A legutóbbi testületi ülésen történt

2018.09.11 19:40    |    -mond  

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen napirendre került a Kalocsai Hivatásos Tűzoltóság 2018. évi beszámolója, melyet már a közelmúltban kinevezett új parancsnok, Betlen Zsolt készített és az ülésen szóban is kiegészített (erről részletesebben lapunk 7. oldalán találhatnak írást). A testület egyhangúan elfogadta a beszámolót.

Kalocsa Város Önkormányzata Esélyegyenlőségi Programjának elkészítése jogszabályban meghatározott kötelezettség, a pályázatokon való induláshoz szükséges ennek megléte, melyet ötévenként kell megújítani, ez a határidő érkezett el most. Kijelölt esélyegyenlőségi mentorral történt egyeztetés után – aki kifogást nem emelt a terv ellen –, került az anyag a testület elé, akik egyhangúlag ezt elfogadták. A terv teljes terjedelmében olvasható a város honlapján.

A testület elé került ezen az ülésen a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás éves beszámolója is. A fényképekkel illusztrált beszámolóval kapcsolatban Szabó Balázs képviselő kérte, hogy pénzügyi beszámolóval is egészítsék ki azt. Dr. Bálint József ígéretet tett arra, hogy ezt pótolni fogják, azonban megjegyezte, hogy a szervezet mindent a tervezettek szerint teljesített mind a fejlesztések, mind a működés során.

Tudomásul vette a testület a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2017. évi működéséről szóló beszámolót. Dr. Bálint József megjegyezte a napirenddel kapcsolatban, hogy tárgyalásokat folytatnak a díjak rendezéséről, valamint a veszélyes hulladék fogadásáról.

Napirendre került a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft. (végelszámolás alatt) beszámolója és a könyvvizsgálói jelentés. Képviselői kérdés vonatkozott a beszámolóban feltüntetett kötelezettségek: 5,4 millió szállítói tartozás és 16,8 millió Ft közteher tartozása milyen keretből történik. A végelszámoló válaszából megtudhatták, hogy a beszámoló készítése óta ezeknek a tartozásoknak a kiegyenlítése megtörtént az éves keret lehívásából. Ehhez kapcsolódott a következő téma is, a Parkgondozó Kft. alapító okiratának módosítása, melyet a végelszámolási eljárás, a telephelyek változása és a könyvvizsgáló személyében bekövetkező változás indokolt.

Célprémiumot tűzött ki a testület Pécsi Tiborné végelszámoló részére, aki mivel a végelszámolást külön juttatás nélkül végzi, 1 havi bérének megfelelő célprémiumot állapít meg, amennyiben a Kalocsa Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft. összevonása létrejön 2018. december 31. napjáig.

Döntött a testület az önkormányzat tulajdonában lévő kalocsai külterület 0301/1 hrsz.-ú 6 ha 3476 m2 területű, kivett telephely megnevezésű ingatlan értékesítésére pályázat kiírásáról.

A Varga Mérnöki Kreatív Iroda Kft. a képviselő-testület hozzájárulását kérte, hogy a kalocsai 5240/5 hrsz. alatti ingatlanról, melyet megvásárolt az önkormányzattól, a Kalocsa Város Önkormányzata javára 2018. július 31-ig bejegyzett visszavásárlási jog törlésre kerüljön, mivel a pályázatához tehermentes ingatlanra van szüksége. A törléshez a testület hozzájárult.

Zárt ülés keretében döntöttek a képviselők az idei kitüntető díjakról, melyeket augusztus 20-án, ünnepélyes testületi ülés keretében adnak át (erről korábbi számunkban már beszámoltunk).

Végezetül döntött a testület arról, hogy nem ír ki pályázatot Kalocsa Város Óvodája, Bölcsődéje intézményvezetői állására. Felkérték a polgármestert, hogy az eddigi vezető ismételt megbízásával kapcsolatban keresse meg a nevelőtestületet a véleményezéssel kapcsolatban.



Kalocsai hírek

Állandó helyet keresnek az egyesületnek

Koronavírus kapitány hadaival szemben a honvédségi munkában edzett, egykori katonák sem tehetnek...

Megjelent a koronavírus a kalocsai szociális otthonban

Tisztelt Kalocsaiak! Tájékoztatom Önöket, hogy a 2020. szeptember 9-én kihirdetett látogatási...

Tóth Emese: A Legyen a zene mindenkié program sikere minden képzeletünket felülmúlta

Az előző éveket tekintve viszonylag kevés kulturális és zenei program kötődik a pandémiával sújtott...

Hét közben nem változnak a rendelési idők

A fogorvosok ötéves szerződés alapján végzik a fogorvosi ellátást városunkban, mely szerződések a...

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás