjaiban, tevékenysége számos olyan szolgáltatást érint, amely a város lakóinak és az ide érkezők komfortját, jó közérzetét szolgálja.

A Kft. jelenlegi jogi formájában két korábbi városi cég, a Parkgondozó-, és a Vagyonhasznosítási Kft. 2019-es összevonásával jött létre. Az időközben tudományos fokozatot szerzett Dr. Jéri Tamás az összevonást követő cég vezetésére az új képviselő-testülettől egyhangú támogatása mellett kapott felhatalmazást, mintegy másfél éve. Eredeti szándékunk szerint a kezdetekről, a cég jelenéről és jövőjéről egy időben készítettünk volna interjút Dr. Jéri Tamással, ám a szerteágazó feladatok sokasága miatt több részletben tárjuk olvasóink elé a komoly változások előtt álló, immár letisztultabb, feladatcentrikusabb, a fejlesztések irányát tekintve is határozott jövőképpel rendelkező cég múltját és jelenét. Jelen interjúban Dr. Jéri Tamás az átvételkori állapotokról beszél. 

 A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2021.09.24-én megjelenő 38. számban a 2. és 15. oldalon olvasható.


Kalocsai hírek

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Paks II. a hosszú távú ellátásbiztonság záloga

Atomenergia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, Paks II. pedig hazánk hosszú távú...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás