Éjféli betörők Kalocsán
2009.10.29 18:24 | Cs.L.
Sok szempont alapján készítenek statisztikát a bűnügyekkel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek, így talán az sem kizárt, hogy az elkövetés időpontja a vizsgálódásuk tárgya. Ha ez így lenne, az éjféltől hajnalig tartó időszak bizonnyal frekventált helyet foglalna el, hiszen a tisztességes emberek többsége ilyenkor az igazak álmát alussza, s talán még az sem riasztaná fel őket, ha egy 406 milliméteres hajóágyú kezdene bömbölni az ágyuk mellett.
Az ilyen hétalvók számára találták ki a riasztóberendezéseket, amelyek általában a rendőrkapitányságok ügyeletén jelzik, hogy valaki illetéktelenül hatolt be a házba és éppen az értékek összecsomagolásával van elfoglalva. Ezt történt október 27-én 23.53 órakor, amikor a HÍD Coop egyik objektumából riasztás érkezett a kapitányságra, ahonnan az ügyeletes tiszt azonnal a helyszínre küldte a járőrt. A betörők, meglátva a rendőrautót, azonnal menekülni kezdtek egy piros Ladával, de egyikőjüket elkapták és előállították.
Kiderült, hogy a három rosszfiú 600 ezer forint értékű dohányárut vitt el, ezen kívül ugyanekkora értékben készítettek elő egy újabb szállítmányt, de azt már nem sikerült elvinniük.
Az elfogott 27 éves hajdúhadházi férfi kihallgatásakor elmondta, hogy éjszaka érkeztek társaival, akik egyébként a rokonai. Dunaföldváron eltulajdonítottak egy Ladát és azzal érkeztek a betörés színhelyére. Az elfogott bűnözőt őrizetbe vették és a bíróság letartóztatta.
Szerdán ismertté váltak a szökésben lévő betörők is, de a nyomukba eredt rendőrök nem találták meg őket bejelentett tartózkodási helyükön, viszont október 27-én önként jelentkeztek a hajdúhadházi rendőrkapitányságon, ezért őket is előzetes letartóztatásba helyezte a kalocsai Városi Bíróság. Sem a lopott cigaretta, sem a bűncselekmény elkövetéséhez használt Lada gépkocsi lapzártánkig nem került elő tőlük.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
