Meghalt a kerékpáros

Kétkerekűek végzetes balesete

2008.07.31 09:21    |    Cs. L.  

Július 30-án este 19 óra 20 perckor Kalocsa belterületén a 48-as utca 18. számú ház előtt halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, amelyben egy személy meghalt, egy pedig életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

A kalocsai rendőrkapitányság elsődleges vizsgálata szerint egy 66 éves kalocsai lakos kerékpárral haladt a Pataji út irányába, amikor az egyik kis keresztutcánál balra akart kanyarodni, ám nem győződött meg arról, hogy előzésébe már belekezdett egy 39 éves kalocsai lakos az általa vezetett 600 köbcentis Suzuki Bandit- tel és összeütköztek.

Az összeütközés következtében a kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a motorost pedig életveszélyes koponyasérülésekkel a mentők először a kalocsai, majd kecskemét kórházba szállították.
 

Romsics Endre hadnagy, a kalocsai rendőrkaptányság közlekedésrendészeti alosztályának munkatársa elmondta, hogy az elsődleges vizsgálat a kerékpáros felelősségét feltételezi, tekintettel arra, hogy megsértette a kanyarodás szabályait. Ugyanakkor a későbbi vizsgálat során arra is kitérnek, hogy a motoros a sebesség esetleges túllépésével közrehatott- e a baleset bekövetkeztében. Kirendelt igazságügyi orvos- és műszaki szakértőknek kell nyilatkozniuk a felelősség szempontjából döntő kérdésre, hogy ha a motoros betartja az előírt sebességet, akkor a baleset bekövetkezett volna-e, vagy sem, s ha igen, vajon ugyanolyan végzetes hatásokkal járt volna-e, mint ami történt.

Arra a kérdésre, hogy az alkohol szerepet játszott-e a halálos balesetben, a boncolás, illetve a kórházi kezelés során szereznek bizonyítékot.



Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás