Vödör az úton, kocsi az árokban

2010.08.03 08:50   

Vasárnap kora délután két baleset is történt a kalocsai rendőrkapitányság illetékességi területén. Először az elkerülő úton kellett közbeavatkozniuk a bajai mentőknek, ahol egy 30 éves dusnoki fiatalember Yamaha R-1 típusú motorkerékpárja a vasúti kereszteződésben vélhetőleg műszaki hiba miatt irányíthatatlanná vált és felborult, majd árokba csúszott.

yamaha_340Az esés közben a motoros súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter szállította a kecskeméti megyei kórházba, míg utasát könnyű zúzódásos sérülései miatt a mentő látta el a helyszínen.

Ugyanezen a napon egy 50 éves csengődi lakos az általa vezetett Citroën személygépkocsival az 51-es főúton Harta felől Dunapataj irányába haladt, amikor 100-as kilométer közelében az előtte haladó személygépkocsi egy hirtelen kormánymozdulattal kikerült egy, az úttesten lévő vödröt. Ettől a sofőr megijedt, jobbra rántotta a kormányt, belefutott az árokba és felborult. A baleset következtében a vezetőnek könnyű sérülése, míg a jobb első ülésen utazó férje ugyancsak könnyen sérült, a mentő a kalocsai kórházba szállította. Hátul utazó három utasa nem sérült meg


Kék hírek

A rendőrség keresi ezt a fiút – a lakosság segítségét kérik

Eltűnt fiú megtalálásában kéri a lakosság segítségét a rendőrség. A 17 éves Baranyi Attila a...

Szándékos gyújtogatás gyanúja is felmerült

A legjelentősebb tűz megyénkben múlt héten az 5309. számú mentén, Kiskunhalas és Kecel között lévő...

Nem csorbul Kalocsa és környéke tűzvédelme

Még december elején élénken foglalkoztatta a közvéleményt az a hír, miszerint a kalocsai tűzoltóság...

Tojásvásárlás helyett közel egymilliót loptak a nénitől

Január 8-án 11.50 órakor egy kalocsai lakos telefonon tett bejelentést, hogy idős rokonát, Újteleken...

Állampusztai bv-alkalmazott rabolta ki a Blue 13 Drink Bárt

Szűk másfél hónappal bűncselekménye után nem megerősített információk alapján feladta magát az a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás