Egyetlen éjszaka tizenegy betörés
Végigdúlták a Kertvárost a tolvajok
2009.11.27 21:36
Ilyen még a sokat tapasztalt kalocsai rendőrnyomozók praxisában is ritkán fordul elő: egyetlen éjszaka 11 betörés helyszínére kellett kivonulniuk, s csekély vigaszként ebből két esetben a betörő csak a kísérletig jutott el. A nyomok ugyanarra az elkövetői körre utalnak, s a módszer is ugyanazt a kezet valószínűsíti, ugyanis a tettesek hengerzártöréssel jutottak be az épületekbe.

November 20-ra virradó hajnalon kezdődött a betöréssorozat egy Kalocsa, Veres Péter utcai házban, ahol a tettes(ek) megpróbálta(ák) a garázsajtó zárját kifeszíteni, de sikertelenül, s közben a kutyák is megzavarták, ezért elmenekült(ek) a helyszínről. Alig fél órával később már egy Tóth Mike utcai házból jelezték, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes az ajtózárat kifeszítve bejutott a lakásba és elvitt 140 ezer forint készpénzt.
Szusszanásnyi idejük sem maradt a kalocsai rendőröknek, mert Miskéről érkezett a bejelentés, hogy az egyik háznál a kertben tartózkodó tulajdonos azt észlelte, hogy megáll egy autó a ház előtt, de amikor a kerítéshez ment, nem látott már senkit. Ezután bement a lakásba, ahol édesanyja is tartózkodott és észrevette, hogy a másik szobában két ismeretlen személy van. Kérdőre vonta őket, mit keresnek a lakásban, mire azt válaszolták, hogy polgárőrök, majd sietve eltávoztak. (Lapunk más helyén olvashatnak arról, hogy november 17-én Dusnokon hasonló módszert alkalmazva egymillió forinttal távoztak az „álpolgárőrök”, így ezúttal sem kizárt, hogy a tettesek ugyanazok voltak. A Szerk.)
Ugyancsak hajnalban jártak az ismeretlen tolvajok egy másik kalocsai háznál, ahol kifeszítették az udvarról nyíló ajtó zárját. A lakó felébredt a zajra és felkapcsolta a villanyt, mire a tolvajok megijedtek és elmenekültek, mindössze két doboz cigarettát és egy öngyújtót zsákmányolva.
Azonos módszerrel hatolt be a tolvaj az Erdei Ferenc utca egyik házának pincéjébe, és az ott lévő gépkocsit feltörve egy GPS készüléket tulajdonított el.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
