A Városházán elhangzottakra válaszul

Temetői nyitva tartás megoldva, fakérdés odázva

2018.03.08 12:06    |    -vis-  

Míg két héttel ezelőtt, ahogy arról lapunkban is olvashatott, felmerült a kalocsai Városházán, hogy „éjjel-nappal nyitva tartó temetőnk van”, aminek ideje lenne véget vetni, a sírkertekért felelős Parkgondozó Kft.-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ez a „kényszerállapot” hetek óta megszűnt. Ha pedig beszéltünk Loibl László ügyvezetővel, érdeklődtünk egy másik, ugyancsak korábban sokszor napirendre került, aztán mindig elodázott kérdéskör felől is.

Új temetőgondnok fog nyitni-zárni

Mint emlékezetes, Katus Attila képviselő tette szóvá a testület első februári ülésén, hogy „non stop” nyitva tartóvá lett a városi köztemető, és kérte a polgármestert, illetve a jegyzőt, hogy tartassa be a kapcsolódó helyi rendeletben foglaltakat a létesítmény gazdájával, a Parkgondozó Kft.-vel. Érdeklődésünkre a cég vezetője, Loibl László elmondta, hogy valóban tavaly jelezte feléjük a korábbi gondnok, hogy kiköltözik a számára biztosított lakásból, és ezzel egyetemben a rá bízott temetőgondnoki teendőknek sem tud eleget tenni.

temeto_450
 

– Erre a dologra mi másképp nem tudtuk reagálni, minthogy december közepétől a temetőt valóban nem zártuk, hiszen a régi gondnok már nem, az új pedig még nem látta el ezt a feladatot. A nyitás-zárást csak túlórával tudtuk volna kezelni, hiszen ha este hétkor, vagy nyolckor zárunk, az túlóra, illetve hétvégén nyitni-zárni ugyancsak súlyos pluszkiadás, hiszen emelt túlóraként kell elszámolna a munkát – hangzik a vezetői okfejtés. – Emlékszünk rá, hogy a költségvetés készítésekor visszavontak 8 millió forintot tőlünk, ennyivel csökkentették az általunk igényelt önkormányzati támogatási összeget. Ennek fényében az említett túlórákat pláne nem tudtuk vállalni! Jó hír, hogy ennek az átmeneti időszaknak már vége – így Loibl. – Az egyik kollégánk ugyanis be fog költözni az üresen maradt gondnoki lakásba némi felújítást követően, és a lakhatás fejében ellátja a temetőgondnoki feladatokat is, magyarán nyitni-zárni fog, illetőleg folyamatosan ellenőrzi majd a temetőben, hogy minden rendben van-e, ahogy eddig is történt – mondja az ügyvezető.


Pénzhiány miatt elvetették az időzáras fejlesztést

– Most átmenetileg megoldottuk ezt a kérdést, tehát a temető reggel hétkor nyit és este hétkor kerül bezárásra, ahogy azt a helyi rendelet szabályozza is. Ez így működik már jó néhány hete, és március 31-től kerül véglegesen pont a dolog végére, hogyha a kollégánk odaköltözik a lakásba. Hangsúlyozom, hogy már most is rendes nyitvatartási rend szerint működik a temető – mondja a Parkgondozó vezetője, halkan jegyezve meg, hogy a körülbelül másfél-két hónapos, átmeneti időszakban sem történt szerencsére semmilyen rendkívüli a sírkertekben.

– A megoldást keresve a kialakult helyzetre, felmerült az is, hogy időzáras zárási rendszert próbáljunk meg beépíteni. Ennek viszont elég magas lett volna a beruházási költsége, így egy olcsóbb megoldás felé mozdultunk. Nagy valószínűséggel jobb lenne egy modern megoldás a helyzet rendezésére, csak hát ennek a költségszintje nem megengedhető. Így, amíg ezt személlyel tudjuk biztosítani, mert újra mondom, az ott levő gondnoki lakás használatának fejében a kolléga bevállalja a temetőgondnoki feladatok ellátását, pillanatnyilag ez látszik a praktikusabb megoldásnak – zárja helyzetjelentését Loibl László.


Az örökzöld téma: mi lesz a fákkal?

Miközben a városi cég éppen a főutcán, illetve a vele párhuzamos Arany János utcákban végezte szokásos, szezonális fagondozási munkálatait, afelől érdeklődtünk, hogy történt-e előrelépés a Parkgondozó vezetője által sokszor emlegetett városi faállomány-cserét illetően.

– Beadtuk most már több hónapja az önkormányzat felé a javaslatainkat, amiben elsősorban a Szent István út faállományának a megoldását sürgetnénk, ezek a fák ugyanis nagyon rossz állapotúak és szinte mind cserére szorulnak. Ezt szakaszolva, ütemekre bontottuk. Az első szakasz a volt nagyszemináriumtól a Városháza sarkáig tartana. Most a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály egy kerttervezőt is bevont a munkálatok előkészítésébe, aki független szakmai javaslatot tesz arra, hogyan lenne érdemes ültetni és milyen fajta fákat lenne célszerű telepíteni, ha a mostani betegeket kivágnánk. A celtisek, vagy ostorfák ugyanis, amik idáig a belváros képéhez tartoztak, nem a legalkalmasabb típusok ebbe a környezetbe, arról nem is beszélve, hogy a talajból kiszipolyozták már a számukra szükséges tápanyagot, és sajnos a fertőzései is benne vannak – szól a vezetői indoklás amellett, hogy megfontolandó a faállomány frissítésekor más fajtában gondolkodnia a városvezetésnek.

Persze minderre egy hivatott szakember fog terveket és javaslatokat készíteni, amelyek alapján a testület meghozhatja a döntését. Ez azt jelenti, hogy a legoptimistább forgatókönyvvel és ütemezéssel számolva is leghamarabb jövő tavaszra kerülhetnek ép, egészséges kisfák a jelenlegiek helyére, amelyek közül egy csak a véletlenen múlott, hogy nem okozott balesetet, amikor a főutcán tavaly nyáron spontán kettétört.

– Az előttünk álló tavaszi időszakban már nem történhet meg a fakivágás, sem a telepítés. Ez leghamarabb ősszel lehet valószínű, feltéve persze, hogy addig születik testületi döntés arról, hogy biztosítanak keretet a feladat elvégzésére – vázolt egy lehetséges forgatókönyvet Loibl László.



Kalocsai hírek

Megalakult a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. létrejöttének alapvető célja, hogy városunk az előtte...

Fontos mérföldkövek a Paks II. projektben

Kulcsfontosságú lépések történtek a Paks II. projekt engedélyezése során. A Paks II. Zrt. az év...

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás