Egy világcsúcs és ami mögötte van

2017.05.06 16:35    |    -r-a  

A világcsúcs tavaly nyáron született: a Kalocsán élő Kinyó Zsolt, a „Kósza” melléknévvel illetett extrém sportoló 40 nap alatt tette meg gyalog a több mint kétezer kilométer hosszú Via Sancti Martinit, azaz a Szent Márton emlékét őrző zarándokutat. Ezt Magyarországon még senki nem teljesítette, az egész világon így, megszakítás nélkül talán egy tucatnyian – viszont 3-4 hónap alatt. Nem mindennapi élményeiről március 17-én tartott fotókkal színesített előadást a Művelődés Központ előadótermében.

Kinyó Zsolt 2016. június 8. és július 18. között gyalogolta le az említett, több mint kétezer kilométeres távot egy sátorral, egy hátizsákkal, és egy, az út végére „csontig” lekopott sportcipővel. A leltár további mínuszokat is mutatott: kevesebb lett tíz kilóval, öt körömmel, és néhány tenyérnyi bőrfelülettel. Több lett viszont annyi élménnyel, ami bőven pozitív irányba mozdította a képzeletbeli mérleget.

 

kinyo1_450
 

 

A képes beszámolón gyönyörű tájak, városok váltakoztak egészen meghökkentő szálláshelyekkel: Zsolt a negyven nap alatt háromszor aludt ágyban, amúgy patakparton egy – a méreténél sajnos „egy számmal kisebb” – sátorban, padon, istállóban, mezőn, jó emberek udvarán. Ami az út legnagyobb részében kitartóan ragaszkodott hozzá, az sajnos az eső volt. Hátán a háza, rajta térkép, magyar zászló és a zarándokút neve, nehogy az útjába kerülő emberek másnak nézzék, mint ami… Naponta tisztálkodni és enni vagy sikerült, vagy nem, de hát „ez be volt kalkulálva”, mondta.

Naponta 50-60 kilométert (12-16 órát) gyalogolt, hogy a gondosan kiszámított időre Szombathelyre érhessen. Maga sem tudta, hogy ennyi nyelven beszél, jegyezte meg, amikor az út legfőbb hozadékáról és örökre szóló élményéről: az emberekről szólt. Azokról, akik házukba fogadták az ismeretlen vándort, akik feltarisznyázták másnap, akiktől nem nagy szavakat, hanem bizalmat, segítséget kapott. Akik nem beszélnek, hanem tesznek.

 

kinyo2_450

 

– Más az utat elméletben felmérni és más megélni – ismerte el. – Ha nem is vallási indíttatásból kel útra az ember, egy ilyen út lelki töltete akkor is megérinti, átformálja. Alázatot, türelmet tanul, és a magányos kilométerek alatt önmagáról is sok újat tud meg. Egy ilyen út akkora élményt ad, hogy az ember szinte szárnyal. De ezt átadni másnak úgy nem lehet, hogy ő is átérezze. Ezt megélni kell! Mert egy ilyen úton nem a távolságot, hanem önmagad győzöd le!

A kérdésre, hogy az El Camino megtétele, a Kilimandzsáró meghódítása, elképesztő íjász-rekordok, 50 nap alatt „másfél millió lépés Magyarországon”, a Hadrianus-fal megismerése (a teljesség igénye nélkül) után még milyen célokat tűzött maga elé, annyit mondott:

– Minden földrész legmagasabb pontja, a legmagasabb vulkáni helyek és a legmélyebb barlangok. És azért beszélek, írok mindezekről, hogy aki meghallgat, elhiggye: nincs lehetetlen!

Előadása végén Kinyó Zsolt megköszönte felesége, családja végtelen türelmét, és mindazok segítségét, akik újabb és újabb útjain mellette álltak/állnak.



Kalocsai hírek

Lezárult Kék Madár gyermekrajzversenye – Ötvenkétezer-négyszázhuszonöt adományperc az alapítványnak

Tizenhat iskolából, több mint ezer gyermektől érkezett pályamű „45 perc segítség” című...

Veterán jármű kiállítás Kalocsán

Egy évszázad gépcsodái az Érsekkertben! Két éven át kellett elhalasztani, most szombaton végre...

Nagy erejű robbanás Kiskőrös belterületén – Két súlyos sérültet mentőhelikopter szállított Pécsre és Budapestre

Nagy erejű robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete...

Átadtak a pedagógusok munkáját elismerő Kunszt József díjakat Kalocsán

A főegyházmegyéből öt pedagógus kapott kitüntetést Huszadik alkalommal ítélték oda az oktatás,...

Végső nyughelyére kísérték Dr. Svébis Mihályt, a megyei kórház főigazgatóját

Dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját a Kecskeméti Református...

Bács-Kiskun megye tűzoltói Kalocsán ünnepelték védőszentjük napját

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatáság idén Kalocsán, május 3-án tartotta ünnepi...

Búzaszenteléssel Kalocsáról indult az idei Magyarok kenyere program

A Kalocsán a május 1-jén, szombaton rendezett számos esemény közül is kiemelkedik a Kalocsa –...

Szijjártó Péter a fajszi Pata József Kft-nél tett látogatást

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 6-án, pénteken a fajszi Pata József Gépipari...

Évelőkkel szépítik a város virágágyásait

Az egynyári virágok mellett a közelmúltban megjelentek és a kiültetésekben egyre nagyobb arányban...

Lezárult az izgalmakban bővelkedő országos Szelidi-tavi horgászverseny

Még a véghajrá előtti éjszaka, sőt, a szerda 12 órai zárás előtti utolsó pillanatok is jelentősen...

Fergeteges Leander Kills zárókoncert a kalocsai majálison

Már a május elsejei ünnep előestéjén is zenei csemege, igényes vendéglátó muzsika várta a...

A Dózsa ballagásán 114 diák búcsúzott a középiskolás évektől

Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A...

Viczay Lajos fotó-és festőművész kiállítása a kalocsai Városi Galériában

Sokan eljöttek, hogy láthassák a fotósként is ismert Viczay Lajos festményeiből álló kiállítást,...

Már majdnem kész a Csajda-kerti játszótér

A játékok már a helyükön állnak, de még hiányoznak a biztonságos használathoz szükséges utolsó...

Font Sándor hetedszer vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét

A 2022. évi országgyűlési képviselői választáson a Kalocsa székhelyű 03.számú választókerületben...

Szent György-napi szentmise a rendőrökért

Sárkányölő Szent György, a rendvédelmi szervek védőszentje napja alkalmából ünnepélyes szentmisét...

Sokan éltek a személyes találkozás lehetőségével

Naponta tízezer látogatója volt a Műegyetem tavaszi állásbörzéjének, ahol immár hagyományosan...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás