Akcióban a rendőrség és a gyerekek

2010.10.08 23:53    |    V.I.  

Az elmúlt hetekben igazán aktív volt a kalocsai rendőrség és a helyi fiatalok együttműködése, hiszen a Csokonai utcai tagóvodában elindult az Ovizsaru Program, míg pár nappal később az Iskola rendőre vonult az utcára, hogy felmérje, mennyire előzékenyek a zebráknál a sofőrök a kisiskolásokkal.

Indul az „Ovizsaru”

Amint arról a Néplap korábban beszámolt, idén is megérkeztek az iskolarendőrök a kalocsai és környékbeli általános iskolákba, azonban nem csak a diákoknak szolgálnak és védenek a rend őrei: a közelmúltban ugyanis a kalocsai óvodatársulás három tagintézménye csatlakozott az Ovizsaru fantázianevet viselő projekthez. Ennek keretében az apróságok már egészen fiatalon megismerkedhetnek a rendőrséggel, azonban nem ez a program fő célja, hanem hogy a gyerekek ne félelemmel, inkább bizalommal forduljanak a rendőrökhöz. Minderről egy rendhagyó programindító tájékoztató keretében beszélt a helyi média képviselőinek Répási Tamásné, a kalocsai kapitányság bűnmegelőzési főelőadója a Csokonai tagóvodában.

ovizsaru4_340– Az Ovizsaru Programot a Fejér megyei kollegák találták ki és fejlesztették arra a szintre, ahol ma tart. Az iskolákban már működik bűnmegelőzési program, az Iskola rendőre. Ez egy picit hasonló, azonban az óvodás korosztály sajátosságait figyelembe véve dolgozták ki. A megvalósításhoz két bábfigura nyújt segítséget, Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi. Az általuk bemutatott játékokkal azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek ne a negatív személyt lássák a rendőrben, hanem a pozitívat, akihez bátran fordulhatnak, ha segítségre van szükségük – kezdte tájékoztatóját Répási Tamásné. – Eddig hatalmas sikerrel működött a program, és nagyon szeretik a gyerekek és a szülők is; nem beszélve az óvónőkről, hiszen az említett bábfigurák itt maradnak az óvodákban, és tudják használni őket a későbbi foglalkozásokon is. Mi, rendőrök csak a program elindításában segítünk, a továbbiakban az óvónők döntik el, milyen szintre szeretnék fejleszteni a gyerekek ismereteit a rendőrséget illetően – nyilatkozta a szakember.

 

ovizsaru1_360Az Ovizsaru elsőként a Csokonai utcai óvodában indult, azonban Katus Györgyné vezető óvónőtől megtudtuk, hogy további két intézmény is megvásárolta a program megvalósításának jogát. – Az óvodás korosztályra kifejlesztett program bevezetését azért tartottuk fontosnak, mert ez kifejezetten a „kicsikhez” szól. Ebben a projektben számos hasznos információval és tudásanyaggal gazdagodhatnak. Ilyenek például azok a jelzések, melyek veszélyt jelentenek. Itt nem csak a közlekedési jelzésekre gondolok, hanem a palackokon található méregjelzésekre is, ami ugyancsak benne foglaltatik ebben a csomagban. De ugyanilyen hasznos, ami azt taglalja, hogy miként kell viszonyulni az idegenekhez és az ismeretlen emberekhez az utcán, vagy otthon – méltatta a kezdeményezést Katus Györgyné. – Kalocsán jelenleg három tagintézmény csatlakozott a programhoz: a Zöldfa, a Bem apó és a Csokonai tagóvoda. Főként a nagycsoportosok vesznek részt ezeken a foglalkozásokon, de lesznek olyan témák is, például a közlekedés terén, amit már a középső csoportosokkal elkezdünk feldolgozni – mondta a szakember.

 

Bevetésen az iskola-rendőr és a mini-zsaruk

Még ki sem jöttek az óvodából a rendőrök, már kezdődött is a soron következő „gyermekprogram” szervezése. Múlt csütörtökön és hétfőn ugyanis bizonyára több autós is találkozott rendőr-palántákkal, akik a kalocsai Szentháromság téri gyalogátkelők környékén osztogattak csokoládét és citromot, attól függően, hogy ki mit érdemelt. De mi is történt? Megszállták a gyerekek a kapitányságot?! Ugyan már! Akcióba lendült az iskola rendőre, melyhez lelkes „apródokat” is toborzott. Minderről a Belvárosi tagiskola rendőrét, illetőleg a közlekedési akció parancsnokát, Répási Tamásnét kérdeztük a helyszínen.

 

ovizsaru_480

 

– Az volt az akció célja, hogy megtanítsuk a gyalogátkelőhelyeken a gyerekeket helyesen közlekedni, de némiképp az autósokat is teszteltük ezzel a megmozdulással – számolt be a Néplapnak Répási Tamásné.

Miképp is történt mindez? Míg az egyes gyalogátkelőkön rendőr, illetve tanító kíséretében sétáltak át a láthatósági mellényt viselő fiatalok, a zebrától pár méterre a többi rendőr, illetve rendőr-segéd csokival és citrommal jutalmazta, vagy éppen büntette az autósok előzékenységét, melyet az átkelőhelynél tanúsítottak a gyalogosok iránt. A hatósági szóvivő véleménye szerint vegyes tapasztalatokkal zárult a csütörtöki akció. – Érdekes szituációkkal találkoztam én magam is. Olyan fiatal hölgyek, akik nem engedték át a gyerekeket, majdhogy’ nem fel voltak háborodva, amikor megállítottuk őket, arról nem is beszélve, hogy a biztonsági öv-használatuk is hagyott kívánnivalót.

Répási Tamásné kérdésünkre számszerűsítette az akció „savanyú konklúzióját”, hiszen a 37 megállított autó közül 13 sofőrt „jutalmaztak” citrommal a minizsaruk, ami azt jelenti, hogy van még hova fejlődnie a zebráknál tanúsított közlekedési morálnak.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás