Rekordgyorsaságú elfogás Dunapatajon
Betörés a frissen felújított intézményben
2011.07.10 20:58
Alig adták át a teljesen felújított és korszerűsített dunapataji napközis konyhát, máris hívatlan vendégek látogatták meg július 4-ére virradóra. A konyhába bejutva több százezer forintos anyagi kárt okoztak, és különböző konyhai felszereléseket és élelmiszereket tulajdonítottak el.
– A rendőrség Dunapataj Nagyközség Önkormányzatával együttműködve nagy erőkkel látott a tettesek kézre kerítéséhez, amelynek eredményeként nagyon rövid időn belül sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőt, egy dunapataji illetőségű személyt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A házkutatás során a konyhából eltulajdonítottakból sikerült a rendőrségnek lefoglalni is, az elkövető pedig őrizetben várja a remélhetőleg gyors és példás büntetést.
Köszönet Nyúl Krisztián rendőr törzszászlós, Heck Tamás törzsőrmester, Bukor Zalán őrmester és Kozma Norbert rendőr főhadnagy gyors intézkedésének. Jelentős eredménynek könyvelhető el, hogy a frissen felújított dunapataji középületekben esett károkat a rendőrség nagyon gyorsan felderítette, ezáltal a bűnmegelőzést is segítette – tájékoztatta lapunkat Dusnoki Csaba dunapataji polgármester.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
