Kiugrott az autó hátsó üléséről
Balesetek sorozatban a hónap végén
2008.08.09 21:35 | Cs.L.
Egyelőre a szakemberek sem találnak valódi bizonyítékot arra nézve, mi okozhatta az elmúlt napok szinte hihetetlen baleset-sorozatát. Vannak, akik a kánikulai melegnek, mások pedig az egyre terjedő figyelmetlenségnek tudják be, hogy szinte minden napra esett egy-két karambol, amelyek közül a kalocsai 48-as utcában történt baleset volt a legsúlyosabb, ahol mindkét résztvevő meghalt.
A fekete sorozat július 28-án kezdődött Kalocsa belterületén. Az Ady és Hunyadi utcák találkozásánál. Egy kalocsai lakos Fiat gépkocsijával a kereszteződéshez érve, feltehetően a rátörő rosszullét miatt nem tett eleget az „Elsőbbségadás kötelező!” tábla utasításának és összeütközött a neki jobbról, a védett útvonalon, szabályosan érkező Ladával. A balesetet okozó Fiat megpördült és belecsapódott a Szent István király út felől érkező, ugyancsak szabályosan közlekedő oktatóautónak. A hármas ütközésnél szerencsére személyi sérülés nem történt, a Fiat vezetőjét a mentők a kalocsai kórházba szállították rosszulléte miatt.
Furcsa módon akart öngyilkos lenni az a férfi, aki egy Fiat Ducato hátsó üléséről vetette magát az úttestre. Az esetről a mentők értesítették a kalocsai rendőröket, akik a helyszínen megállapították, hogy a gépkocsi Dunapataj felől tartott Kalocsa felé, amikor a várostól 6 kilométernyire a férfi kinyitotta a hátsó ajtót és kiugrott. A mentők kórházba szállították.
A július 30-i kettős halálos baleset részleteiről lapunk más helyén olvashatnak, de ezzel még nem ért véget a balesetsorozat. Augusztus elsején egy kisgyermek BMX kerékpárral hajtott a Móra Ferenc utca mentén lévő kerékpárúton Foktő irányába. Szeretett volna jobbra bekanyarodni az Ecetgyár utcába, ezért megállt a kereszteződésben lévő gyalogátkelőhely előtt, majd elindult. Eközben nem biztosított elhaladási elsőséget a Móra Ferenc utcán közlekedő, egy 22 éves kalocsai lakos által vezetett személygépkocsinak. Az autós fékezett, de már nem tudta elkerülni az ütközést, amelynek következtében a gyermek szárkapocscsont-törést szenvedett.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
