Egy európai turné első állomása voltunk

2018.05.24 08:48    |    g-era  

Április 19-én délután a művelődési központ kamaratermében egy különleges hangverseny részese lehetett a közönség. A Voice and Bass együttes, vagyis Lakatos Ágnes és férje, Csuhaj-Barna Tibor merített a jazz sokszínű és izgalmas világából, és vendéget is hoztak magukkal: Ari Erev jazz-zongoraművész egy európai koncertkörút első helyszíneként lépett fel városunkban.

– Kedves izraeli barátunk egy európai turné keretében érkezett hozzánk – Lakatos Ágnes azt is bevallotta, számára mindig csodálatos érzés Kalocsán szerepelni. – Egy véletlen találkozásból szövődött közöttünk munkakapcsolat, Magyarországon és Izraelben is léptünk már fel együtt. Ari harmadszor jár hazánkban, és számomra egészen különleges élmény, hogy a szülővárosomban léphetünk fel együtt. Az elhangzó darabok kiválasztásakor könnyű volt közös nevezőt találnunk, hiszen a jazz műfaja igen tág, viszont az improvizáció, a spontán játék minden ágának fontos eleme. Vannak közös számaink, a klasszikus darabok, és mások művei mellett Ari Erev és Tibor szerzeményeit is előadjuk.

turne1_450
 

Mit tudhatunk a vendégművészről?

– Ari Erevnek megvan a maga sajátos stílusa, játékában és műveiben egyaránt. Ha jellemezni kellene, talán a mainstream, a régi és új jazz ötvözete, népszerű vonulata jellemzi őt. Több lemeze megjelent már, gyakran járja koncert körútjaival Európát, ő erre tette fel az életét. Mindig egyedül indul útnak, és mindenhol talál maga mellé zenésztársakat a hangversenyeire.

A kalocsaiak nagyra értékelték a három művésztől kapott élményt. Szűnni nem akaró vastaps követett minden számot, pedig, mint Ágnes meg is jegyezte, korban meglepően vegyes volt a közönség, nem számított arra, hogy ennyire befogadják ezt a zenét. Ám a szemekben látta, hogy sikerült megérinteniük a nézőtéren ülőket.

turne2_450
 

A jazz jellegzetes hangulatát, főleg a rögtönzést az élő koncert adja vissza legjobban. Három virtuóz művész volt a vendégünk: Lakatos Ágnes fantasztikusan énekel, Csuhaj-Barna Tibor döbbenet, mit hoz ki a sokak által háttérhangszernek tartott nagybőgőből, Ari Erev pedig hatalmas átéléssel, csillogó technikai tudással, a nézővel mintegy összekacsintva közvetíti zenei gondolatait.

Lakatos Ágnes köszönetet mondott a művelődési központ vezetőjének, dr. Magóné Tóth Gyöngyinek és Haskóné Apagyi Judit zenetanárnak a hangverseny megszervezéséért.

Csatlakozom! Köszönjük az élményt, ami a jazz izzó, vibráló, színekben és érzelmekben gazdag világát villantotta fel előttünk, zenei ünneppé emelve egy hétköznapot.




Kalocsai hírek

Megszokott rendben folyik az oktatás

 A Tankerület vezetője által hivatalosan is megerősítve immár bizonyosan nem szóbeszéd, hogy a...

A végstádiumban lévő betegek látogathatók a kórházban

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény részére...

Megújul az 52-es és 54es főút két fontos szakasza – Az útfelújítás 2021. második felében kezdődi

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a...

Dr. Filvig Géza: Köszönöm, további fegyelmezett hozzáállást, türelmet, kitartást kérek, amíg a helyzet megköveteli!

Este nyolc után országszerte kihalt utcák fogadják a néhány – megfelelő igazolások...

Kiváló lehetőség a Mérnök leszek a Paks II.-nél program

Részmunkaidős foglalkoztatást, a diplomamunkához, tanulmányok sikeres befejezéséhez szakmai...

Kijárási és gyülekezési korlátozás lépett érvénybe

A koronavírus-járvány miatt a kormány döntésének megfelelően november 4-én, szerdán életbe lépett a...

Platinadiplomás fotóművész Bedi Gyula, Uszód polgármestere

A fotográfia területén kiemelkedő személyek érdemeinek elismerésére a Magyar Fotóművészeti...

Font Sándor: 64 éve, november 4-én rohanták le Magyarországot az orosz tankok

Font Sándor országgyűlési képviselő az október 23-án tartott városi megemlékezésen nagy ívű...

Filvig Géza: Egyetlen forintot nem bukott a város a Kertvárosi csapadékvíz-projekten

Király Róbert ellenzéki képviselő és a Békés Kalocsáért Egyesülethez köthető helyi portál szerint a...

Indul a Kalocsai Néplap Mikulás napi nyereményjátéka! „Van zsákodban minden jó…”

Kedves Kalocsai Néplap Olvasó! Kedves Gyerekek! Már csak néhány hét van hátra, hogy a várva...

LED TV, tolószék adomány a Szent Kereszt Kórház Krónikus Osztály betegei részére

A foktői székhelyű Pirates Family Motoros Club képviseletében Holler Attila, Nagy István, Szigeti...

Nagy értékű orvosi műszerek érkeztek a Szent Kereszt Kórházba

  Az ÁEEK beszerzésében a napokban orvosi műszerek tucatjai érkeztek a Bács-Kiskun Megyei...

Megnyílt Kalocsa legkorszerűbb ipari, építőipari szakáruháza a Bátyai úton

Teljes körű rekonstrukciót követően, városképi szempontból is kiemelkedőt alkotva adta át Bátyai úti...

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás