Díjat adományoztak a városvédők

2015.08.13 10:18    |    G. E.  

A Kalocsai Városvédő Egyesület 2011-ben alapította meg a „Kalocsa Városképéért Díj”-at, amelyet eddig Kereskedelmi és Hitelbank épületének felújításáért, valamint a Hábermayer Kft. 51-es út mentén található szervize melletti szép kis park kialakításáért és ápolásáért adtak át.

Idén az elismerést a Kossuth Lajos utca 12. szám alatt álló Murányi-ház és a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft. nyerte el – utóbbi a város virágos tereinek gondozásáért.

Kalocsai Néplap

A díjat július 28-án délelőtt a Murányi-házban adta át Szabóki László Frankhauser Ádámnak, az épület társtulajdonosának és Loibl László igazgatónak a Parkgondozó Kft. képviseletében. A díjazottakat Szabóki László méltatta az átadási ceremónián.

Loibl László megköszönte az elismerést munkatársai nevében, mint mondotta: teszik a dolgukat, de jó érzés, ha a városlakók észreveszik és értékelik a munkájukat.

– A ház igen elhanyagolt állapotban volt, amikor (több lépcsőben) megvásárolt néhány lakást a családi vállalkozásunk – mondta Frankhauser Ádám az ünnepség végén. – Szép lassan elkezdtük a felújítást, és a lakótársakat is sikerült meggyőzni ennek szükségességéről. Nem magával az épület állagával volt a gond, inkább a karbantartás, felújítás hiánya okozta a kialakult helyzetet. Sikerült megszerezni néhány régi képet a ház régi állapotáról, igyekeztünk ahhoz igazodni a felújítás során. Bőven van még tennivaló, de egy régi ház mindig ad munkát a benne lakóknak. Természetesen folytatjuk a munkát, hogy kívül-belül megújítsuk ezt a szép, értékes házat.

Kalocsai Néplap

A Murányi-ház történetéről sikerült egy ismertetőre bukkanni a Kárpát-medence útikönyvben – a szerző „jannesz”, a leírás 2008-ban kelteződött:

„1899-ben készült el Kolecsányi Endre főmérnök tervei alapján, majd a csendőrőrs költözött bele. Egészen 1914. május 1-ig ott működött, ekkor átköltözött a mai Ecetgyár utcában épült új csendőr laktanyába. Ezután vásárolta meg 1920-ban dr. Murányi Károly orvos, és szanatóriummá alakíttatta. Az átalakítások Hajós Alfréd építész, az első magyar olimpiai bajnok tervei alapján folytak. Az Erzsébet szanatórium 1921 januárjában nyitotta meg kapuit, sebészeti, nőgyógyászati és urológiai kezeléseket végeztek benne. 1946-ban államosították, a műszereket a közeli kórházba szállították át. Az épület innentől társasházként működik, az utcafronton álló főépületet és az udvari melléképületeket 17 lakásra osztották szét.”


Kalocsai hírek

XI. Sárkányhajó Kupa

Ulmer Schachtel, Vízicsibék, Titánok a diákversenyek győztesei Május 20-21-én, ismét megtelt...

„Szép versekkel környezetünkért” versmondó verseny eredményei

A természet és a költészet szeretetére nevel az óvodai szavalóverseny Május 24-én, kedden reggel...

Honvédelmi nap Kalocsán – Megemlékezés és koszorúzás a már hagyományos három helyszínen, újra diákok részvételével

Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti...

Franciaországban működő atomerőművekbe látogattak a TEIT polgármesterei

Tanulmányút a Blayais és Golfech atomerőművekben A megalakításának 30. évfordulóját...

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás